Sikeres a dílerek elleni hajtóvadászat
Már most jelentős sikereket ért el az a drogdílerek ellen március elsejétől indított hajtóvadászat, amelynek célja a kábítószer-kereskedelem felszámolása, de legalábbis jelentős visszaszorítása hazánkban – írja a Magyar Nemzet.Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszédében jelentette be, hogy a kormány szigorúan fellép, március elsejétől hajtóvadászatot indít a kábítószer-kereskedők ellen. A kormányfő egy pár nappal későbbi interjúban is hangsúlyozta: jelentős probléma az újfajta kábítószerek rohamos és inváziószerű, alapvetően a kistelepüléseket érintő terjesztése, amivel „roncsot csinálnak a gyerekeinkből, és meg is ölik őket végső soron”. Hozzátette: ki kell mondani, hogy a kábítószer-kereskedő „abból él meg és abból csinál pénzt, hogy megmérgezi a gyerekeinket”, és ehhez nincsen joga, ha ezt folytatja, akkora büntetést fog kapni, hogy „le fog szakadni a füle”.
Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye
A döntés hátterében az olcsó, szintetikus kábítószerek terjedése áll. Az olcsó dizájnerdrogok, mint például a kristály, a biofű, a herbál, a hátrányosabb helyzetű csoportokban terjednek, ugyanis ezekből egy adag már pár száz forintért elérhető, ezt pedig szinte bárki meg tudja fizetni. Magyarországon egyébként Európa egyik legszigorúbb drogtörvénye van érvényben, súlyos, öttől tíz-húsz évig vagy akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható egy drogkereskedőre, de a probléma ettől függetlenül hazánkban is jelentős.
Új kormánybiztos koordinálja a hajtóvadászatot
Éppen ezért a kábítószer-kereskedelem felszámolásáért felelős kormánybiztosnak március elsejétől Horváth László fideszes képviselőt nevezte ki a miniszterelnök. Az ő feladata, hogy a rendőrséggel, illetve az érintett tárcákkal együttműködve egy olyan kábítószer-ellenes akciótervet dolgozzon ki, amelynek célja a zéró tolerancia elvén alapuló kábítószer-szabályozás megvalósítása, a kábítószer-kereskedelemmel szembeni fellépés erősítését célzó intézkedések megtétele. Koordinálja az akcióterv végrehajtását, javaslatokat fogalmaz meg az akciótervben foglaltak egységes és hatékony megvalósulása érdekében.
Módosítják az alaptörvényt
Ami szintén nagyon fontos, hogy az alaptörvénybe is bekerül: Magyarországon a kábítószer előállítása, használata, terjesztése, népszerűsítése tilos. Ez egyértelműen megerősíti a kormányt a szintetikus szerek és az ezeket terítő drogkereskedők ellen indított hajtóvadászatban.
Ülésezett az akciócsoport
Kábítószer-ellenes akciócsoport is alakult, amely már ülésezett is a Belügyminisztériumban. Az ülésen részt vettek a rendőrség, az oktatásügy, a szociális terület és az egészségügy vezetői is. A területen összehangolt működésre van szükség – mutatott rá Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, hozzátéve, hogy Magyarországon újfajta módjai terjedtek el a drogkereskedelemnek, nagyon olcsó kábítószereket kínálnak a dílerek nagy számban.
Több száz rendőr foglalkozik kimondottan a drogellenes harccal
Horváth László kormánybiztos, az akciócsoport vezetője tájékoztatása szerint áttekintették és azonosították a legfontosabb beavatkozási területeket, célpontokat. Rendelkezésükre áll egy, a Nemzeti Nyomozó Irodán (NNI) belül működő Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal egy különleges bevetési egységgel, amely bármikor lecsaphat a kábítószer-kereskedőkre. Az NNI-n belül egyébként összesen egy 150 fős drogellenes csapat létezik, és mellettük egy hatvanfős bevetési egység. Ez a hajtóvadászat a rendőrségen belül a Drogellenes totális akcióterv (Delta) néven fut, 2025-ben a magyar rendőrség ugyanis legfontosabb tevékenységének tekinti a kábítószerek elleni küzdelmet. A Delta programban a Nemzeti Nyomozó Iroda keretei között létrejött egység országosan koordinálja a szakmai tevékenységet. Emellett a megyei főkapitányságok is kiveszik a részüket a munkából, mindenhol folyik az akciócsoportok felállítása. Úgy tudjuk, országos szinten több száz rendőr foglalkozik a drogellenes harccal.
Egy mázsa kábítószer, ötszáz előállítás
Horváth László egyébként nem sokkal kinevezése után a Facebookon azt írta, „A drogterjesztők elleni harc sorskérdés: nem érdemelnek sem kíméletet, sem irgalmat. Hajtóvadászat indul.” Valóban nem maradt el a hajtóvadászat, a kormánybiztos csütörtöki beszámolója szerint az elmúlt időszakban ugyanis összesen 3500 rendőr vett részt a különféle akciókban, több mint 200 helyen avatkoztak be és több mint egy mázsa kábítószert foglaltak le – jelentette ki a kerepesi HÉV-megállóban tartott sajtótájékoztatóján Horváth László. A kormánybiztos elmondása szerint a rendőrök több mint ötszáz személyt állítottak elő, közel háromszáz esetben indítottak eljárást és több millió forint mellett autókat és lőfegyvert is lefoglaltak.
A teljes cikk IDE kattintva érhető el a Magyar Nemzet honlapján.
