„Utasítást adtam Szlovákia képviselőinek az uniós testületekben, hogy semmilyen módon vagy formában ne támadják Magyarországot és a magyar uniós elnökséget” – jelentette ki a szlovák kormányfő a közösségi médiában közzétett felvételen.

Hirdetés

„Ugyanakkor azon gondolkodom, hogy vajon eljön-e az idő, amikor még nekem is engedélyt kell kérnem az EU-tól, ha külföldi útra szeretnék menni”

– mondta Fico válaszul több uniós tagállam azon döntésére, hogy Orbán Viktor magyar miniszterelnök közelmúltban tett moszkvai és pekingi útja miatt nem küldenek minisztereket júliusban az EU Tanácsának magyar elnöksége alatt sorra kerülő informális ülésekre.

„Miután az ellenem elkövetett merénylet megakadályozott abban, hogy hivatalos látogatást tegyek Kínában, ősszel készülünk erre az utazásra” – tette hozzá. Kína szerepét nélkülözhetetlennek nevezte az ukrajnai háborúval kapcsolatos béketárgyalások szempontjából, és megjegyezte, hogy ezt a témát pekingi látogatásán is fel fogja vetni.

Robert Fico a videóban kifejtette, hogy az általa vezetett Irány (Smer-SD) párt készen áll a tárgyalásokra az Európai Szocialisták Pártjához (PES) és a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségéhez (S&D) való esetleges csatlakozásról az Euróai Parlamentben, bár ennek kikötései is vannak.

Korábban írtuk

„Az egyetlen feltételünk az, hogy nem adjuk el a lelkünket, és fenntartjuk a jogot arra, hogy szuverén álláspontot képviseljünk fontos külügyi kérdésekben” – hangoztatta a miniszterelnök. A Smer-SD öt képviselője jelenleg független.

A szlovák kormányfő arra is utalt, hogy az Európai Parlamentben egy új baloldali frakció alakulhat az Irány és a hasonló nézeteket valló pártok részvételével.