Soltész Miklós úgy fogalmazott: a felújított templom a kereszténység üzenete a világnak. „Emeljük fel a fejünket, és bármennyire is támadnak, legyünk büszkék a templom felújítására” – mondta az államtitkár.

Hirdetés

Soltész Miklós emlékeztetett rá, hogy a templom átadására Európa védőszentjének, a bencés rend alapítójának, Nursiai Szent Benedek ünnepén kerül sor.

Szent Benedeket kezdi elfelejteni Európa nyugati fele – jegyezte meg. Példaként említette, hogy Németországban a fiatalok már nem járnak templomba, a kereszt tisztelete nem érdekli őket. Lengyelországban pedig Varsó polgármestere a közelmúltban kijelentette, hogy pap vagy lelkész közterületen nem mutathat be imát, nem szentelhet meg semmit – mondta el.

Magyarországon ezzel szemben sorra épülnek új templomok, megújulnak plébániák, közösségi házak – emelte ki.

Korábban írtuk

Az államtitkár köszönetét fejezte ki a hollóházi műemlék templom felújításában résztvevő tervezőknek, kivitelezőknek. Megjegyezte, hogy az 1967-ben épült templom egy csoda, mert a kommunizmus idején épült meg a korábban lerombolt templom helyett.