– Mit gondol a köztársasági elnök által a parlamentnek visszaküldött egészségbiztosítási törvényről?

– Ez a törvény alapjaiban kívánta megváltoztatni az egészségügy finanszírozásának rendszerét. Merész tett volt ebben a formában elfogadni, mert olyan szisztémát foglalt törvénybe, amilyenre nincs nemzetközi példa. Ráadásul végrehajtás tekintetében jó néhány kérdést nyitva hagyott, úgyhogy nagyon nehéz helyzetet teremtett volna, ha most életbe lépett volna. Mivel sok részlet nem volt tisztázott, számos egyeztetésre, pontosításra lett volna szükség ahhoz, hogy valahogyan elinduljon az átalakulási folyamat, és ne legyen káosz sem.

– Az úgynevezett reformok kapcsán Gyurcsány Ferenc többször elmondta, hogy bizonyos területekhez, így az egészségügy átalakításához a rendszerváltozás óta egyik kormány sem mert hozzányúlni. Az előző ciklusban volt koncepciójuk a változtatásra?

– Erről szólt 2005-ben a 21 lépés az egészségügy megújításáért elnevezésű program, ami lefektette azokat az alapelveket, amelyek alapján, a 100 lépés programon belül, nekikezdtünk az egészségügy átalakításának. Úgyhogy ha ezt nézzük, hozzá mertünk nyúlni a kérdéshez, persze idő hiányában nem volt mód már átfogó reformokra.

– De abban a programban nem volt szó több-biztosítós modellről, sem pedig magánpénztárakról…

– Valóban nem, sőt a szocialisták annak idején világosan kimondták, hogy az egységes, egybiztosítós, szolidaritásalapú rendszert támogatják.

– Az SZDSZ miként fogadta el ezt a véleményt?

– Már akkor is látszott, hogy ebben alapvető nézetkülönbség van a két párt között. Hogy mégis konszenzus születhetett a koalíciós partnerek között, annak az volt az oka, hogy az a kormányprogram az alapelveket fektette le, de a működtetés kapcsán nem fogalmazott meg konkrét irányelveket. Abban maradtak, hogy ha a biztosítási rendszer átalakításának kérdése aktuális lesz, akkor további egyeztetések kezdődnek az ügyben.

– A mostani törvényben szereplő megoldás, magyarán, hogy maradna az állami biztosító, de lennének magánpénztárak is, a szabad demokratáknak kedvez, vagy az MSZP-nek?

– Ez a szisztéma jobban hasonlít az SZDSZ által preferált több-biztosítós rendszerre, mint a szolidaritásalapú, egységes társadalombiztosításra, ami mellett akkor a szocialisták elkötelezték magukat. Annak idején is azt gondoltam, hogy nem biztosítók vagy pénztárak között kell versenyt teremteni, hanem az egészségügyi szolgáltatók között, ez felel meg a betegek érdekeinek. Amennyire én tudom ugyanis, a biztosítói verseny sehol a világon nem tette hatékonnyá az egészségügyi ellátást. Az álláspontom természetesen azóta sem változott.

– Tehát ha önön múlna, maradna a mostani rendszer, a szolidaritásalapú egészségbiztosítás.

– Szögezzük le, változtatásokra, racionalizálásra szükség van, mert ha minden marad úgy, ahogyan eddig volt, az egyenlő a lassú halállal. De hogy a felvetésre válaszoljak: igen, az egybiztosítós rendszer is működtethető jól. A továbbiakban is, megreformálva persze, de ezt tartanám jónak hazánkban, már csak azért is, mert ennek vannak hagyományai Magyarországon.

– Sokan nem értik, hogyan gondolhatja a kormány, hogy miközben nem emelkednének a járulékterhek, ennek ellenére az általuk elképzelt rendszerben nőne a betegellátás színvonala, hatékonyabban, költségtakarékosabban működne az egészségügy, és még a pénztáraknak is lenne hasznuk.

