A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sátoraljaújhely 1920 óta kettészakított városként éli mindennapjait. A település Rákóczi utcáján haladva a Ronyva-patakhoz érve váratlanul a Slovenské Nové Mesto felirat fogad bennünket. Könnyen megtehetnénk, de most nem sétálunk át a határátkelőhelyen Szlovákújhelyre. A magyarországi városrész ugyanis mesés élményeket kínál.

Az Ungvári Pincesor titkai

Terméskővel borított keskeny utakon, titokzatos ösvényeken keresztül, mesevilágot idéző tájon sétálunk az Ungvári Pincesor kaptatóin, a belvárostól pár percnyi autóútra. Az egymásba hajló lombkoronájú fák között élénkzöld borostyánlevelekkel benőtt bokros területen vasrácsokkal lezárt, vulkáni tufába vájt pincebejáratok sorakoznak. A főként magánkézben levő 27 pincében mindössze három-négy család borászkodik aktívan, pedig a 11-13 °C állandó hőmérséklet és páratartalom kiválóan alkalmas a hagyományos tokaji borok érlelésére. A tizenöt kilométeren át kanyargó többszintes pincerendszert az 1200-as évek végén a pálos rendi szerzetesek azért kezdték építtetni, hogy a szeszélyes Bodrog folyó árvizei elől a Sátor-hegy lábához települve élelmiszert tároljanak. Később azonban menedékként is használták a 15-30 méter mély pincéket.

Egyes vélekedések szerint a területet az északkelet felé tartó borszállító útvonal egyik köztes állomásáról, Ungvárról nevezték el. Mások azonban úgy gondolják, hogy a névadó a hajdan itt élt Ungvár család volt. De arról is járja szóbeszéd, hogy a tokaji borok titkát évszázadok óta itt élő manók őrzik az Ungvári Pincesoron…

A kavicsos kis utakon barangolva egyszer csak ókori görög amfiteátrumot idéző szabadtéri völgyszínpad tárul elénk. Körülötte a mai kor elvárásainak megfelelő vizesblokkok, kerti sütögetésre is alkalmas piknikpavilonok, illetve gasztronómiai kitelepüléshez ideális borteraszok sorakoznak. A városvezetés szándéka, hogy – az utóbbi évek folyamatos önkormányzati fejlesztéseinek is köszönhetően – az UNESCO világörökségi helyszín egyre inkább a sátoraljaújhelyi borturizmus emblematikus színhelyévé váljon.

A magyar Weimar

Szőlőbirtokai már a széphalmi irodalomszervezőnek, Kazinczy Ferencnek is voltak a közeli Köves-hegyen. Az író a magyar jakobinus mozgalomban való részvétele miatt kiszabott 2387 börtönnap letöltése után telepedett le végleg az akkor még önálló falunak számító – ma már Sátoraljaújhelyhez tartozó – Kisbányácskán, amelyet maga keresztelt át Széphalomra. Egykori gyümölcsöskertjének helyén 2008-ban nyílt meg A Magyar Nyelv Múzeuma. Az európai mércével mérve is egyedülálló kulturális komplexumban Nyiri Péter igazgató kalauzol bennünket. A csarnokba lépve híres XX. századi magyar íróink és költőink képmása fogad bennünket.

– A Magyar Nyelv Múzeumában kiállítóterek, könyvesház, szemináriumi terem, valamint egy korszerű hang- és fénytechnikával felszerelt, száz ember befogadására alkalmas előadó várja a látogatókat. A múzeum azonban nem csupán kiállítótér, hiszen falai között élő nyelvművelő tevékenység folyik: anyanyelvi kötődést erősítő táborokat és versmondó versenyeket szervezünk, szépírói pályázatokat hirdetünk, hogy továbbörökítsük a hagyatékot. A Szokott ösvényen szokatlanul címen frissen megnyílt állandó kiállításunkkal Kazinczy egész életműve előtt tisztelgünk. Tárgyi emlékek mellett bemutatjuk kéziratainak másolatát is, többek között azokból a börtönévekből, amikor tinta híján cseresznyelével vegyített rozsdával vagy éppen saját vérével vetette papírra gondolatait, rajzait. Megőszülve bár, de töretlen lélekkel tért vissza a hat és fél esztendeig tartó fogságból néhány év kitérő után Széphalomra, ahonnan fáradhatatlanul vívta nyelvújító pennacsatáit, és fogalmazta meg véleményét a mintegy 150 állandó levelezőpartnerének, kitartó munkával irányítva a hazai irodalmi életet.

