„A családomról el szeretném mondani, hogy ők is mindenüket beletették ebbe a lehetőségbe, és mindenük odaveszett. Nekünk semmink nem maradt, mindenünk odaveszett”

– így sajnáltatta magát az utolsó szó jogán F. Attila, aki a jogerős ítélet szerint bűnbandájával egy egész országot behálózó piramisjátékból milliárdokat szedett össze. A férfi szerint ugyan sok mindenben „hibázott“, de állította: senkit nem csapott be.

Hirdetés

Az ügy károsultjainak szemében azonban egy egészen más kép élhet F. Attiláról. A korabeli tudósításokból kiderül, hogy az álbróker volt barátnője, az ügy másodrendű vádlottja rá sem ismert a korábban bálványozott férfire.

„Kiemelkedő öltözéke volt, feltűnően ápolt külseje, gyémántokkal kirakott drága órája, nagy értékű autói, leginkább határozott, magabiztos jelleme volt, egy nagyon meghatározó, és feltűnő személyiség volt”

– fogalmazott S. Angelika.

F. Attila a semmiből jött, nem volt brókervizsgája, de annyira hitelesen játszotta a szerepét, hogy az emberek hittek neki. Nem úgy a bírónő, aki hosszú évekre fegyházba küldte F. Attilát.

Korábban írtuk

F. Attila és testvére, illetve az általuk létrehozott, Magyar Péter bizalmasát, S. Máriát is a soraikban tudó banda megszámlálhatatlan embert vert át, köztük ismert embereket és alvilági figurákat is.

Az ügyben 2018-ban jogerős döntés született, a csalási botrány kiagyalóját tizenegy évre ítélték, igaz, F. Attila hamarosan szabadulhat a rácsok mögül. Magyar Péter bizalmasa, egyben élettársa édesanyja már egy ideje szabadlábon van, de korábban ő is több évet ült börtönben, miután négy évre ítélték többrendbeli, bűnszövetségben, üzletszerűen, társtettesként elkövetett csalás és más bűncselekmények miatt.

Az eredeti cikk a Magyar Nemzet oldalán olvasható IDE kattintva.