Fotó: MTI/Vajda János
Simicskó István, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője beszédet mond a Fidesz-KDNP választási fórumán Miskolcon, a Tiszáninneni Református Egyházkerület Püspöki Hivatalának dísztermében 2024. május 16-án

Simicskó István a miskolci fórum előtti sajtótájékoztatón kifejtette, ezt az együttműködést a helyi, az országos és az európai politikában is a kereszténydemokrata fundamentum és a nemzeti érdekek képviselete jellemzi.

Hirdetés

Úgy fogalmazott, Brüsszelben egy minden vonatkozásban egységesülő Európát képzelnek el a jelenlegi döntéshozók. Hozzátette, ez veszélyt és kihívást jelent a nemzetek önállóságára.

„Az erős Európát az erős nemzetek Európája adja. Ha a tagországokat legyengítik, akkor gyenge lesz Európa is, ezt nem szeretnénk” – jegyezte meg a KDNP frakcióvezetője. Hozzátette, az elmúlt évek küzdelmei arról szóltak, hogy a magyar érdekek minél hatékonyabban jelenjenek meg a nemzetközi porondon.

Korábban írtuk

Simicskó István kiemelte, a magyar kormány karakteres álláspontot képvisel a nemzeti érdekek mentén. Azt mondta, a június 9-i választás tétje az, hogy hogyan tudnak megmaradni a lokális értékek, a nemzeti közösségek és a nemzeti kultúrák a globalizáció felgyorsult világában. Hozzátette, sajátos helyzetben vagyunk, mert már több mint két éve tart „a szomorú testvérháború Ukrajnában”.

„Törekedni kell arra, hogy az értelmetlen pusztítás mielőbb álljon le, hogy ne haljon meg még több ember. Így is elég volt a sok-sok áldozatból, amit az ukrán és az orosz nép hozott ennek a háborúnak az oltárán” – mondta Simicskó István. Leszögezte, a járható út a tűzszünet és a béketárgyalás, amiben a magyar kormány következetesen kiáll és a jövőben is ki fog.

Azt mondta, a béke jelenti a boldogulás feltételrendszerét. Hozzátette, olyan önkormányzatokat szeretnének, „ahol kellő alázattal, tudással, felkészültséggel és erős hittel mennek ki a csatatérre, aztán folytatják azt a munkát, amit országosan is a Fidesz-KDNP kormányzat elvégzett az elmúlt években”.