Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Iskolakezdés Kőrösmezőn
Hirdetés

Csongor egy 95 százalékban magyarlakta település Munkácstól mindössze 23 kilométerre. Gimnáziuma tisztán magyar intézmény, az ukrán nyelvet és irodalmat, illetve az ukrán történelmet tanítják csak az állam nyelvén, a többi tantárgyat magyarul. Nagy Sándor, az iskola igazgatója bizakodó. Békeidőben 300-nál is több diákjuk volt, az idei tanévet 192 gyerekkel, köztük 18 elsőssel kezdték meg. A háború kitörése óta a gyerekek harmada tűnt el az iskolából, de a településről bizonyára nem végleg költöztek el a lakosok, tömbmagyar vidékre ugyanis sokkal valószínűbben költöznek vissza a háború után, mint a szórványba. A nagydobronyi kistérség magyar családjai egyébként is legendásan erős közösséget alkotnak.

– Tavaly több mint 60 gyereket vittek el a szüleik, idén legfeljebb nyolcat veszítettünk. Érezhetően lassult a kivándorlás, közben néhányan visszatértek Magyarországról is – számol be róla az igazgató.

Korábban írtuk

A helyi romák közül is többen visszatértek Kárpátaljára, miután a magyar állam megszüntette a nem hadműveleti területről érkező menekültek lakhatási támogatását. Így az iskolában megjelentek a cigány gyerekek is. De magyar családok gyermekei is visszajöttek. Előfordul, hogy nem sikerült jól beilleszkedniük az anyaországi közösségbe, ezért az édesanyával hazatérnek, hogy a megszokott környezetben folytassák tanulmányaikat. Az apa a munkahelyén marad, Magyarországon vagy valahol Európában, a fizetése egy részét pedig hazautalja a családnak.

A diáklétszám miatt tehát egyelőre nem aggódnak Csongoron. A környékbeli falvakból minden évben néhány ukrán gyerek is eljár a helyi iskolába. A tanárok abban a tudatban folytatják a munkát, hogy bármi történjék is, bárhova kerüljenek is a tanulók a későbbiekben, a most megszerzett tudásra szükségük lesz. Elhivatottságuk példaértékű, különösen annak fényében, hogy az állami költségvetés keservesen szűkmarkú velük. A tanárok fizetését befagyasztottak, miközben az infláció napról napra emészti el a hrivnya vásárlóértékét.

– Egyes élelmiszerek drágábbak, mint Magyarországon, miközben az állami fizetések messze elmaradnak az anyaországi szinttől – mondja Nagy Sándor.

Az áramkimaradások is rengeteg gondot okoznak. Ha nincs áram, akkor wifi, fűtés, telefon és világítás sincs, ezek nélkül nehéz iskolát működtetni a XXI. században. Az állami hivatalok adminisztrációra vonatkozó elvárása pedig olyan szigorú, mintha boldog békeidőket élnénk.

– Szerencsére van egy generátorunk. Húsz liter gázolajat fogyaszt óránként; hogyha négy órán keresztül nincs áram, akkor az már jelentős kiadási tétel az iskolának – teszi hozzá az igazgató.

Nem is olyan rég még kiterjedt csempészhálózatok és lelkes magánzók szállítottak üzemanyagot Ukrajnából Magyarországra. Ma azonban már egy liter gázolaj Ukrajnában több mint 500 forintnyi hrivnyába kerül.

A Csongori Gimnáziumból a nyáron két tanár ment el, kettő érkezett. Egyelőre tartja magát a tantestület. Nagy Sándor szerint akik maradtak, megedződtek, de érezhetően fogy az emberek ereje és türelme. Közben az iskoláknak gondoskodniuk kellett óvóhelyek kiépítéséről. A csongori iskolában három is van, két 50 és egy 30 férőhelyes. Mivel a gyermekek délelőtti és délutáni tanrendben járnak, mindig jut elegendő hely mindenkinek.

– Van egy telefonos applikáció, amikor azon vörösre vált Kárpátalja térképe, megszólal a légiriadó szirénája, akkor a hosszú csengőszó jelzi, hogy mindenki vonuljon az óvóhelyre; ki van jelölve, hogy melyik osztály hová megy. Az adott órán lévő tanár viszi le a gyerekeket – mondja Nagy Sándor.

