Soltész Miklós úgy fogalmazott: éppen ezért „mi a békességet akarjuk a gyermekeink érdekében”.

Hirdetés

„A béke egyaránt fontos a falvakban, városokban, az országban és egész Európában”

– hangsúlyozta.

Az államtitkár az ünnepségen felidézte a település történetét. Kiemelte, hogy Mecseknádasd „minden időben és korban talpra tudott állni, életerőt tudott mutatni”. Az ott élők pedig nemcsak ügyes, de szorgos és a hagyományokat szerető emberek – tette hozzá.

Soltész Miklós elismerően szólt arról, hogy a település vezetése és a nemzetiségi önkormányzat is rendszeresen nyújt be pályázatot közösségi programok megvalósítására, közösségi helyiségek felújítására.

Korábban írtuk

A most felújított és átadott Mecseknádasdi Schlossgarten Óvoda és Bölcsőde felújításához is biztosított támogatást a kormány – jelezte.

Hargitai János (Fidesz), a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében szintén a béke fontosságát emelte ki. Úgy fogalmazott, hogy csak a béke fenntartásával lehet megőrizni az eredményeket és biztosítani a további fejlődést.

Kraszné Auth Szilvia (független) polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy az óvoda fenntartását tíz évvel ezelőtt vette át a német nemzetiségi önkormányzat, és ezen idő alatt bebizonyította, hogy jó gazdája az intézménynek.

Hozzátette, az óvoda felújítása és korszerűsítése több lépcsőben történt meg, kormányzati támogatással.