Révész Máriusz: Az a feladatunk, hogy rávegyük a gyerekeket a mozgásra
Feladatunk rávenni a gyerekeket arra, hogy mozogjanak többet – jelentette ki a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium (KTM) aktív Magyarországért felelős államtitkára szerdán Miskolcon.Révész Máriusz úgy fogalmazott, nem akarják megmondani, hogy ki mit sportoljon, ezért támogatnak számos lehetőséget.
Az államtitkár kiemelte, a miskolci Factory Aréna az ország egyetlen fedett skate-parkja, ahol rossz idő esetén is hódolhatnak szenvedélyüknek a sportolók.
Révész Máriusz emlékeztetett, a miskolci helyszínen évente 25 ezer gyerek fordul meg, ezért is tartották fontosnak az intézmény támogatását. Kiemelte, a miskolci Egri-család az elmúlt több mint húsz évben sokat tett azért, hogy a park működhessen. Azt mondta, „szívüket-lelküket tették bele” a Factory Arénába.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy a gördeszka már olimpiai sportág, ezért a világjátékokra készülő sportolóknak is adott a lehetőségük arra, hogy Miskolcon készüljenek fel. Rámutatott, az országban már sok helyen próbáltak a miskolcihoz hasonló helyszínt üzemeltetni, de egyedül a Factory Aréna tud felmutatni több évtizedes működést. Az államtitkárság nemcsak a fejlesztésekhez, hanem a működéshez is hozzájárult – tette hozzá.
Tóth-Szántai József (Pont Mi Egyesület – Fidesz-KDNP) miskolci polgármester elmondta, hogy a régi kohászat közel 130 hektáros területe, ahol a Factory Aréna is működik, Miskolc egyik legnagyobb lehetősége.
Még nagyobb területeket kell megnyitni a miskolciak előtt, és meg kell mutatni, hogy mi van ott. Felnőtt egy generáció, amelynek fogalma sincs, hogy 40 évvel ezelőtt, hogy álltak meg a gépek, és mi történt – mondta a polgármester.
Hollósy András (Pont Mi Egyesület – Fidesz-KDNP) Miskolc sportért is felelős alpolgármestere felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt időszakban számos, a közösségi sportot segítő beruházás valósult meg vagy kezdődött meg a borsodi megyeszékhelyen. Példaként említette a Győri kapu műfüves futballpályájának felújítását, a Kemény Dénes-sportuszoda energetikai korszerűsítését, a mellette épülő kondiparkot, valamint a belvárosban építendő vívócsarnokot.
A Factory Arénát eddig közel 100 millió forinttal támogatta az aktív Magyarország program. Ebből a mászótermet és a pumpapályát fejlesztették, illetve korábban a csarnok tetőszerkezetét újították fel. Ezúttal 34 ablakot cseréltek ki duplafalú, hőszigetelt nyílászáróra. A beruházás 56 millió forintba került, ebből 48 milliót forintot az államtitkárság biztosított.
A parkban a Sport43 program részeként az idei tanévben több mint 5300 iskolás gyermek próbálhatta ki ingyenesen a falmászást, akik számára mentorprogramot is biztosítanak.
