Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Beneda Attila a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) Küzdelem a gyermekért – élettörténetek a meddőségről című szépirodalmi pályázatának díjátadóján úgy fogalmazott, hogy a meddőség kimondása segélykiáltás.

A tudomány előrehaladásával sok esetben segíteni lehet a meddő férfiaknak, nőknek, hogy mégis lehessen gyermekük, és a lelki problémák okozta kialakult meddőség is orvosolható – mondta.

Ugyanakkor vannak olyanok, akiknek segítséggel sem lehet saját gyermekük – tette hozzá.

A helyettes államtitkár kiemelte, a pályázatra küldött történetek azért fontosak, mert azok gazdagítják a közgondolkodást, és nemcsak az örömöt, a sikert, hanem a való életet mutatják be.

Kardosné Gyurkó Katalin, a NOE elnöke a pályázókat hősöknek nevezte, amiért képesek voltak megosztani történeteiket. Szerinte azokból ugyanúgy tanulhatunk, mint a híres emberek önéletrajzaiból. A pályázatra küldött munkák ugyanis segítenek megismerni, megtapasztalni mások útját, és erőt adnak azoknak, akik hasonló cipőben járnak, hogy merjenek tovább menni az úton, és merjenek mindent megtenni azért, hogy gyermekük legyen – fogalmazott.

A NOE a pályázatra férfiak, nők, házaspárok valós élettörténeteit várta, amelyeken keresztül az olvasó megismerheti, megértheti a meddőség lelki oldalát, és az utat, amelyet a gyermekért végigjártak. A pályázatra érkezett ötven munkából háromtagú zsűri választotta ki az első három helyezettet és a különdíjasokat.

A pályázaton Scherer-Csabai Gyöngyi első, Sándorné Kis Erika második, Rázsi Botond harmadik helyezést ért el. Különdíjat kapott Györgye-Farkas Szilvia, Szabóné Jámbor Eszter és Bárdos Gabriella.