– Erre a kérdésre magam sem tudom a választ. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár és szervezeteinek működési költségei jelenleg az egészségügyi kassza bevételeinek másfél-két százalékát viszik el. A decemberben elfogadott törvény azt garantálja, hogy a létrejövő pénztárak további 3,5 százalék működési költséget használhatnak fel, a mostaninál szélesebb körű feladattal megbízott biztosítási felügyelet fenntartása további egy százalék működési költséget jelentene, míg a befektetőké lenne két százalék nyereség. Mindez azt jelentené, hogy a működési költség a mostani érték minimum négyszeresére, nyolc százalékra nőne. A magam részéről úgy gondolom, ez a többletkiadás az ellátási hatékonyság és a járulékfizetők számának növelésével sem gazdálkodható ki anélkül, hogy ne kelljen emelni a járulékokat, vagy szűkíteni a jelenleg mindenkinek járó szolgáltatási csomagot.

– Magyarul: vagy többet kell fizetni, vagy nem látnak majd el mindenkit egyformán, hanem a keveset fizetőkre kevesebbet is költenek…

– A szolgáltatási csomag szűkítése nem ördögtől való rossz dolog, feltéve, hogy szigorúan szakmai alapon történik. Hogy egy példát mondjak: nonszensz, hogy az egészségügyi okokból nem szükséges plasztikai műtétek is az alapellátás részét képezzék. De a szolgáltatási csomagok kialakításánál széles körű szakmai és társadalmi konszenzusra van szükség. Nem szabad kapkodni, még akkor sem, ha az új rendszer bevezetése a szükséges egyeztetésekkel együtt éveket vehet igénybe. A kellő előkészítés nélkül bevezetett változtatások inkább kárt okozhatnak, mint hasznot.

– Reálisnak tartja azt a félelmet, hogy ha létrejönnének a magánpénztárak, akkor akár a betegek kárára is a saját hasznukat néznék?

– Attól függ, hogy mennyire készítenék elő a magánpénztárak működését. Ha előbb részletes egyeztetések, viták után meghatároznák azokat a szakmai protokollokat, amelyeket az ellátási szerződések megkötésénél figyelembe kell venni, akkor elméletben ki lehetne zárni, hogy a befektetői érdek érvényesüljön. Magyarul, le kell fektetni például, melyek azok a betegségtípusok, amelyeket fekvőbeteg-ellátásban lehet kezelni, s melyek azok, amelyeknél a járóbeteg-, vagy az egynapos ellátás is elegendő, illetve, hogy mely betegségtípusoknál hány napos kórházi tartózkodás tekinthető indokoltnak. Persze ezeknek a szempontoknak a kidolgozása nem lehetséges kizárólag íróasztal mellől: a protokollok meghatározása csakis alapos szakmai egyeztetések után történhet meg. Sok körülményt figyelembe kell venni. Teszem azt, az sem mindegy, hogy egy beteg a fővárosban lakik, és valamilyen szövődmény fellépése esetén mondjuk fél-egy órán belül kórházba kerülhet, vagy esetleg egy kis faluban él, ahol messze van a mentőállomás, és a legközelebbi kórház is 30-40 kilométerre található. Az összes részlet kidolgozása, meghatározása hosszadalmas folyamat, de anélkül, hogy ezek az egyeztetések megtörténnének, nem szabadna újra megszavazni és életbe léptetni a törvényt.

– Kökény Mihály, az MSZP szakpolitikusa azt mondta, februárban újra a parlament elé kerülhet a törvény. A kórházszövetség addig kezdeményez egyeztetéseket a kormánnyal a törvényről?

– Korábban is elmondtuk a véleményünket, és ez természetesen ezután sem változik. Állunk a kormány rendelkezésére javaslatainkkal. Sajnos az elképzeléseinket a december 17-én elfogadott törvénynél nem sikerült megfelelően érvényesíteni, nagyon remélem, hogy ezúttal figyelembe veszik majd. Mindenkinek az az érdeke, hogy olyan törvény szülessen, amely megakadályozza a társadalombiztosítási rendszer összeomlását, és a betegek érdekeit szolgálja.

Bándy Péter