Rétvári Bence, aki egyben a térség KDNP-s országgyűlési képviselője, a Pest vármegyei településen arról beszélt, hogy a három nagybörzsönyi kisvasút 150 ezer ember számára képes ma természetközeli élményt adni. Ezt kormányzati támogatással sikerült növelni azzal, hogy a börzsönyi hajó-körjáratot évente 100 ezer utas veszi igénybe – jegyezte meg, hozzátéve, hogy sok kerékpárút létesült és híd épült Ipolydamásdnál.

Hirdetés

„Sok minden jött létre, ami fölvisz a hegyekbe, visz a Duna-parton és visz a vízen” – fogalmazott az államtitkár. Rétvári Bence elmondta, hogy a kormány minden évben szeretett volna hozzájárulni a kisvasutak fejlesztéséhez, ezért sikerült az elmúlt évtizedben mindhárom kisvasút elavult szakaszait felújítani. Vagy egy pályaszakaszt sikerült felújítani, vagy egy mozdonyt, egy kocsit, egy megállót.

Mindig történt előrelépés – hangoztatta az államtitkár. Kiemelte, „lassan összeértek” az elmúlt évek fejlesztései, mert nagy igény van arra, hogy a kirándulók a kerékpárjaikat is fel tudják vinni a járműre, és a most átadásra kerülő vasúti kocsival ez is megoldható. Mayer Gábor, a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium területfejlesztésért felelős államtitkára elmondta, a fejlesztések hozzájárulnak a térség települési, területi, regionális és turisztikai fejlődéséhez, amelyek elősegítik a helyben boldogulást minden településen.

Korábban írtuk