Rétvári Bence közölte: a július elején elindult és fokozatosan bővülő lehetőséggel országosan egyre több szakrendelésre tudnak a betegek digitálisan időpontot foglalni, az indulás óta pedig napi félezer időpontot foglaltak a betegek a járóbeteg-szakrendelőkben.

Hirdetés

A műsorban felidézték: az EgészségAblak elnevezésű mobilalkalmazásnak több funkciója van és régebb óta működik, azt július elején bővítették az járóbeteg-szakrendelésekhez hozzáférést biztosító időpontfoglalási funkcióval.

Az államtitkár közölte: az Egészségablak mobilalkalmazással az emberek „könnyen, gyorsan és egyszerűen” bejuthatnak a szakrendelőkbe, előre tervezhetik saját ellátásukat, így valóban akkor történhet meg a kivizsgálásuk, amikor ez számukra a legmegfelelőbb.

Rétvári Bence kiemelte: az okostelefonokra letölthető alkalmazás bármikor használható, így a betegek nincsenek rákényszerülve arra, hogy bizonyos idősávokban személyesen vagy telefonon kérjenek időpontot az egyes vizsgálatokra. A rendszer további előnye, hogy a beteg válogathat az intézmények között, így azt választhatja, amelyik neki időben és távolságban éppen a legmegfelelőbb.

Korábban írtuk

Kiemelte: az orvosoknak is egyszerűbb lett az életük, ugyanis ők így mentesülnek az időpontegyeztetések adminisztratív terhétől, több idejük jut a gyógyító munkára, ráadásul az alkalmazással a kapacitásokat is ki lehet egyenlíteni.

Az államtitkár az eddigi tapasztalatokat illetően kitért rá: mintegy ötszáz időpontot foglalnak körülbelül naponta átlagosan, de ennek a többszöröse, tehát több százezer időpont van szabadon ebben az alkalmazásban. Az első időszakban a legtöbben bőrgyógyászatra, szemészetre, fül-orr-gégészetre foglaltak időpontot, míg a legtöbb szabad időpont a tüdőgyógyászatokon, illetve a nőgyógyászatokon áll rendelkezésre, miközben utóbbi szolgáltatásért nagyon sokan fizetnek magánrendeléseken.

Kiemelte: az alkalmazás használói nemcsak maguknak tudnak időpontot foglalni, hanem kiskorú gyereküknek, felhatalmazás esetén pedig az idős felmenőjüknek is.

Remények szerint, mondta, a következő hetekben, hónapokban jelentős mértékben fog bővülni a rendszerben részt vevő egészségügyi intézmények száma.

Azok, akik nem rendelkeznek okostelefonnal, vagy nem szeretnék használni az új szolgáltatást, a 1812-es szám felhívásával, az egészségvonalon keresztül is bármikor tudnak időpontot foglalni – tért ki rá a politikus.

Rétvári Bencét a műsorban kérdezték a pedagógusok teljesítményének értékelését lehetővé tevő új, szeptembertől induló rendszerről is.

Ennek kapcsán az államtitkár emlékeztetett: az elmúlt harminc év legnagyobb pedagógus-béremelési periódusa zajlik jelenleg, hiszen idén 32,2 százalékkal nőtt, jövőre pedig további 21 százalékkal fog nőni a pedagógusok bére. Az értékelési rendszer lényege, hogy aki többet tesz a gyerekekért, azoknak még nagyobb mértékben nőjön a fizetése.

A részletekről szólva közölte: vannak bizonyos általános szempontok, amelyek fontosak a minőségi munkától a pontos munkavégzésig, szakmai kritériumokig, s vannak, amelyeket maga a pedagógus és az igazgató együtt határoz meg. Így – mondta – az adott iskolára jellemző különböző körülmények alapján tudja például a pedagógus a saját teljesítménycéljait meghatározni, ebben pedig megállapodik az iskolaigazgatóval. Közölte: már meg is nyílt az a felület, ahol ezt digitálisan is tudják rögzíteni.

A teljesítmény-értékelési rendszer lényege, hogy „a jobbak, akik tényleg szívüket-lelküket beleadják” a gyerekek nevelésébe, tudjanak még többet keresni, mert a szakmai siker és a nagyobb anyagi elismerés a segít a pedagógusok pályán tartásában is – vélekedett Rétvári Bence.