Hirdetés

Az Action for Democracy adományozóinak – akik közül a legnagyobb Soros György volt – részletekbe menő elvárásaik voltak a szervezet felé arról, hogy mire fordítsák a milliárdos összegeket.

Korányi Dávid ügyvezető az X-en minap megosztott videón elmondja, hogy

alaposan előkészítették a különböző országokban végrehajtott beavatkozási akcióikat, amelyekre az adományoknak mintegy a négyötödét költötték.

Így az A4D prominenseinek nemcsak az az állítása dőlt meg, hogy mikroadományokat gyűjtöttek, hanem az is, hogy semmilyen elvárást nem támasztottak velük szemben a donorok.

Szó sincs arról, hogy az A4D átlagemberek kis összegű adományait gyűjtötte volna és az összekalapozott pénzt valamiféle homályos, nehezen megfogható kultúra megújító kampányra fordították volna.

Ez derül ki az X-en található MagaBabe nevű profilon a minap megosztott videóból, amelyen Korányi Dávid, az A4D ügyvezetője arról számol be, hogy a különböző országokban végrehajtott befolyásgyakorlási akciók büdzséit- kis túlzással – fillérre pontosan megtervezik.

Korábban írtuk

Korányi szavai szerint ezekre a projektekre költik az A4D-hez beérkezett adományok oroszlánrészét.

„Összeállítunk egy prioritási listát, cselekvési elemeket és programokat. Például a pénzeknek egy meghatározott része a venezuelai demokratikus mozgalomra van előirányozva, egy másik szelete pedig lengyel civil társadalmi támogatásokra. Tehát minden eléggé konkretizált. Azt mondanám, hogy a támogatások 80 százaléka megy (ilyen projektekre)”

– fogalmazott Korányi.

Szavai szerint tehát

még azt is a fő adományozók határozzák meg, hogy éppen melyik ország belpolitikai folyamataiba avatkozzanak be.

A MagaBabe oldalon néhány hete közzétett videókon az A4D prominensei elismerték, hogy Soros György a legfőbb donorjuk, tehát elsősorban a tőzsdespekuláns dönthetett arról, hogy mikor, melyik szuverén állam belügyeibe, és milyen módon avatkozzon be a szervezet. Az ügyvezető egyébként arról is beszélt, hogy a kétmillió dollár fölötti adományokat tekintik igazán jelentősnek.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Mandiner honlapján olvashatnak.