Fotó: Soltész Miklós, Facebook

Soltész Miklós a Baptista Tábitha Gyermekhospice Ház új épületének alapkőletételi ünnepségén elmondta, hogy a kormány 480 millió forinttal járult hozzá a létesítmény kivitelezéséhez. Hozzátette, ez az építkezés is azt mutatja, hogy az életért mindennap érdemes küzdeni.

Hirdetés

„Kicsi gyermekekkel küzdelem megtalálni annak az útját, hogy a szenvedésben is ott legyen a szeretet és ott legyen az öröm” – fűzte hozzá az államtitkár.

Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke elmondta, céljuk, hogy segítsenek minden rászorulónak, reményt adjanak a reményteleneknek, és esélyt adjanak ott, ahol emberileg már nincs túl sok esély.

Hozzátette, minden szülő attól retteg a legjobban, hogy kiderül, gyermeke gyógyíthatónak nem mondható betegségben szenved, és olykor minden további kezelés csak rontana a helyzetükön. Ilyenkor azzal kell szembenézniük, hogy gyermekük emberi élete ezen a földön hamarosan véget érhet – mondta.

Korábban írtuk

A szülők általában gyötrelmes lelki úton jutnak el odáig, hogy már nem próbálják megváltoztatni a lehetetlent, hanem szembe néznek a kialakult helyzettel, abban találnak méltóságot és örömöt. „Ebben szeretnénk segíteni” – jelezte a szeretetszolgálat elnöke.

Szilágyi Béla közölte, a törökbálinti intézmény új épülete lesz az első olyan létesítmény az országban, amelyet kifejezetten gyermekhospice ellátásra alakítanak ki.

Tájékoztatása szerint a több mint ezer négyzetméteres új épület megvalósítása két ütemben zajlik majd: az elsőben két életvégi apartman, két kétágyas szoba, négy egyágyas szoba, közösségi tér, melegítőkonyha, tornaszoba, multiszenzoros szoba, nővérpult, egészségügyi raktár és egyéb kiszolgáló helyiségek, a reménybéli második ütemben pedig oktatóterem, konferenciaterem, szülői és nővérszobák létesülnek.