Hirdetés

Simicskó István (KDNP) arról beszélt, hogy Európa vezetői háborús pszichózisban szenvednek. Felidézte a II. világháború súlyos veszteségeit, kitért a több mint 30 millió civil áldozatra. Megállapította: elődeink levonták a megfelelő konzekvenciákat, amelyekkel elkerülhetőnek tűnt, hogy ismét bekövetkezzen egy ilyen súlyos pusztítás.

Kitért az ENSZ megalapítására, az unió elődjének, majd magának az uniónak létrehozásra, végül a NATO megalapítására, és azt mondta: ezekhez Magyarország azért csatlakozott, mert ezen keresztül látta a békét és biztonságot garantáltnak.

Ma azonban ismét háborús spirálba került Európa és ha nem állítják meg a háborús pszichózist újból világháború törhet ki – figyelmeztetett, és európai vezetők nyilatkozatát idézte arról, hogy fel kell készülni a háborúra. Kijelentette: elég volt a háborús propagandából, a magyarok békét akarnak.

Dömötör Csaba úgy reagált: közelebb kerültek egy szélesebb körű háborúhoz és távolodtak a béketárgyalásoktól. Kitért arra, hogy európai országok egyre összetettebb fegyvereket juttatnak el Ukrajnába, Amerikában is látványos készülődés zajlik, újabb pénzügyi csomagot készítenek elő, illetve egyre több ország hivatkozik atomfegyverekre.

Nagyon úgy tűnik, nincs fék az eszkalációs vonaton, de ha lenne, akkor sem sokan akarnák meghúzni – mondta.

Európa úgy áll át a hadigazdaságú szemléletre, hogy ez nem a mi háborúnk – húzta alá, megjegyezve: a szankciós politika inkább Európát kényszeríti térdre és a békét sem hozta el.

Ha nem lesz változás, Európa gazdasági értelemben „megy a levesbe” – közölte.

Korábban írtuk