Soros új világrendjét segíti a migráció
Soros György a migrációt használja új világrendjéhez.Soros György a kommunizmushoz vagy a nemzetiszocializmushoz hasonló világrendet szeretne alkotni azzal, hogy emberek milliót importálja Európába – ezt Michael Ley mondta az Echo TV Informátor című műsorának.
A bécsi politikai gondolkodó és iszlámszakértő szerint a kontinensünkön kialakult migrációs válság egyik legnagyobb felelőse az amerikai spekuláns. Michael Ley úgy véli, hogy Soros György terve Európa két részre szakadását eredményezi. Vagyis lesz egy blokk iszlamizált országokkal, és egy másik, erős nemzetállamokkal, köztük Magyarországgal.
Az Informátorból kiderült, hogyan iszlamizálódik Bécs, és az is, hogy az osztrák fővárosban 60 mecset működik jelenleg, a stáb ottjártakor az egyikben éppen ötezer muszlim imádkozott együtt.
Az Informátor teljes adása az Echo TV oldalán tekinthető meg.
demokrata.hu