– Egy korábbi interjúban azt mondta, hogy ha ilyen tempóban folyik a népességfogyás, 200 év múlva szinte nem lesz magyar nemzet.

– Ha a mai halandósági és termékenységi szintek így maradnak, bevándorlás nélkül körülbelül 200 év múlva 540 ezerre csökken a ma még 10 millió 35 ezres magyar lakosság.

– Mióta zajlik a népesedés drasztikus csökkenése?

– A hatvanas években a termékenység már nem volt olyan mértékű, hogy a generációk reprodukálják magukat. 1962-ben volt egy születési mélypont, részben a Ratkó-korszak hatalmas születésszámai után, részben az abortusz legalizálása illetve a nők tömeges munkába állása miatt. A népességcsökkenés azonban ekkor még nem kezdődött el, a korstruktúrában rejlő tartalékok miatt ugyanis még viszonylag sok gyermek született, és viszonylag kevés ember halt meg. Már akkor látszott azonban, hogy ha nem fordulnak kedvezőbbé a mutatók, akkor demográfiai válság is kialakulhat. Ezért 1968-ban kifejezetten népesedéspolitikai célzattal bevezették a gyest, majd később, 1984-ben a gyed-et. A gyes önmagában már emelte a születésszámokat, hiszen azoknál a családoknál, akiknél az édesanya munkája volt az akadálya, hogy akarjanak és merjenek gyermeket vállalni, a gyes egy átmeneti megoldást biztosított. A gyed pedig egy olyan kedvező intézkedés volt, amelynek hatására a harmadik gyermekek száma emelkedett, ami egy társadalomban a reprodukciót tekintve nagyon fontos. Ezt persze segítette az is, hogy akkoriban a csecsemőknek és a kisgyerekeknek az intézményes elhelyezése, a nagy férőhelyszámú óvodák és bölcsődék révén is biztosított volt. A termékenység csökkenésének trendje azonban ennek ellenére folytatódott, ám egészen a Bokros-csomagig a lassú csökkenés volt jellemző.

– Miért ilyen kitüntetett pont a Bokros-csomag bevezetése?

– Mert a köztudatba beépült, húsz-harminc éves hagyományokkal rendelkező juttatásokat számolt fel. Ez pedig hatással van a családok magatartására is. A csomag azt üzente, hogy a családok nem fontosak és nem támogatandóak az állam részéről. 1998-ban az Orbán-kormány visszaállította a családpolitika korábbi jellegét, és 2000-ben pedig ismét bevezette a gyerekek utáni adókedvezményt, ami megmutatkozott az átmenetileg kedvezőbb mutatókban is. Azóta hektikussá vált a családpolitika, még kormányzati cikluson belül is történnek időről-időre olyan változások, amelyek kiszámíthatatlanná teszik a gyermeknevelés körülményeit.

– Ez a kiszámíthatatlanság is indokolhatja, hogy ma kevesebb házasságot kötnek, és sokan inkább a lazább élettársi kapcsolatot választják?

– Az embereknek vannak életforma preferenciáik. A mai világban nem mondhatjuk azt, hogy legyen kevesebb joga az élettársaknak, illetve fordítva. Kétségtelen, hogy az élettársi kapcsolatokban kevesebb a gyermek, de azt is látjuk, hogy ezeknek a kapcsolatoknak egy része házasságba fordul. Gyakran éppen azért, mert gyermek érkezik. Ezzel együtt is ma házasságon kívül születik a gyermekek 35 százaléka.

– Akkor a jövő az élettársi kapcsolatoké lesz?

– A kutatások azt mutatják, hogy 35-40 százalékos válási arányok ellenére a házasság intézményének még mindig pozitív csengése van a magyar társadalomban. Azt látni, hogy a kutatásokban a megkérdezettek többsége a lehetséges életformák közül a házasságot tartja a legmegfelelőbbnek. A házasságkötést azért lenne érdemes ösztönözni, mert általában stabilabb kapcsolatot jelent. Az együtt élő felnőtteknek és gyermekeknek sokkal jobb, ha egy kiszámítható kapcsolatban élnek. Ha azonban a fiatalok azt látják, hogy a házasságok is törékenyek, akkor az egyszerűbb, a formalitás nélküli kapcsolat mellett fog dönteni. Civil szervezetek segítségével, konfliktuskezelési tanácsadással, családterápiával kellene érni, hogy kevesebb válás legyen, a kötelék felszámolása helyett a családban szükségszerűen felmerülő problémákat feltárják, megoldják a házastársak.

– Az együttélési formák megváltozása is azt bizonyítja, hogy a nők társadalomban betöltött szerepe átalakult, ami a termékenységi mutatóknak nem kedvez.

