Schmitt Pál: jó a csillagok állása Erdély felett
A magyar köztársasági elnök kolozsvári útja végén úgy fogalmazott, különleges, szép élményben volt része az elmúlt két napban. Schmitt Pál beszédében azt mondta, minden ok megvan a bizakodásra, „most lehet segítséget kérni román barátainktól, most lehet elfeledni, vagy legalábbis háttérbe szorítani fenntartásokat, kétkedéseket, sunyiságokat, fájdalmakat” és kell rájönni, hogy „ami összeköt minket, az több, mint ami elválaszt”.
A köztársasági elnök ismét arra biztatta a határon túli magyarokat, hogy éljenek a kettős állampolgárság lehetőségével, míg az anyaországi magyarokat arra biztatta, szabadidejükben keressék fel Erdélyt, illetve az összes többi szomszédos országot.
Schmitt Pál emlékeztetett: vasárnap este mintegy tízezer ember előtt beszélhetett a főtéren, ahol – a Kolozsvári Magyar Napokat lezáró koncert előtt – a kultúrák közelítése érdekében a magyar és a román himnuszt is elénekelték.
Kiemelte: hétfő délelőtt az erdélyi magyar pártok vezetőivel találkozott, akiket egység kialakítására szólított. Az államfő a megbeszélést követően azt mondta, a szervezeteknek el kell tudni érniük, hogy mindenki bátran, határozottan vállalja magyarságát az idén október-novemberre tervezett népszámláláson, a jövő évi választások előtt pedig a legmegfelelőbb közös jelöltek felkutatására kell törekedni. Az összefogás szükségességének nyomatékosítására aláhúzta: a négy erdélyi párt vezetőit ősszel a Sándor-palotába várja, de ahogyan most, úgy akkor is csak együtt ül le velük egy asztalhoz.
Az államfő ezt követően megnyitotta a VII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszust a Kolozsvári Magyar Operában, majd Magyarpalatkára és Válaszútra látogatott, előbb egyebek mellett egy református templomot, míg utóbb Kallós Zoltán néprajzkutató múzeumát és szórványkollégiumát tekintette meg. Schmitt Pál útja innen a kolozsvári Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemre vezetett, ahol az intézmény vezetőivel tanácskozott, majd a Házsongrádi temetőbe ment, ahol Dsida Jenő sírjánál helyezett el koszorút. Az államfő itt ígéretet tett arra, segíteni fog véget vetni a temetőben korábban tapasztalt rongálásoknak.
A köztársasági elnök kétnapos programja végén, helyi idő szerint este nyolc órától állami kitüntetéseket adott át a városban augusztus 20. alkalmából.
(MTI)