Simicskó István a Bárczi Géza Általános Iskolában tartott karitatív, kulturális és sportrendezvényen mint fővédnök közölte: az eseményen 50 gyermeket látnak vendégül a szerbiai Zentáról, valamint Csongrádról és Szentesről.

Hirdetés

Elhangzott, a rendezvény célja az elcsatolt területeken és a mai Magyarország területén élő fiatalság hazafias nevelése, valamint a magyar kulturális értékek védelme, továbbörökítése.

„A gyermekeknek át kell adni az értékeinket, amelyekre minket szüleink tanítottak. Ezen értékeket ugyanakkor – ahhoz, hogy átadhassuk – fel is kell ismernünk, ezért értékalapú, emberközpontú gondolkodásra van szükség” – fogalmazott Simicskó István, aki a legfontosabbnak a közösség szolgálatát nevezte.

A politikus azt mondta, hogy a programmal a nemzeti összetartozás érzését is szeretnék erősíteni, hogy a határon túliak érezzék, „nem engedjük el a kezüket”.

Korábban írtuk

Hozzátette, hogy a Kárpát-medencében több mint egymillió ember vette fel a magyar állampolgárságot, ezért fontos, hogy ilyen és ehhez hasonló programokkal megszólítsuk őket, illetve a gyermekeiket.

Máday Norbert, a rendezvény egyik főszervezője elmondta, hogy a gyerekek megismerkedhettek a magyar szablyavívással, valamint a Ving Csun kungfuval, amellett, hogy részt vettek kulturális programokon is, ellátogattak például a Magyar Nemzeti Galériába.