Sorskérdés a szuverenitás

Kilépett az LMP-ből Schiffer András alapító, aki vállalhatatlannak tartja, hogy pártja feladta függetlenségét és alapelveit. Az egykori társelnök döntése bejelentése előtt úgy nyilatkozott a Demokratának, hogy az LMP-t már nagyítóval sem lehet megkülönböztetni a kereskedelmi egyezményeket támogató Együtt-től és Gyurcsány Ferenc pártjától, a DK-tól.

– Visszavonult, mégis szerepel. Miért?

– Tavaly szeptembertől idén április kilencedikéig meg sem szólaltam pártpolitikai kérdésekben, elhárítottam minden olyan médiamegkeresést, amely arra vonatkozott, hogy kommentáljam az LMP belső ügyeit vagy a párt körüli villongásokat. Nem így terveztem, hogy végigturnézom a magyar sajtót, de azok, akik egyértelmű vereséget szenvedtek, engem találtak meg, ezért kénytelen vagyok megvédeni magam.

– Egyesek szerint ön is felelős az újabb kétharmadért.

– Elszomorító és nem sok jóval kecsegtet a következő ciklusra nézve sem, hogy a meglehetősen kijózanító eredmények után jó néhány ellenzéki szereplő, nem csak pártpolitikus megreked az egymásra mutogatás szintjén, ahelyett hogy higgadtan elemezné, miért küld a magyar társadalom jelentékeny része folyamatosan visszaigazolást Orbán Viktornak. Pont a hódmezővásárhelyi polgármester-választás után mondtam magamban: amennyiben a következő hónap az összefogásról, visszaléptetésről, tehát a hatalomtechnikáról szól, ahelyett hogy világos alternatívát kínálnának Orbán helyett, a kormányváltás esélye lenullázódik. A Jobbik béruniós kezdeményezése volt az egyetlen innováció, ezt leszámítva az elmúlt évben a teljes ellenzék feladta, meg sem próbálták a Fidesz szimpatizánsait megszólítani, pedig a kormánypárti szavazók meggyőzése nélkül nem lesz soha kormányváltás. Ez pofonegyszerű logika. A globális migrációs krízissel kapcsolatban sem volt képes az ellenzék világos, egyenes álláspont kialakítására, amelyet szembeszegezhetett volna a kormánypropagandával.

– Két éve, amikor minden tisztségéről lemondott, úgy nyilatkozott, párttársai ugyanazt gondolják a világról, mint ön. A jelen nem ezt tükrözi.

– Próbáltam minél puhábban kiszállni, hogy lehetőleg ne sérüljön a párt. Elég impulzív eseménysoron van most túl a szervezet, a következő hónapok majd eldöntik, mennyire lehet a rendszerkritikus ökopolitikai gondolatnak otthona, de engem elsősorban nem az érdekel, mi van az LMP-vel. Nem véletlenül nem indultam sem a választáson, sem a tisztújításon.

– A szellemi erőtér hiánya csak médiahakni volt?

– Ma létezik a kormányzati valóságot legyártó véleményburok, amelyben Soros György minden rossz okozója. Ezzel szemben áll a liberális valóságmagyarázat, amely szerint mindenről a miniszterelnök tehet. Emellett töredékesen, de van nemzeti radikálisnak mondható véleménybuborék is. Ám annak az ökopolitikai, globalizációkritikus, vagy ha úgy tetszik, szuverenista baloldali nézetrendszernek, amit magaménak vallok, és amelynek pályájára anno próbáltam az LMP-t is ráállítani, a visszatükröző, megerősítő közeg teljesen hiányzik. Kicsit előreugrottunk 2007–2008-ban, mert így nem megy, hogy először pártot csinálunk, majd abból megpróbáljuk életre hívni az erőteret, hiszen ha nincs meg ez a közeg, a párt nem biztos, hogy a maga ura tud maradni hosszú távon, és főleg nem válik értelmezhető kihívóvá. Kiélezett helyzetben igyekszik másokhoz idomulni, hol a kormánymédia, hol a liberális véleményvezérek befolyásolhatják a cselekedeteit. Persze lehet 5-8 százalékos támogatottsággal is okosakat mondani, de ebben túl nagy kihívást nem láttam. Bármennyire is sziszifuszi munka, a megerősítő, visszacsatoló közeget meg kell teremteni ahhoz, hogy a jelenlegi kurzussal, a populista jobboldallal szemben legyen majd valamikor rendszerkritikus ökopolitikai alternatíva.

– Vannak szövetségesei?

– Nincs szervezeti keret körülöttem, viszont számos olyan embert ismerek, akik értékes partnerek lehetnek a szellemi építkezésben.

– Mit gondol az LMP-ről?

