Részegen balhézott a Marczibányi Téri Művelődési Központban az alpolgármester
Berg Dániel II. kerületi alpolgármester részegen balhézott és vállalhatatlanul viselkedett a Marczibányi Téri Művelődési Központban működő kávézó május végi rendezvényén, értesült több forrásból is a Telex.
A baloldali portál információi szerint „a momentumos politikus több emberrel is üvöltözött, és a hatalmát fitogtatta”. Úgy tudják ráadásul, hogy nem ez volt az alpolgármester első balhéja az elmúlt időszakban. A történtek után Őrsi Gergely polgármester javaslatára Berg hosszabb betegszabadságra ment, és orvosi segítséget kért.
– Valóban nem úgy viselkedtem, mint amit elvárok magamtól, és amit mások elvárnak egy tisztségviselőtől. Nagyon sajnálom a történteket, és elnézést kérek mindenkitől, ha megbántottam őket – válaszolta Berg a Telex megkeresésére.
Cseh Katalin férje azt mondta a portálnak, hogy krónikus betegsége miatt ment betegszabadságra május végén, és jelenleg is orvosi kezelés alatt áll.
Őrsi Gergely nem hivatalos úton szerzett tudomást Berg viselkedéséről. Elmondása szerint azonnal elkezdte feltárni az ügy részleteit, és leült beszélni az alpolgármesterrel. Kérésére a Marczibányi Téri Művelődési Központot fenntartó önkormányzati cég, a KULT2 Nonprofit Kft. vizsgálatot indított az ügyben – olvasható a Telex hírében.
– Beszéltem azokkal az emberekkel, akiket sérelem ért. Elmondták, hogy pontosan mi történt. Mindenkit arra kértem, hogy ha szükségét látja, vigye tovább hivatalos úton a panaszát – nyilatkozta a baloldali portálnak Vámos Ágnes, a cég ügyvezetője.
Arról is megkérdezték Berget, lemond-e az alpolgármesteri tisztségéről és képviselői mandátumáról.
– Beláttam, hogy segítségre van szükségem, segítséget is kértem. Most a gyógyulásra koncentrálok, ez az első és legfontosabb. Bízom benne, hogy egészségesen tudok visszatérni a munkába – válaszolta, vagyis úgy tűnik, megtartja pozícióját.
Az alpolgármester távollétének okát a képviselő-testület június 26-i ülésén több képviselő is firtatta. Gór Csaba, a Fidesz frakcióvezetője például megkérdezte a polgármestertől, hogy mit lehet tudni Bergről, és várhatóan mikor tér vissza a munkába.
A jegyzőkönyv szerint Őrsi Gergely így fogalmazott: „Alpolgármester úr tartós betegszabadságon van, ahogy ezt az előző képviselő-testületi ülésen jeleztem. Ennek előrelátható időtartama minimum három hónap. Minden esetben, amikor olyan információ lesz, amiről tájékoztathatom a képviselő-testületet, tájékoztatni fogom a képviselő-testületet.”
