Rétvári Bence emlékeztetett arra, hogy 2022-ben és 2023-ban 10-10 százalékkal, idén 32,2 százalékkal nőtt a pedagógusok bére, jövőre pedig a tervek szerint 21 százalékkal nő, így összesen mintegy 93 százalékos az emelkedés, azaz négy év alatt majdnem a duplájára nő a pedagógusok fizetése.

Hirdetés

Az állam vállalta továbbá, hogy 2030-ig megőrzi a bérek értékét, ezért a pedagógusok bére a diplomás átlagbérhez lesz kötve – közölte az államtitkár. „Ez méltó és igazságos” – hangoztatta.

Rétvári Bence úgy fogalmazott, a magyar nemzet mindig is a tudásának és a „rafinált észjárásának” köszönhette, hogy meg tudott maradni, ezért az új pedagógus-életpályában sokkal inkább elismerik, ha valaki többet tesz a gyerekekért.

Az államtitkár kiemelte: az iskolának fontos feladata a társadalmi különbségek csökkentése, ezért akik hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoznak, azoknak 20 százalékkal magasabb a fizetésük, továbbá az is feladata, hogy segítsen megtalálni a gyerekeknek az élethivatásukat, amelyben igazán boldogok tudnak lenni, amely igazán nekik való.

Korábban írtuk

Így lehet az ország versenyképes, és így lehetnek az iskolából kikerülő gyerekek is boldogok – jelentette ki Rétvári Bence.

Nyugat-Európában a migráció miatt az iskoláknak sokszor már az integráció és a társadalmi feszültségek oldása a legfőbb funkciója, így azonban az iskola elveszíti eredeti rendeltetését, amely a közös tudás és a közös kulturális alapismeretek átadása. Ugyanígy veszélyezteti az oktatást a háború is, hiszen ha fegyverekre költenek, akkor nem jut pénz az iskolákra, ezért fontos megőrizni a békét – tette hozzá az államtitkár.

Rétvári Bence hangsúlyozta, fontos segíteni a pedagóguspályára készülőket, különösen azokat, akik ezt tényleg hivatásként választják, mert úgy érzik, „erre születtek”. Ilyenek a most díjazottak is, akik nem csak oktatnak, hanem nevelnek és a jellemükkel is példát mutatnak – fűzte hozzá.

Rétvári Bence Maruzsa Zoltánnal, a BM köznevelési államtitkárával kilenc Apáczai Csere János-díjat, tizenhárom Németh László-díjat, öt Brunszvik Teréz-díjat, öt Trefort Ágoston-díjat és öt Eötvös József-díjat adott át pedagógusnap alkalmából.