Nyiri Pétertől azt is megtudjuk, hogy az író gyermekkorától jól ismerte a közeli Újhelyt, a levéltárba rendszeresen bejárt Széphalomról, mely lóháton „léptetve is csak 37 minutum”, de közel a hetvenhez is gyakran tette meg gyalog a nagyjából öt kilométeres utat. Ahogy az irodalomtörténész fogalmaz, Széphalom valódi titka Kazinczy mély elköteleződésre épülő cselekvő hazaszeretete, amellyel a fizikailag kis helyet országos jelentőségű, sőt európai rangú teljesítmény otthonává, a magyar Weimarrá tette.

Az intézménynek otthont adó emlékparkban megcsodáljuk azt a klasszicista stílusú, görög templomot idéző emlékcsarnokot, amelyet az író születésének 100. évfordulója után állíttatott a Magyar Tudományos Akadémia 1873-ban. Fejet hajtunk síremléke előtt is a sírkertben, ahol családtagjaival együtt nyugszik. Egykor tiszteletét tette itt Arany János és Tompa Mihály is. Széphalmon tett látogatása után Petőfi így méltatta a nemzeti zarándokhelyet: „…szent hely, szent az öreg miatt, kinek ott van háza és sírhalma. Kötelessége volna minden emelkedettebb lelkű magyarnak életében legalább egyszer oda zarándokolnia.”

Kalandpark a Magas-hegyen

Továbbmegyünk, hogy az évente csaknem 300 ezer látogatót fogadó, különleges téli és nyári attrakciókat kínáló Zemplén Kalandparkban felfedezzük a várost övező Sátor-hegyek páratlan látnivalóit. Tóth Csaba igazgató arról tájékoztat, hogy az ország leghosszabb, 1332 méteres ülőszékes libegője átépítés miatt jelenleg nem üzemel, de modernizálják a Sólyom extrém átcsúszópályát, aminek drótkötelein a libegő alternatívájaként óránként 80 kilométeres sebességgel lehet száguldani a szabad ég alatt, és a két zárt kabinos, 6-6 férőhelyes Dongót is. Jelenleg is működik az alsó állomáson Közép-Európa leghosszabb bobpályája, a jégcsarnok és a mászófalközpont.

A középső állomásról, a sí- és kalandtúrapályák közvetlen közeléből egy régi vágású UAZ-zal indulunk fel a Magas-hegy 514 méteres csúcsára, a felső állomásra. Kezdetben ugyan bizalmatlanul méregetjük a „retró” terepjárót, de aztán pillanatok alatt a szívünkhöz nő, miután megtapasztaljuk, milyen küzdelmek árán gyűri le a nehéz terep kihívásait. A magas-hegyi kilátó tetején egyedülálló panorámában gyönyörködhetünk. Lábaink előtt terülnek el a Bodrogköz ölelésében fekvő Sátoraljaújhely és Széphalom piros tetős házai. Látjuk a várost kettészelő határsávot is. Fájó szívvel gondolunk arra, hogy az előttünk kirajzolódó gyönyörű határon túli vidékek egykor magyar területek voltak…

Vetünk egy pillantást a tatárjárás után épült sátoraljaújhelyi vár sziluettjére is. Az Árpád-házi erődítmény területén 13 éve folynak régészeti feltárások, amelyek eredményeit a városi Kazinczy Múzeumban lehet megtekinteni. A vár lábánál épült interaktív látogatóközpontot 2020-ban adták át a nagyközönségnek.

Kálvária a Szár-hegyen

A Magas-hegyről a 345 méteres Szár-hegyen felállított Magyar Kálvária emlékműegyüttes felé vesszük az irányt, amely az 1920 után elszakított országrészek és városok előtt tisztelegve, Jézus szenvedéstörténetének analógiájára idézi meg a Trianon okozta nemzeti fájdalmat.