– Nyilvánvalóan vannak ott is barátaim, hiszen az elmúlt tíz évemet az LMP-re fordítottam. Előrelépett, több szavazatot gyűjtött be, a számok tekintetében a legsikeresebb ellenzéki párt. Szél Bernadett hatalmas teljesítményt nyújtott kampánytechnológiai értelemben, ám közpolitikai, morális, filozófiai tartalmat, a magyar emberek számára felkínált narratívát, jövőképet nem fedeztem fel abban az irányban, amelyet ősztől képviseltek. A visszaléptetési cirkusz már csak a hab volt a tortán, amelynek keskeny ellenzéki szeletét igyekeztek a mások kontójára tovább darabolni, stratégia helyett csak cicaharc bontakozott ki az ellenzéki oldalon. Sajnos az LMP, mondandója alapján, még nagyítóval fürkészve sem tűnt másnak, mint az Együtt, a DK és a többiek.

– A Fideszből kiugró Hadházy Ákost anno tárt karokkal fogadta. Miért?

– Akkoriban pont a függetlenségi harcunk kapcsán emlegetett elismerően engem. Azt mondta, ha belecsaptam volna Bajnaiék tenyerébe, húsz évig biztosítva lenne az egzisztenciám. 2013-ban, mikor kezdett átzsilipelni hozzánk, még így nyilatkozott rólam Hadházy a sajtóban… Akkoriban néhány fideszes képviselő gúnyosan meg is jegyezte nekem, hogy az árulást sokan szeretik, ám az árulót senki. Azt mondták, aki egyszer hangrögzítővel járkált a sajátjai között, az másodjára is meg fogja ezt tenni. Úgy véltem, a Fidesznek elég vaj van a füle mögött, és a trafikmutyi miatt a rajtakapottság és a sértettség beszél belőlük. Tanulságos történet ez számomra.

– Hátba szúrta önt?

– Ha aktív résztvevője lennék az LMP belső életének, akkor beszélhetnénk ilyesmiről. Sallai Róbert Benedek lehet, hogy úgy érzi, hátba szúrták. Nem voltam ott a miniszterelnök-jelölő nagygyűlésen, a kampánynyitón, semmilyen befolyásom nem volt az eseményekre, jó ideje háttérbe vonultam, ezért volt szürreális és dermesztő, amit velem szemben folytattak. A formális tagviszonyon kívül már semmi sem köt a párthoz, ezért csak vagdalkozásnak tartom ezt az egészet. (Schiffer András hétfőn bejelentette kilépését az LMP-ből – a szerk.)

– Vagdalkozás és ökölharc, mi vezetett ide?

– Ez a meglehetősen kellemetlen jelenet csak tünet. Jelezheti azt, hogy az adott közösség megbicsaklott, sőt, ha ilyen tüneteket produkál a párt, lehet, hogy csak a pillanatnyilag azonos irányba mutató egzisztenciális érdekek tartják össze az embereket politikai célok helyett. Robival együtt alapítottuk az LMP-t, voltak vitáink, sőt kiabálásig fajuló veszekedések is, de fizikai agresszió fel sem merült soha, a konfliktusok ellenére is kölcsönös tisztelet és bizalom jellemezte az egymáshoz való viszonyunkat. Nem tudom, és nem is tisztem eldönteni, pontosan mi történt ott, de az SRB Facebook-posztjából kiérződő indulatokat megértem.

– Miért?

– Az egymás iránti tiszteletnek, becsületnek, lojalitásnak, egyáltalán a kimondott szónak az értéke a magyar politikában teljesen devalválódott. A szószegésnek, a becstelenségnek, aljasságnak olyan mélységeivel szembesültem az elmúlt években, amelynek létezéséről korábban nem is tudtam, ezt a csalódottságot éreztem Robi írásában is.

– Az LMP eddig a nemzeti összetartozást is hirdette, megjelent Tusványoson és a székely szabadság napján. Most meg Gyurcsánnyal szelfiznek…

– Örömmel láttam, hogy az LMP pár önkormányzati képviselője ott volt idén a székely szabadság napján, de fogalmam sincs, milyen irány lesz meghatározó a következő időszakban. Nagy fájdalmam, hogy szeptembertől, sok apró, önmagában nem jelentős gesztussal, átpozicionálták az LMP-t a kulturális baloldalra, a liberális véleménygalaxisba. Nem tudom, ez végleges-e, vagy lesz-e korrekció, de már nem is érdekel.

– Ön viszont a nemzeti önrendelkezés híve. Miért?

