Rétvári Bence elmondta azt is, hogy a Nyírő Gyula kórházban pszichiátriai csoportot hoztak létre, hogy támogatást tudjanak nyújtani azoknak, akiknek az „árvíz okozta nehézségek” miatt ez szükséges.

Hirdetés

Az államtitkárt kérdezték a katasztrófaturistákról is, erről Rétvári Bence elmondta: azt kérik, hogy mindenki vigyázzon magára, ne menjen veszélyes helyekre, és ne akadályozza az árvízi védekezést.

Felhívta a figyelmet arra: a homokzsákok a vízügy által megjelölt helyre kerültek, folyamatos szakmai felügyelet mellett, így azt kérik, azokra senki ne másszon fel, ne mozdítsa el azokat, mert a tetőzés után is hosszú ideig szükség lesz rájuk.

Kiemelte: a védekezésben 465 rendőr vesz részt, a létszámuk emelkedett, többek között azért is, hogy biztosítsák a védekezéshez a helyszínt.

Az államtitkárt kérdezték az Európai Bizottság elnöke által megígért segítségről, erről Rétvári Bence azt mondta, csütörtök délig sem a Belügyminisztériumhoz, sem az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság nemzetközi kapcsolattartójához nem érkezett jelzés, konkrétum ezzel kapcsolatban.

Korábban írtuk

Rétvári Bence elmondta: az árvíz Közép-Európában nagyon sok országot érint, így Ausztriát, Csehországot, Lengyelországot, Olaszországot, Romániát. Mint mondta, az árvíznek már 26 halálos áldozata van, de Magyarországon senki nem vesztette életét az árvízben.

Elmondta azt is, 18 alsó-ausztriai település megközelíthetetlen, Ausztriában 20 gátszakadás történt, 1400 ingatlant kellett evakuálni, Csehországban 35 ezer háztartás volt áram nélkül és 19 ezer embert telepítettek ki, 20 vasúti vonalon szünetel a közlekedés. Németországból katonákat vezényeltek át Lengyelországba, ahol 600 iskolát kellett bezárni, Olaszországban pedig ezer embert szállítottak el otthonából, és öt vasúti vonalon szünetel a közlekedés – sorolta.

Kiemelte: más országokat is nagy kihívás elé állít az árvíz. Az államtitkár megköszönte a vízügy munkáját, azt, hogy időben jelezték az árvizet és elindították a felkészülést. Hozzátette: a magyar szervek felkészültségének köszönhető, hogy Magyarországon nem olyan mértékű a kár, mint a legtöbb közép-európai országban.

Rétvári Bence kérdésre válaszolva elmondta: a kormány mindent megtett az elmúlt években annak érdekében, hogy minél több vizet tudjon betározni, és minél inkább tudja szabályozni és lassítani az árvizek menetét.

Azokon a dunai szakaszokon, amelyeket érint az árvíz, 150 milliárd forint értékű vízügyi fejlesztés történt, de összességében a kormány több mint 400 milliárd forintot költött különféle vízügyi fejlesztésekre. Jelenleg is több mint százmilliárd forint értékű vízügyi fejlesztés van folyamatban, amely az árvíz elleni védekezést és az öntözést is szolgálja – tette hozzá.

Az Országos Vízügyi Főigazgatóság vezetőjének tájékoztatása szerint a szigetközi szakaszt már elhagyta az árhullám, pénteken Komáromnál és Esztergomnál, szombaton Vácnál és Budapesten tetőzik a Duna.

Láng István jelezte: a szigetközi szakaszon már 20 centiméteres apadás van.

A Duna péntek dél körül Komáromban, este Esztergomban tetőzik, Komáromnál a jelenlegi szinthez képest hét, Esztergomban öt centiméteres emelkedéssel – mondta.

Hozzátette: a tetőzés Vácon szombat délelőtt a jelenleginél 28 centiméterrel magasabban, Budapesten pedig szombat este, a jelenleginél 37 centiméterrel magasabban várható.

Láng István közölte: a számítások szerint Mohácson szerda hajnalban másodfokú készültség mellett hagyja el az országot az árvíz, a budapesti rakpartok kedd délután vagy este szabadulnak meg az árvízi tehertől.

A főigazgató beszámolt arról is, hogy a védekezési munkákat a vízügyi szolgálat csütörtökön 1515 emberrel látta el, a Lajtán a szükségtározó megnyitása miatt rendkívüli készültséget tartanak fel. Mint mondta: egy ilyen kis folyónál ritka a hosszú, tízórás tetőzés, amely lassan vonul vissza, csak egy centivel hagyták el a legmagasabb szintet Mosonmagyaróváron.

Felhívta a figyelmet a figyelőszolgálat fontosságára is, amelynek tájékoztatása szerint Nagybajcsnál egy nagy buzgárt sikerült észlelni, és megállítani.

Bejelentette: Budapesten és valamennyi dunakanyari településen befejeződött a védművek kiépítése.