Sára Botond: Bírósághoz fordul a kormányhivatal
Hónapok óta jogszabályellenesen működik a Fővárosi Önkormányzat, a kormányhivatal felszólítására sem választottak főpolgármester-helyettest, ezért bírósághoz fordul a kormányhivatal – közölte Sára Botond főispán, Budapest Főváros Kormányhivatalának vezetője kedden a Facebook-oldalán.Sára Botond a közösségi oldalára feltöltött videóban azt mondta: a kormányhivatal felhívása ellenére továbbra sincsen helyettese Karácsony Gergelynek.
„Ha ezt az egyszerűnek tűnő feladatot nem tudta megoldani a főpolgármester és a közgyűlés, akkor mi lesz a költségvetéssel, amiről már most látszik, hogy ha ebben a formában fogadják el szerdán, akkor jogszabályellenes lesz”
– fogalmazott. Hozzátette: Karácsony Gergely sem vitatja már, hogy csődközeli helyzetben van Budapest, veszélyben van a működőképessége.
A főispán hangsúlyozta, hogy a főpolgármester-helyettes miatt bírósághoz fordulnak, hogy helyreállítsák a törvényes működést, hiszen a kormányhivatal által szabott határidő eredménytelenül telt el.
„A költségvetés kapcsán pedig meglátjuk, hogy a közgyűlés mire jut szerdán. Mi minden szükséges intézkedést meg fogunk tenni, hogy ne legyen veszélyeztetve Budapest működése, hiszen nekünk a budapestiek kényelme és biztonsága a legfontosabb, ezért minden, a biztonságos működéshez szükséges lépést meg fogunk tenni, mert nekünk Budapest az első”
– emelte ki.