– A családi életben való helytállás és a munkaerőpiacon való elhelyezkedés összeegyeztethetetlensége a termékenység egyik nagy akadálya. Ma már nem várhatjuk azt, hogy a nők ne akarjanak dolgozni. A nők életében fennáll az a kettősség, hogy a családi karrierjük is fontos, és a munkaerőpiacon is megmérettetnek. De a mai társadalmi viszonyok között, ha egy nőnek van családja, akkor minimális esélye van, hogy a munkahelyen egy férfi előmeneteléhez hasonló karriert tudjon befutni. Ezen a helyzeten úgy lehetne javítani, ha a nők és a férfiak otthon, családban végzett tevékenységei egyensúlyba kerülnének, a férfiak is több időt tudnának és akarnának családjukkal és háztartási teendőkkel tölteni. Ha a családban végzett tevékenységet a társadalom hasznosnak ismerné el, akkor a nőknek nem lenne hiányérzete, hogy a munkahelyi előmenetelben nem produkálják ugyanazt, mint a férfiak. Szemléletváltozás kell. A társadalom ne ítélje el, hogy egy édesanya otthon van gyermekeivel, hanem ismerje fel a teljesítményt mögötte. Lehet, hogy hosszú távon anyagilag is jobban megtérül a társadalomnak, ha a gyermekek életük első két-három évét otthon töltik, családjukban, testvérekkel együtt szocializálódnak, és csak óvodás korukban kerülnek közösségbe. Kölcsönös kompromisszumokra van szükség, hogy a nők ne kényszerüljenek „hagyományos”, férfiszerepbe, hanem egyszerre lehessenek családanyák és dolgozók. De az is fontos, hogy a férfiak szerepe se maradjon hagyományos, ők is tölthessenek több időt családjukkal.

– Milyen pozitív példát tudna mondani a családpolitikára?

– Stabilnak, kiszámíthatónak, és komplexnek kell lennie, vagyis a családok életkörülményeinek sok elemét kell megcéloznia. Erre kiváló példa Franciaország, ott a termékenység még ma is közel van a reprodukciós szinthez. A családpolitika hatvanöt éve stabil, állandó irányt mutat, és a közbeszéd része, hogy fontos a család, a népesség növekedése. A munkaerőpiacon is jelen lehetnek a nők, hiszen a gyermekintézmények száma kiterjedt, és hozzáférhető a francia családok és gyermekek számára. Egyszerre magas a nők foglalkoztatása és termékenysége. Megmaradt a család centrikus attitűd, emellett teljesen elfogadott az is, hogy a nők a család mellett is dolgoznak. Más modellnek tekinthetjük az észak-európai országokat. A gyes-hez hasonló és családi pótlék jellegű juttatások ott is léteznek. A munkaerőpiac is elismeri, hogy a nők szülnek, és ezzel járnak bizonyos kötöttségek is. Az északi országok kedvező termékenységi szintjében még egy tényező közrejátszik. Az, hogy a férfiak és a nők egyenjogúsága otthon és a munkaerőpiacon is kimutatható. Persze még Nyugat-Európában sem fogadják el mindenütt, hogy a férfiak hasonlóképpen vegyék ki a részüket a gyermekgondozásból, mint a nők, de ez egy kiváló modell, egy lehetséges út, amely kiegyensúlyozott társadalmat, és a gyermekvállaláshoz megfelelő légkört tud biztosítani.

– Milyen konkrét intézkedések kellenének, hogy Magyarországon megálljon a népességfogyás?

– Sem a népességfogyást, sem az ezzel szorosan összefüggő demográfiai öregedést nem lehet már belátható időn belül megállítani Magyarországon, de lassítani lehet a folyamatot. Mivel a népesség csökkenésének az alacsony termékenység a fő oka, ezért olyan családpolitikát kell megfogalmazni és kidolgozni, ami elhárítja azokat az akadályokat, amelyek a kívánt családnagyság megvalósításnak útjában állnak. Ez nem lehet egyszerűen a családi pótlékkal vagy egyéb pénzbeli juttatásokkal megoldani. A kutatások azt mutatják, hogy a családok több gyermeket szeretnének, mint amennyi megszületik ma. Ez nem új keletű dolog, hiszen régen is komoly erénynek számított a nagycsalád, ez lehetne akár most is egy így. A hazai családpolitikának erre az attitűdre építenie kellene. A kívánt családnagyság megvalósítása ne csak azok számára legyen emberi jog, akik korlátozni kívánják gyermekeik számát, hanem azok számára is, akik több gyermeket szeretnének, mint amennyit jelenleg vállalni mernek. Az állam, a munkáltatók és a munkavállalók együttműködésével össze kell egyeztetni a szülést, a gyermeknevelést, és a munkát. Ha van elegendő, és tegyük hozzá a családok igényeihez, a dolgozó szülők időbeosztásához igazodó bölcsőde és óvoda, és van elegendő munkahely, akkor az édesanyák, és édesapák szabadon dönthetik el, hogy mennyi ideig nevelik otthon gyermekeiket és mikor viszik közösségbe. De ma nem ez a helyzet, a 3000 községben például összesen 900 bölcsődei férőhely van, és országosan is mindössze körülbelül 25 ezer. A gyermekintézmények hálózatának nagyon jelentős bővítésével, könnyű hozzáférhetőségével, és egyéb juttatásokkal, komplex családpolitikával, illetve az északi országokhoz hasonló munkaerő piaci szemlélettel sokkal kedvezőbbé lehetne tenni a családalapítást és a gyermeknevelést. Fontos lenne, hogy a szülők legalább átmenetileg részmunkaidőben is tudjanak dolgozni. Fontos lenne az is, hogy az állam adókedvezménnyel, vagy a családi adózás révén ismerje el a gyermekes családok többletteljesítményét. Sok megoldás lehetséges, nem kell hungarikumokat kitalálni, hiszen vannak olyan előképek, amiket figyelembe lehet venni, amikor egy magyar családpolitikát kitalálunk, kialakítunk. Az állam ezt segítheti azzal, hogy a közbeszédet befolyásolja, nemcsak az intézkedéseivel, hanem elismerő gesztusokkal is. A lényeg az, hogy a családpolitika segítse a családok és a társadalom harmonikus működését az ország hosszú távú érdekeinek figyelembevételével.

Usztics Anna