Fotó: parlament.hu (képernyőfotó)
Hirdetés

Sebők Éva (Momentum) a belügyminiszterhez fordulva azt tudakolta, igaz-e, hogy elbocsátásokra készülnek az orosházi és a gyulai kórházban, elsősorban a létesítmény-üzemeltetésben dolgozók körében. Hozzátette: úgy értesült, országos jelenségről van szó; ennek részleteiről kért őszinte kormányzati tájékoztatást.

Miért kockáztatják a magyar emberek biztonságát? – kérdezte a képviselő.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára válaszában azt hangsúlyozta: az intézmények adósságállománya közötti különbséget gyakran az eltérő adottságok magyarázzák, ezért döntött úgy a kormány, hogy az üzemeltetési kérdésekkel „ne az orvosi, a szakmai vezetőknek kelljen foglalkoznia a kórházon belül”, hanem az állam lássa el azt, az e feladatokat már most is számos intézménynél ellátó Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) révén.

Kiemelte: a „gondnoksági tevékenység” átvételével az adósságtermelés egyik okát és az aránytalanságok fontos faktorát kiküszöbölik, hiszen a KEF várhatóan máshogy szervezi meg a feladatellátást. Jelezte, ez nyilván átszervezésekkel, módosulásokkal jár, ugyanakkor száznál több „sziget” helyett országos áttekintésben kezelhetik a helyzetet.

Korábban írtuk

Az interpelláló a választ nem fogadta el. A képviselő hozzáfűzte, legközelebb hoz egy adag antihisztamint, mert úgy látja, államtitkár úr allergiás a számokra. Ezt követően sajátos ajánlattal állt elő: felajánlott „egy üzletet államtitkár úrnak: jöjjön el velem Orosházára”, és akkor elfogadom a válaszát, jelentette ki.