A vádirat szerint tizenhárommillió forint munkahelyteremtésre fordítható támogatással nem tudott elszámolni egy Kolompár Orbán által jegyzett kiskunmajsai szervezet, amely ráadásul egy másik ügyben is érintett lehet. A nyomozás folyik, a kárérték ebben az esetben még az előző ügyben megállapítottnál is nagyobb.

Több a Magyar Hírlapnak nyilatkozó cigány közéleti személyiség is úgy látja, Kolompárnak legalább az eljárás végéig fel kellene függesztenie vezetői tevékenységét. Egyesek azt állítják: az elnök és csapata az utóbbi időben mutatott teljesítményével elveszítette a hazai cigányság bizalmát. A cigány politikusok jelentős része nyíltan is az OCÖ elnöke ellen fordult.

Csík Tamás, a C-Press Hírügynökség tulajdonosa:

Mivel az OCÖ elnöke a magyarországi cigányság első számú képviselője, természetes, hogy ilyen helyzetben be kellene nyújtania a lemondását.

Kertész Lóránt, az OCÖ elnökhelyettese:

Kolompár Orbán körömszakadtáig ragaszkodik a hatalomhoz, pedig nyilvánvaló, hogy a cigányság többsége nem látja szívesen az élen.

Zsigó Jenő, a Roma Parlament elnöke:

A magyarországi cigányság presztízse érdekében az eljárás lezárásáig Kolompárnak szüneteltetnie kellene elnöki jogkörének gyakorlását.

Teleki László volt romaügyi államtitkár, szocialista képviselő:

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet. Az ÖCO elnökének, azaz Kolompár Orbánnak kell döntenie esetleges lemondásáról.

(magyarhirlap.hu)