Rétvári Bence úgy fogalmazott, hogy Magyarország pont ezért kapott 200 millió eurós, azaz 78 milliárd forintos „gigabírságot”.

Hirdetés

„Azért kaptunk a mai napon is egymillió eurós kényszerítő bírságot, mert nem vagyunk hajlandóak alávetni magunkat az Európai Unió (EU) migrációs paktumának, mert nem vagyunk hajlandóak tömegesen a határainknál fogadni migránstáborokban az illegális migránsokat, és ott lefolytatni párhuzamosan több tízezres nagyságrendben eljárásokat, és mert nem vagyunk hajlandóak részt venni abban a rendszerben, hogy a migránsokat az EU-n belül kvóták szerint szétosztják” – sorolta bejegyzésében az államtitkár.

Mint írta, ez az, amit Magyarország ellenez, amit nem hajlandó végrehajtani, és pontosan ezért kapja a büntetést. Ezért nem lesz Magyarországon soha ilyen tábor – hangsúlyozta.

Emlékeztett, hogy Magyarország már korábban is jelezte, hogy nem fogja végrehajtani a migrációs paktumot. „Ezért kaptunk gigantikusan nagy, igazságtalan és aránytalan bírságot, mert azt mondták, hogy rendszerszinten ellenezzük az unió közös migrációs elképzeléseit” – magyarázta. Hozzátette, hogy Magyarország azt szeretné, hogy megvédhesse a határait és ezt meg is teszi; nem akar tömegesen migránsokat betelepíteni.

Korábban írtuk

Az Európai Néppárt frakcióvezetőjére utalva kiemelte, hogy „Manfred Weber, Magyar Péter brüsszeli főnöke” akar bevándorlókat, és ő akar építeni migránstáborokat.

Magyarországon nem lesz migránstábor, a migránsokat Brüsszelbe fogjuk szállítani – ismételte meg a kormány álláspontját.

Rétvári Bence bejegyzésében arra is kitért, hogy az elmúlt kilenc évben, 2015-től napjainkig a kormány megvédte a külső határokat, és nem engedett be illegális migránsokat, nem folytatott le ilyen tömeges eljárásokat, nem hozott létre táborokat.