Fotó: MTI/Komka Péter, illusztráció

Nincs folyamatban büntetőeljárás Sneider Tamás jobbikos politikus fiai ellen – hangsúlyozta az ellenzéki párt az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében, amelyet az Országgyűlés és a Jobbik alelnöke jegyez. Sneider Tamás úgy fogalmazott, hogy „aljas hazugságcunamival támadnak a kormány eltartott lapjai”.

A Ripost pénteki cikke szerint a jobbikos politikus két fia „megalapozottan gyanúsítható közösség tagja ellen csoportosan elkövetett erőszakkal”; „cigány családokkal erőszakoskodtak Heves megyei falvakban”, ami miatt rendőrségi nyomozás indult.

Sneider Tamás azt írta, hogy a személyével és a családtagjaival kapcsolatban sok valótlan tényállítást megfogalmazó, a rágalmazás büntetőjogi tényállásának minősített esetét kimerítő cikket publikáltak a Ripost, a Lokál, a 888 és az Origo nevű kormányközeli médiumok, „ezúttal sem válogatva az eszközökben”.

Kiemelte: ahogyan a múltban, úgy most is haladéktalanul megteszi a szükséges jogi lépéseket „a csúsztatások, a hazugságok és a rágalmak írói, megjelentetői és terjesztői ellen, akik majd a bíróságon felelnek tettükért”.

„Gyermekeim ellen nincs folyamatban büntetőeljárás, ahogy természetesen közéleti munkám során sosem próbáltam meg semmiféle hatósági eljárást akadályozni” – szögezte le, arra utalva, hogy a Ripost szerint fiai érdekében befolyásolni igyekezett a büntetőeljárást.

Megjegyezte: a hét elején az Országgyűlésben Orbán Viktor miniszterelnököt interpellálta, aki „bár a személyes válaszadás elől megfutamodott, szemlátomást mégis zokon vette a Mészáros Lőrinc páratlan meggazdagodását érintő” kérdését. Sneider Tamás szerint ez az oka a rágalomhadjáratnak.

„Az ilyen aljas és hazug módszerek csak tovább erősítenek azon meggyőződésemben, hogy Magyarországot meg kell menteni a kontrollt vesztett miniszterelnöktől és földesuraitól” – olvasható a közleményben.

MTI