Soltész Miklós az egykori katolikus iskola több mint 40 millió forint állami támogatásból és adományokból részben megújult tornatermének átadási ünnepségén arról beszélt, hogy a városban az elmúlt 10-15 évben számos épület újulhatott meg, köztük a református iskola a tornatermével és az óvodával, a katolikus templom, illetve a református templom és a lelkészi parókia.

Hirdetés

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy „nagyon hamar összeszedi magát az ország, vége lesz az őrületnek”. Elzavarják a férfi sportolókat a nők közül, és elzavarják azokat, akik a hitet, a nemzetet, a közösséget nemhogy nem tisztelik, hanem szét akarják verni – fogalmazott, hozzátéve, reméli, hogy végre visszatérhet a béke minden közösségbe, ott is, ahol háborúznak, és „helyreáll a világrend, a normalitás”.

Kovács Ernő, Bács-Kiskun vármegyei főispán arról beszélt, hogy egy közösségnek mindig ki kell használnia az előre jutás lehetőségét, hiszen ha csak kicsi lépésekkel is, de a célt jól felismerve eljuthatnak a végső célhoz.

„Bár nehéz időket élünk, de a kunszentmiklósiak mégis elmondhatják, hogy időről időre, napról napra céljaik megvalósulnak”

– tette hozzá.

Korábban írtuk

Salacz László, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte, hogy az épület a sport mellett lehetőséget ad kulturális rendezvényekre is.

Felidézte: 2020-ban az volt a helyi közösség nagy álma, hogy megújul az egykori katolikus iskola és a tornaterem, ez azonban részben szertefoszlott, először a járvány, majd a háborús viszonyok miatt. A kunszentmiklósi katolikus egyházközösség tagjai azonban az álmukat nem felejtve később elkezdték azt részenként megvalósítani, ennek egyik állomása a katolikus tornaterem, régi nevén a torna- és kultúrterem megújítása.

Jávorka Lajos plébános arról beszélt, hogy a kunszentmiklósi katolikus közösség tulajdonában lévő tornatermet és az ahhoz kapcsolódó helyiségeket igazi közösségi házzá szeretnék alakítani.

Elmondta: kulturális, játékos és közösségépítő programokat rendeznének itt minden korosztály számára, de szívesen adnak otthont a náluk táborozó egyházi közösségeknek is. Ugyanakkor megőrzik a tornaterem funkciót is, hiszen újra helyet adnak a birkózóknak, tornászoknak és tánccsoportoknak. Ily módon a közösségi házuk nyitva áll a város közösségei előtt is.

A plébános ismertette, hogy a tornaterem telkén álló főépületet, az egykori Katolikus Polgári Iskolát – a „Kollégiumot” – Schuszter Konstantin váci püspök építtette a 20. század elején.

Közölte, hogy az iskolát is szeretnék felújítani és új funkcióval megtölteni, de egyelőre egy kisebb tervet kezdtek megvalósítani, a tornaterem felújítását, amely Klebelsberg Kuno segítségével épült 1929-ben a környék katolikus diákjai számára mint színház- és tornaterem.

„A termet még nagyjából 12 éve is használták városi sportkörök, akkor azonban egy komoly beázás és rongálás miatt le kellett zárni”

– tette hozzá.

Jávorka Lajos elmondta: a beruházás teljes költsége mintegy 100 millió forint. A felújítást ezért két ütemben valósítják meg. A Miniszterelnökség, illetve a Bethlen Gábor Alapkezelő 2024-ben 29 millió forint támogatást nyújtott a felújításhoz, amelyhez komoly összefogással sikerült további 14 millió forintot gyűjtenünk. Így készülhetett el az első ütem, összesen 43 millió forintból.

A második ütemet mintegy 57 millió forint értékben még 2025-ben szeretnék megvalósítani, annak során megépülnének az öltözők, egy nagyobb vizesblokk, egy közösségi terem, elkészülne a fűtés és a külső festés – tette hozzá a plébános.

A tornatermet Finta József érseki helynök áldotta meg.