Útban a hegytető felé 14 bástyaszerű tornyot imitáló stáción át képzeletben Kassáról Komáromon át Délvidékre, majd Erdélybe utazunk, hogy a kárpátaljai Munkácsról visszakanyarodjunk a felvidéki Eperjesre. A hegytetőre érve megpillantjuk a hazaszeretet szimbólumaként lobogó 100. Országzászlót, csúcsán az esküre nyújtott kézzel. Az Országzászlóval szemben a Szent István-kápolna hirdeti a nemzet iránti elkötelezettséget.

Az emlékmű finanszírozására az 1930-as években társadalmi összefogás kezdődött, megálmodója Szepesi Bódog piarista gimnáziumi tanár volt. A nagyszabású pénzgyűjtési akció során tanítók, bankárok, munkások, ápolók, egyházi személyek, jogászok, vasutasok karolták fel a Magyar Kálvária ügyét. A páratlan összefogásnak köszönhetően végül 1938-ra lett teljes az emlékmű, amelyet néhány éve teljeskörűen felújítottak. Szepesi Bódog így ír a korabeli társadalmi összefogásról: „Nemcsak helyi jelentőségű ez az emlékmű: az egész ország élő tiltakozásának szántuk a trianoni békediktátum ellen. De egyúttal magyar hitünknek és a szebb jövőbe vetett reménységünk kifejezője, a nagy magyar fájdalom hirdetője ez, hogy az országon belül testvéri összefogásra tanítson, az elszakított testvéreknek pedig bizonyságul szolgáljon arra, hogy nem felejtettük el őket, hogy még hiszünk és remélünk!”

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 / 13

A jelenlegi városvezetés, elődeihez hasonlóan, nagyszabású álmot dédelget. Már előkészítés alatt áll a világ leghosszabb, 740 méteres gyalogos függőhídjának a megépítése, amely a Szár-hegyről a közeli Várhegyre vezetne. Ily módon a magas-hegyi Zemplén Kalandpark, a szár-hegyi Magyar Kálvária és a Várhegyen lévő sátoraljaújhelyi vár a világon egyedülálló turisztikai látványosságként közvetlenül is összekapcsolódhatna a felújított libegőn és a Nemzeti Összetartozás hídján át. 

És akár hiszik, akár nem, mindez már nem utópia.

Szeretlek, Sátoraljaújhely!

– A június végén induló Cseppellény György Cserkészcsapat kishutai nyári tábora előkészítési munkálatainak kellős közepén találkozunk. Jól tudom, hogy a városfejlesztés mellett ez a másik szívügye?

– Fiatal pedagógusként csatlakoztam az 1989-ben alapított cserkészcsapathoz. Azóta is úgy gondolom, az értelmiségi lét arra kötelez, hogy vállalt hivatásunkat lehetőségeinkhez mérten valamilyen többlettevékenységgel egészítsük ki. Számomra ez a küldetés a cserkészet. Évente mintegy 200 napon keresztül a helyi mozgalom keretében gyerekkel foglalkozom, hogy magyarságtudatra, hitre, az anyanyelv és a természet szeretetére nevelt talpraesett lányokkal és fiúkkal erősítsük a következő generációt.

– 2019-ben hatodik alkalommal, nagy fölénnyel nyerte meg az önkormányzati választást, így immár 23. éve vezeti a várost. Hogyan kezdődött?

– Szüleim sátoraljaújhelyiek, magam is itt nőttem fel. 1998-ban már a helyi képviselő-testület tagjaként tevékenykedtem, és úgy éreztem, polgármesterként még többet tehetnék a város gyarapodásáért, ezért indultam a választásokon. A csillagok szerencsés együttállásának köszönhetően az első Orbán-kormány is akkor alakult meg.

– Mi a legfőbb különbség az akkori és a mostani település között?

– Határszéli alvótelepülés voltunk, ahol lényegében megállt az élet. Munkát csak néhány helyben működő vállalat tudott adni, a turisztikai szektor nem fejlődött, település- és jövőképnek nyomát sem láttuk. Városunk, amely 1920 előtt Zemplén vármegye virágzó székhelye volt, a perifériára szorult. A trianoni békediktátum során a történelmi Magyarország régiós központjából egyetlen tollvonásra határszéli településsé váltunk.

