Hirdetés

Sára Botond közölte, a projektet Budapesten és Pest vármegyében a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Programban (VEKOP) valósították meg.

Kiemelte, csaknem 10 milliárd forint támogatást kapott a főváros a programban, amelybe ennek köszönhetően több mint 9000 embert vontak be. A munkaerőpiacon sikeresen elhelyezkedett több mint 85 százalékuk, akiknek csaknem 70 százaléka jelenleg is aktívan dolgozik.

Hozzátette, hogy a programban 2611-en képzési támogatásban részesültek, 2030 embernek pedig a vállalkozóvá válását segítették.

Ezen felül a programban résztvevő foglalkoztatók, főként mikro-, kis- és középvállalkozások részére bérjellegű támogatást nyújtottak 5190 ember esetében – olvasható a Budapest Főváros Kormányhivatalának helyszínen kiadott közleményében.

Sára Botond emlékeztett, 2010-ben a kormány eldöntötte, hogy a gazdaságpolitikát a foglalkoztatásra építi, hogy az emberek ne segélyből, hanem munkabérből éljenek. A főispán úgy vélte a kormány meg tudta valósítani céljait, ugyanis, míg 2010-ben a 20-64 éves korosztályban a foglalkoztatottak aránya 62 százalék volt, ez az arány 2021 végére már elérte a 79 százalékot.

Magyarországon mindenki dolgozik, aki képes és szeretne dolgozni, ebből következően a munkaerőpiacon azok nincsenek jelen, akik vagy nem képesek, vagy nem akarnak dolgozni – fogalmazott Sára Botond.

Egyúttal azonban jelezte, ameddig egy ember is van, akit ki lehet vezetni a munkaerőpiacra, addig érdemes időt, energiát és munkát fektetni abba, hogy megvizsgálják, hogyan lehet ezt megtenni. Erre jött létre és ezt a célkitűzést segítette ez a VEKOP-os program is az elmúlt 8 évben – mondta a főispán.

Sára Botond sikeresnek értékelte a programot és jelezte, hogy az tovább folytatódik. Ugyanis elsődleges, hogy a Magyarországon született és az itt élő magyar állampolgároknak legyen munkája – fűzte hozzá a főispán.

Csete László projektmenedzser elmondta, hogy a 2015. december 1-jén indult és 2023. december 31-ig tartó projekt az Európai Szociális Alap és a magyar költségvetés társfinanszírozásával valósul meg.

A program 19,4 milliárd forintos költségvetéséből, a főváros csaknem 10 milliárd forintot fordított arra, hogy a budapesti álláskeresőket vissza tudja vezetni a munkaerőpiacra.

A projektbe minden 25 év feletti, nyugdíjkorhatárt be nem töltött, nyilvántartott álláskeresőt bevonhattak. Ezen belül azonban az alacsony iskolai végzettségűek, az 50 év felettiek, a legalább 6 hónapja nyilvántartott álláskeresők, illetve a GYES-ről, GYED-ről visszatérők adták a célcsoportot. Mindezek miatt komplex és személyre szabott segítséget biztosítottak a résztvevőknek.

A programnak köszönhetően 9385 ember munkaerőpiaci foglalkoztatásához kaptak segítséget, így csaknem 10 ezer budapesti és családja élete valamilyen formában „jobbá vált” – mondta Csete László.

Arra is kitért, hogy a projektet a közép-magyarországi régióban a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM), a Pest Vármegyei Kormányhivatal és Budapest Főváros Kormányhivatala konzorciumban valósítja meg.

Korábban írtuk