Rétvári Bence hangsúlyozta: rendkívül fontos a most induló misszió, hiszen ezzel is „védjük Európát, védjük Magyarországot”. Ebben az évben már csaknem 100 ezer illegális határátlépési kísérlet volt a déli határnál, azaz annyian akartak illegálisan átjönni, mint Székesfehérvár teljes lakossága – mutatott rá.

Hirdetés

A biztonságos Magyarország megőrzése kapcsán egy osztrák matricára hivatkozva az államtitkár mondta, szerintük is az a jó irány, hogy a határokat kell védeni és nem pedig az embereket kell ellenőrizni.

Ha az Európai Unió (EU) külső határait nem védjük meg, akkor az európai polgárok a mindennapjaikban érzik azt, hogy az ellenőrzés rajtuk lesz egyre nagyobb – mutatott rá, majd hozzátette: ezt látjuk is, hiszen ideiglenesnek mondott, de tartósan fennálló belső határellenőrzések jöttek létre az illegális migráció miatt több helyen Európában.

Rétvári Bence szólt arról, hogy brüsszeli tervek szerint – amelyek inkább elősegítenék az illegális migrációt mint megállítanák azt – migránsgettókat hoznának létre Magyarország déli határán is, és az összes uniós migrációval kapcsolatos eljárás több mint 28 százalékát Magyarországgal végeztetnék el.

„Mi ezeket természetesen ellenezzük” – hangsúlyozta az államtitkár, aki kifejtette, a brüsszeli tervek szerint a déli határnál egyfajta befogadóközpont jönne létre, ahol több tízezer ember zsúfolódna össze óriási táborban.

Korábban írtuk

Rétvári Bence az eljárások kapcsán megemlítette azt is, hogy ha valaki egyszer bejutott az unió területére akkor önszántából nem akar távozni. Az EU saját statisztikája szerint is tíz kiutasítottból kilencnél sikertelen a kiutasítási kísérlet – mondta.

Az államtitkár közölte, a 35 tagú magyar rendőri kontingens Szerbia déli határánál lát majd el szolgálatot osztrák és szerb rendőrökkel közösen. Már 59 rendőri kontingens volt Szerbiában, a mostani a kilencedik, amely a közös magyar-osztrák-szerb határvédelem keretében indul – tette hozzá.

Rétvári Bence elmondta, a kontingensnek 6 terepjárót, 12 személyszállító járművet, valamint hőkamerás járművet és kézi hőkamerákat, éjjellátó készülékeket biztosítanak.

Kiemelte, a visszajelzések alapján a magyar rendőrök „profin dolgoznak”, nagyon eredményesen végzik a feladatukat, amely egyre veszélyesebb, hiszen már lőfegyverek is megjelentek az illegális migránsoknál és az embercsempészeknél.

Az elmúlt tizenhárom év eredményeként említette, hogy Magyarország Európa és a világ egyik legbiztonságosabb országa. A bűncselekmények számát harmadára csökkentettük: 450-500 ezer volt a bűncselekmények száma, most pedig 150-160 ezer környékén van éves szinten – mutatott rá.

Rétvári Bence hangsúlyozta azt is, továbbra is megakadályozzák, hogy Magyarország bevándorlóország legyen.

A rendőri kontingens szeptember 21-én tér majd vissza Magyarországra.