Fotó: YouTube (képernyőkép), ShutterStock/Alexandros Michailidis, szerk.
Hirdetés

Simicskó István (KDNP) arról beszélt, hogy az Európai Törvényszék ítélete szerint az Európai Bizottság jogsértést követett el, amikor megtagadta Ursula von der Leyen és a Pfizer vezérigazgatója közötti, a koronavírus-vakcinák megrendeléséről szóló sms-ek nyilvánosságra hozatalát. Úgy értékelt: amikor az európai emberek millióinak élete forgott kockán, akkor az unió egyik legfontosabb döntéshozója rendkívül gyanús körülmények között döntött eurómilliárdos nagyságrendű közpénzek sorsáról.

Hidvéghi Balázs, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára elképesztőnek nevezte az ügyet, hangsúlyozva, hogy az EU valaha volt legnagyobb – 40 milliárd eurós – szerződéséről van szó. Jelezte: kíváncsian várják, hogy előkerülnek-e az elveszett sms-ek.

Simicskó István úgy reagált: megérdemlik az európai emberek, hogy kiderüljön mi történt ebben az ügyben, Hidvéghi Balázs pedig azt mondta: az a minimum, hogy ezekre a kérdésekre választ ad a bizottság elnöke.