Rétvári Bence elmondta, hogy a korszerű informatikai eszközöket azok az 5. és 9. évfolyamos tanulók kapják, akik korábban jelezték igényüket a Kréta-rendszerben. A tanulói laptopok mellett intézményi eszközök is érkeznek az iskolákba – fűzte hozzá. Kiemelte: ma már minden diák számára nagyon fontos, hogy hozzáférjen a digitális tartalmakhoz.

Hirdetés

A 32 milliárd forintos összköltségű laptoposztási program a magyar diákok tudásának versképességét szolgálja – mondta. Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója hangsúlyozta: az Orbán Viktor vezette polgári kormány „a gyakorlatban valósítja meg a szolgáltató államot.”

„Ez azt jelenti, hogy a mindennapokban odafigyelünk a polgárok igényeire, az emberek véleményére, intézkedéseinkkel igyekszünk megkönnyíteni az életüket, segíteni őket ügyeik intézésében” – mondta, megjegyezve: a kormány figyelembe veszi a különböző társadalmi csoportok speciális igényeit és a legmodernebb eszközökkel segítik a civileket.

Korábban írtuk