A szórvány támasza az Isten

A técsői református líceum bentlakásos iskolaként a Felső-Tisza-vidék szórványmagyarságának egyik oktatási központja. Az ötödiktől tizenegyedik osztályig vannak az évfolyamok. A Rahó, Kőrösmező, Gyertyánliget, Visk, Huszt, Nagybocskó környékéről érkező tanulók jellemzően magyar iskolában végezték az alsó tagozatot, az anyanyelvi oktatásra azonban felsőbb osztályban már nem volt lehetőség településükön. Kis elukránosodott falvak és községek maroknyi magyar közösségéből is érkeznek, gyakran az egyik szülő is a többségi nemzet tagja. Sok esetben csak értik a magyar nyelvet, de nehezebben beszélik.

– Magyarul zajlik az oktatás, időnként azonban ukránul is el kell magyarázni a tananyagot. Úgyhogy valójában dupla munkát végeznek a tanárok – meséli az iskola igazgatója, Imszticsei Gabriella.

Amikor 2022. február elsején az igazgatónő átvette az intézmény irányítását, összesen 40 gyermek járt az iskolába. Az alacsony létszám miatt félő volt, hogy összevonják őket a szomszédban levő másik magyar iskolával, a Hollósy Simon Líceummal. Azonban az utolsó pillanatban a református egyház vállalta, hogy átveszi az intézményt az államtól. Bevált a csere, a háború kitörése óta többen iratkoznak be, mint korábban, ma már 107 gyerek jár az iskolába.

Imszticsei Gabriella

– Senkit nem küldtünk el, úgy gondolom, hogy ha ide szeretne valaki jelentkezni, akkor mi örülünk neki, hogy minket választ. Családias hangulatú intézmény vagyunk, itt mindent tudunk egymásról, ismerjük a gyerekek hátterét. Mindenkinek úgy segítünk, ahogy neki jó – magyarázza Imszticsei Gabriella.

A kialakult helyzetre jó példa Kőrösmező, ahol szintén csak alsó tagozat működik magyarul, a felső évfolyamokban legfeljebb mint idegen nyelvet lehet tanulni a magyart. A legtöbb családnak azonban fontos az anyanyelvi oktatás, gyakran még a vegyes családok is magyar iskolába íratják a gyerekeket. A magyar diákok többsége végül a técsői református líceumban folytatja tanulmányait.

– Ez a vidék évszázadok óta a szórvány szórványa. Akik itt megmaradtak magyarnak, azok nagyon ragaszkodnak a nemzeti identitásukhoz – mondja Milcsevics Mária, a kőrösmezei iskola magyar tanítónője.

A Kárpátok lábánál fekvő település nem néptelenedett el a háború kitörése után, a legtöbb esetben csak a családfő ment külföldre dolgozni, jellemzően valamelyik szláv országba. A nők és a gyerekek maradtak otthon, de még így is minden osztályból hiányzik legalább egy-két gyerek. A magyar iskolának jelenleg a négy évfolyamban 30 tanulója van. A tendencia azonban egyértelműen kirajzolódik, a kis vidéki iskolák mozgástere szűkül, a gyerekek pedig az iskolaközpontok irányába tolódnak. Ez az oka annak, hogy a munkácsi vagy ungvári magyar líceumok nem küzdenek létszámhiánnyal.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
Milcsevics Mária

Takács Máriának a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Szórványprogramjának felelőseként és a bustyaházi Szent Erzsébet Katolikus Óvoda vezetőjeként átfogó képe van a magyar nyelvű oktatás helyzetéről. Ami sok esetben helyben nem látszik, az a számok tükrében egyértelművé válik. Az óvodában békeidőben túljelentkezés volt, átlagban 55 fővel kezdték meg az évet, volt, hogy a családok szinte könyörögtek, hogy legalább délelőtt vállalja az óvoda a gyermeket. Idén viszont csak 30 kicsit írattak be.

– Szórványvidéken ha egy magyar család elköltözik, az hatalmas érvágás a magyar intézményeknek. Ami most történik, az katasztrófa, bár egyelőre nem végzetes – fejti ki a pedagógus.

Takács Mária megnyugtatásul elmondja azt is, örvendetes, hogy Huszttól Kőrösmezőig idén is indult magyar osztály minden magyar iskolában. A ferences misszió szórványóvodái négy településen, Gyertyánligeten, Nagybocskón, Aknaszlatinán és Bustyaházán egyaránt évek óta működnek, illetve Gyertyánligeten, Bustyaházán és Nagybocskón vasárnapi iskolát is fenntartanak a magyar gyerekeknek. A számok azonban itt is csökkennek: a Felső-Tisza-vidéken békeidőben 150 magyar gyerek kezdte meg évente az iskolát, idén csak 70.

