Hirdetés

Sajnálkozás kifejezésére kötelezte a bíróság Kocsis Mátét, a Fidesz frakcióvezetőjét, aki a Fővárosi Törvényszék szerint megsértette Jakab Péternek, a Jobbik korábbi elnökének jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát, számolt be a Magyar Nemzet.

Emlékezetes, Jakab Péter tavaly nyáron összetűzésbe keveredett egy markolót vezető dolgozóval, miközben párttársával, Steinmetz Ádámmal videót forgattak egy fonyódligeti építkezés előtt. A vita azért alakult ki a dolgozó férfi és a jobbikos politikusok között, mert előbbi a munkáját akarta elvégezni, de a pártelnök útjában állt a munkagépnek.

Te normális vagy?? Nekem tolatod az autót? – kérte számon Jakab Péter asszisztense a markolót vezető dolgozót. Ezután Jakab Péter ment oda a sofőrhöz, majd megkérdezte tőle: „El lehet engem ütni vagy van valami probléma, hogy itt állunk?”

Ezután trágár szavakkal azzal vádolta a munkást, hogy túl közel tolat hozzá a géppel. A sokadik provokációra a munkásember úgy reagált: „Most verekedni akarsz, vagy mit állsz bele az arcomba?” Jakab erre azt mondta a munkásnak, hogy érkezik a feljelentés. Kocsis Máté akkor az esetre egy Facebook-posztban reagált: „Nemrég Jakab Péter megfenyegetett egy munkagépen dolgozó melóst − veréssel, feljelentéssel, jó ég tudja, még mivel −, mert az a munkavégzésével zavarta őt egy sajtótájékoztató megtartásában. Az általa oly kedvelt gasztropolitikai vonalon csak annyit üzennék: kenyér, mustár, virsli, ketchup − ne ugrálj, mert Gyurcsány kicsap!”  

Korábban írtuk

Kocsis Máté most a Facebook-oldalán elevenítette fel az esetet: „Bizonyára sokan emlékeznek arra, amikor tavaly nyáron Jakab Péter balhézott egy földmunkagépen dolgozó emberrel, mert szerinte az a »melós« a munkavégzésével akadályozta őt egy sajtótájékoztató megtartásában. Peti úr ordítozott vele, és vélt »fizikai fölényének« is igyekezett hangsúlyt adni, amikor egyfajta mérges pulyka pózban közelített a munkagép felé, majd rendőrségi feljelentéssel is fenyegetőzött.” A Fidesz frakcióvezetője úgy vélekedett, Jakab Péter „ott kimutatta a foga fehérjét, és azt, hogy valójában mit gondol a dolgozó népről”.

„Mindezt akkor egy posztban is leírtam. Ezt követően Peti úr a bíróságra ment, mert megbántódott, és idén nyáron már végrehajtókkal fenyegetőzött” – jegyezte meg. Kocsis a posztjában leírja, hogy nemrég kapott egy levelet a bíróságtól, mely szerint sajnálkozását kell kifejeznie Jakab Péternek, hiszen ő nem is fenyegette meg a munkagépes embert.

„Alulírott dr. Kocsis Máté, a Fővárosi Törvényszék 27.P.22.397/2021/5. számú bírósági meghagyásban foglaltakra figyelemmel, a bírósági meghagyásban megállapított jogsértés okán, amely szerint: »alperes megsértette a felperes jó hírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát azzal, hogy a 2021. augusztus 28. napján 9 óra 58 perckor közzétett Facebook-bejegyzésében valótlanul állította felperesről, hogy veréssel fenyegetett meg egy munkagépen dolgozó melóst«, sajnálkozásom fejezem ki” − írta bocsánatkérő bejegyzésében a frakcióvezető.