– Égető probléma, hogy a különböző hagyományos és demokratikus politikai közösségek megadják-e magukat a globális nagyvállalatok nyomulásának. Sorskérdés a szuverenitás. A nemzeti önazonosság és a kulturális sokszínűség megőrzésével kapcsolatban nagyon világosan állást kellene foglalnia a világon minden pártnak, különösen a félperiférián, Európa keleti és déli részén. Nem arról van szó, hogy Orbán Viktor után kellene loholnia az ellenzéknek. Bár mindig az határozza meg az irányt, aki épp hatalmon van. A vizitdíj és a kórházi napidíj 2006 után Gyurcsányé és az SZDSZ-é volt, a Fidesz pedig ment a hatalom által diktált napirend után. Nem azért kell a szuverenitás ügyével foglalkozni, mert a kormány, finoman fogalmazva, ezzel próbál csínytevéseket, társadalompolitikai hiányosságokat elfedni. Függetlenül attól, ki a miniszterelnök, milyen propagandát folytatnak közpénzen, a szuverenitás főleg a félperiférián kulcsfontosságú kérdés.

– A választási eredmény felülvizsgálatát kérik az uniótól az egyik interneten terjedő petícióban. Látta?

– Nem, de Magyarországot Magyarországról kell kormányozni. A kormánypropagandát én nemcsak hogy elítélem, de a demokratikus folyamatokat torzító jelenségnek tartom, ám azt nem szabad megkerülni, hogy Orbán Viktort minden alkalommal a magyarok meggyőző többsége emelte hatalomba. Ha az ember nem szimpatizál azzal a demokráciafelfogással, társadalomképpel, gazdasági szerkezettel, amit a kormány kínál, nem külföldről kell várni a megoldást, hanem el kell végezni az elemző munkát, és itthon kell megfogalmazni a narratívát a jelen rezsimmel szemben.

– Brüsszel a támogatások mértékét is csökkentené…

– A fejlesztési forrásokkal való fenyegetőzést nem tartom komolynak. A magyar gazdaság szerkezetének egyik fő problémája, hogy a támogatás jelentős része, már amit itthon el nem lopnak, pont a donor országok nagyvállalataihoz jut. Másrészt annak idején a keleti országok gyorsított piacnyitásának kompenzálásaként ajánlotta fel ezeket a bevételeket az unió. Hazánk és az egész térség választhatott volna – ha szabadságában állt volna – olyan fejlődési modellt, mint Dél-Korea és több kelet-ázsiai ország. Először erős vámhatárokkal megszilárdíthatta volna a belső gazdaságát, és versenyképes saját termékekkel jelent volna meg a világpiacon. Hazánk és a többi kelet-európai állam azonban hamar megnyitotta piacait a Nyugat előtt. Magyarország a potenciálisan versenyképes ágazatait, elsősorban a feldolgozóipart hagyta szétzülleszteni néhány év alatt. A fejlesztési forrás nem alamizsna, ráadásul egy részét elnyelik az oligarchák, másrészt pedig visszacsorog oda, ahonnan jön.

– A tárgyalótermen kívül a katedrához is kötődik. Milyen az egyetemi miliő?

– Diplomázásom óta titkolt álmom vált valóra. Órákat adok a Corvinuson, és a tervek szerint ősztől visszatérek a saját alma materembe, az ELTE-re is tanítani. Külön megtisztelő, hogy fölkértek kurzusvezetésekre a Jezsuita Roma Szakkollégiumban, és rendszeresen hívnak vidéki egyetemek fórumaira is, amelyeken szívesen részt veszek. Ha az ember ’90 utáni közjogtörténetet tanít, az is része a munkának, hogy próbáljuk megérteni, mitől csuklott össze a ’89-es jogállam, majd 2010-től hogyan tudta Orbán Viktor a maga rendszerét kiépíteni, majd kétszer is komoly társadalmi támogatottságot tenni mögé. Ha hosszú távban gondolkodom, fontos, hogy a globalizációkritikus ökopolitikai gondolatnak meglegyenek a szellemi cövekei, ezt a munkát magamon kell kezdeni. Igyekszem összegezni, amit tizenöt évvel ezelőtt, sok esetben esetlenül, elkezdtem írásokban, cikkekben felmutatni.

– Elégedett? Nem hiányzik a parlament?

– Abszolút nem. Megviseltek az elmúlt hetek médiacsatái, nem szeretnék már ezen tipródni. Sokkal sürgősebb, fontosabb teendőim vannak, mint az LMP-vel kapcsolatos viszonyom. De visszatérve a kérdésre, összességében igen, elégedett vagyok. Kicsit sötétbe ugrás volt, amikor kiszálltam a történetből, de úgy vélem, életem egyik legjobb döntését hoztam meg.

– Visszatér 2022-ben?

– Nem tettem semmilyen fogadalmat, nem feltétlen célom, hogy ismét ország­gyűlési képviselő legyek. Nem zárok ki semmit, ha meglesznek a feltételek. Ha az ember nem szélmalomharcot folytat úgy, hogy nincs mögötte hadsereg, és egyedül lép ki a golyózáporba. Ha adott lesz a megtartó szellemi közeg és az olyan csapat, amelyet nem egyéni egzisztenciális érdekek tartanak egyben, hanem közös értékrend és morális politikai célok.

Juhári Andrea