– Pedig kivételes történelmi múlttal büszkélkedhetnek…

– Idén ünnepeljük a 760. évfordulóját annak, hogy második honalapítónk, IV. Béla fia, V. István király városi kiváltságlevelet adományozott a településnek. Városunk politikai küzdőtérként szolgált a nagy múltú Andrássy grófi család számára, ifj. Andrássy Gyula például Újhely város követe, ma úgy mondanánk, országgyűlési képviselője volt. A helyi Zemplén Vármegye Levéltárában vállalt hivatali állást a széphalmi nyelvújító Kazinczy Ferenc, de lényegében itt indult Kossuth Lajos politikai karrierje is, aki bár Monokon született, visszaemlékezésében „újhelyi magyar embernek” vallotta magát. Első nyilvánosan elmondott beszédét az egykori vármegyeháza, mai városháza épületének erkélyéről tartotta 1831-ben a kolerafelkelés idején.

– Ezt a jól látható fejlődési ívet szakította ketté Trianon?

– Szó szerint is, hiszen a város egy része a határon túlra került. Ily módon területeink háromnegyed részét veszítettük el: ipartelepet, kétezer hektárnyi mezőgazdasági területet, vasúti összeköttetést. Innen kellett elkezdeni újraépítkezni.

– Több mint két évtizeddel ezelőtt, amikor első polgármesteri ciklusát megkezdte, milyen stratégiát követve igyekeztek visszakerülni az ország vérkeringésébe?

– A legnagyobb nehézséget a kiugróan magas munkanélküliség jelentette. Az ipari parkban folytattuk a korábban félbehagyott beruházásokat, és a következő évtizedben harmincról tíz százalékra csökkentettük a munkanélküliséget. Napjainkra sikerült elérni, hogy az állástalanok aránya a nem mérhető kategóriába került, ma már sokkal inkább munkaerőhiányról beszélünk.

– Mi volt a következő?

– Az, hogy a városnak legyen jövőképe. Lényegében városkép-rehabilitációt hajtottunk végre. Felújítottuk a felvidéki jellegű történelmi belvárost, átalakítottuk a forgalmi rendet. A többi mellett sportcsarnokot, uszodát építettünk, és elindítottuk azokat a szociális fejlesztéseket, amelyek az itt élők életszínvonalának emelkedését szolgálták. A konkrét beruházásokon túl a kezdetektől fogva fontos küldetésünknek tartottuk, hogy visszaadjuk az emberek városba vetett hitét, mert ezen a téren is óriási hiányosságokat tapasztaltunk.

– Arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy érdemes itt maradni?

– Egyrészt helyben maradni, másrészt büszkének lenni a településünkre. Közösségi tereket hoztunk létre, programokat szerveztünk; emlékszem, hogy ezerszámra gyártottuk az autók szélvédőire a Szeretlek, Sátoraljaújhely! matricákat. Szakmai kollégiumokat hoztunk létre, ahová hazahívtuk az innen elszármazott újhelyieket: akadémikusokat, nyelvészeket, gazdasági szakembereket, bankárokat. Mindez inspiráló volt a helyi lakosok számára is, akik kezdtek öntudatos polgárrá válni. Munkánkat több száz főből álló, nemzeti gondolkodású csapat erősítette.

– Mennyire következik a város jövője a múltjából?

– Trianon az örökségünk. Ebből töltekezünk. A Rákóczi Szövetséggel együttműködve, a nemzeti területek összekapcsolódási pontjává szeretnénk válni. Elindítottuk a Nyolc ország, egy nemzet tábort, amelynek célja, hogy egyesítsük az elcsatolt területekről hozzánk érkező fiatalokat. Mindannyiunknak szívbemarkoló élmény, amikor közös asztalnál magyar nyelven beszélget a csíkszeredai székely gyerek a kassai felvidékivel vagy éppen a munkácsi kárpátaljaival. Bár eredetileg nem volt első számú célunk, a határokon átívelő közösségteremtő küldetés évről évre erősítette a turizmust is. Hosszú út vezetett el idáig, amíg az alapvetően baloldali beállítottságú város keresztény-nemzeti elkötelezettségű településsé formálódott.

– Most már elégedett?

– Egyáltalán nem. Hiszen még csak most jön a java! Jelenleg is hatalmas harcot vívunk azért, hogy az innen elszármazott, szakmával, diplomával rendelkező fiatalokat sokszínű álláskínálattal csábítsuk haza. Szülővárosukba.