Nyomás alatt

A pedagógushiány legalább olyan probléma, mint a gyermeklétszám csökkenése. A háború kitörése óta nagyon sok pedagógus elhagyta Kárpátalját, idén pedig mindössze 12 fiatal pályakezdőt avattak a megyében. Takács Mária az intézmény vezetése mellett óvónőként is helytáll, mivel nincs elég kollégája még a megcsappant gyermeklétszám ellátására sem. De nem hibáztat senkit: egy fiatal pedagógus nehéz döntés elé kerül, amikor nyáron mondjuk egy csehországi gyárban dolgozik, szeptemberben pedig haza kellene térnie a kárpátaljai óvodájába. Miközben sokkal több lett a tennivaló.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor
A kőrösmezői magyar iskolának jelenleg 30 tanulója van

– Ha megszólal a sziréna, a gyerekeket le kell vinni az óvóhelyre, akkor is, ha éppen délutáni alvás van. Ilyenkor szívfájdítóan nehéz felkelteni őket – mondja Takács Mária.

Azért is szükséges volt, hogy a técsői református iskola egyházi fenntartásúvá váljon, mert az ukrán tanügy tervei szerint ahol nem éri el a 60 főt a 10–11. osztályosok létszáma, ott az intézményt visszaminősítik gimnáziummá. Ez azt jelenti, hogy csak kilencedik osztályig indíthatnak évfolyamokat, a diákoknak pedig új tanintézményt kell választaniuk, ahol befejezhetik a középiskolát, és érettségit tehetnek. Az egyházi és magániskolákra azonban nem vonatkozik a törvény, létszámtól függetlenül működhetnek líceumként, a tanítás nyelvéről pedig szintén szabadon dönthetnek.

Jó eséllyel egy nap a técsői református középiskola menti meg a szomszédjában álló Hollósy Simon Líceum diákjait is, akik a várható visszaminősítés után majd átsétálnak a szomszéd épületbe, hogy magyarul folytassák tanulmányaikat. De nagyon sok településen nincs biztosítva a magyar gyermekek anyanyelvi iskoláztatása a 11. osztály végéig, a szülők ezért biztosra menve a nagyvárosi iskolákba íratják a gyerekeiket. Az Ukrajnában tett érettségit egyébként nem fogadják el a magyarországi egyetemek, a magyar szülők így sok esetben az anyaországba küldik középiskolába gyermekeiket.

Fotó: Demokrata/Vermes Tibor

Béke kellene már

A kárpátaljai magyar diákokat a magyarországi középiskolák felé tereli a sorozástól való félelem is. Ukrajnában ugyanis a 11. évfolyammal befejeződik a középiskola, a gyerekek pedig általában 17 éves korukban érettségiznek. Fennáll a veszélye, hogy az érettségi előtt álló vagy azon már túlesett 17 éveseket nem engedik ki az országból, nehogy elkerüljék a közelgő sorozást. A magyar szülők ezért a 9. osztály befejezése, de legkésőbb a fiuk 16. születésnapja után átíratják a gyerekeket magyarországi tanintézetbe.

Egy generáció éppen most tűnik el Kárpátaljáról. Az erejük pedig azoknak is fogy, akik kisgyermeket nevelnek és még ragaszkodnak a szülőföldhöz és az egzisztenciához, amit felépítettek. Rombolja a morált, amikor egy közösségbe fél év után két hétre térhet haza a családjához egy szolgálatot teljesítő katona, „élménybeszámolója” után pedig még kevésbé van kedve bárkinek kockáztatni a behívó kézhezvételét. Kistelepülésen pedig a kisgyerekek is tudják, hogy kinek az apukája halt meg a fronton, de csak suttogva beszélnek róla. Ami tehát az anyaországban sokaknak mindössze kommunikációs panel, az Kárpátalján élő valóság: béke nélkül nincs jövője az ottani magyarságnak a szülőföldjén.

– Az ember teljes életet csak úgy tud élni, ha megteremti belső békéjét, ehhez a családi élet békéjére éppúgy szükség van, mint az általános társadalmi békére. Ha mindez hiányzik, akkor semmid sincs, ha megvan, mindened van – mondja búcsúzóul a csongori gimnázium igazgatója.