Rétvári Bence kiemelte: a rendőrség minden területen arra törekszik, hogy megvédje a magyar emberek biztonságát, és így van ez a szabad vizeken is, ahol több mint négyszáz rendőr lát el szolgálatot ötvennél is több járművel.

Hirdetés

A Kopaszi-gáton található vízirendészeti rendőrőrsön az államtitkár kifejtette: a járőröknek számos feladatuk van, ezek közé tartozik a különféle vízijárművek műszaki állapotának, illetve haladási útvonalának ellenőrzése; gyakori jelenség, hogy a jet skit használók a kijelölt strandokon zavarják a fürdőzőket.

Idén az első fél évben a tavalyi adatokhoz hasonlóan eddig 178 esetben mentettek ki bajba jutott embereket a vízirendőrök, ugyanakkor az életveszélyes esetek száma meredeken emelkedett: a tavalyi hasonló időszakban 23 embert kellett ilyen helyzetekben kimenteni, míg az idén már negyvenet – emelte ki Rétvári Bence, aki arra kért mindenkit, hogy csak az engedélyezett útvonalakat használja vízijárművel, illetve a fürdőzők csak a kijelölt helyeken menjenek a vízbe.

A sajtótájékoztatón Óberling József, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy nagyobb tavainkon, folyóinkon éppúgy be kell tartani a KRESZ szabályait, mint a közutakon. Így például szigorúan tilos az alkoholfogyasztás a vízijárművek vezetői esetében.

Korábban írtuk

Az ezredes hangsúlyozta: a szabad vizeken nagyon hamar megtörténhet a baj, ezért például a kijelölt strandokon is ajánlott mentőmellényt adni a gyermekekre, illetve a Balatonnál, a Tisza-tónál és a Velencei-tónál figyelemmel kísérni a viharjelzéseket.