A gyors beavatkozással a kormány sikeresen megvédte az országot. Ez szűrhető le legalábbis a kabinet kommunikációjából, és a sajtó jelentős részéből, ideértve a gazdasági lapokat is. Mielőtt azonban hálát rebegnénk a miniszterelnöknek, érdemes megvizsgálni, hogy vajon tényleg megtámadták-e az országot és tényleg sikerült-e hazánkat megvédeni?

Csak mi

A kormányfő és miniszterei álláspontja szerint ehhez kétség sem férhet. Gyurcsány Ferenc pontosan tudni véli, hogy mikor támadták meg az országot: október 9-én, csütörtök késő délután, amikor az OTP-részvények értéke meredeken zuhanni kezdett. Késő este már közösen tárgyalták meg többek között Simor Andrással, a Magyar Nemzeti Bank elnökével és Csányi Sándorral, az OTP elnök-vezérigazgatójával, hogy milyen intézkedésekkel lehetne megakadályozni a legnagyobb magyar bankba vetett lakossági és az országba vetett befektetői bizalom elpárolgását.

A Népszabadság különösen nehéz helyzetbe került, hiszen nekik október 9-én a kormányfő még azt nyilatkozta, hogy nincs ok arra, hogy átírják a 2009. évi költségvetés tervezetét. Az október 11-i számba tervezett interjú szövegét át kellett írni, és Nagy N. Péter egy héttel később, a lap szombati mellékletében egész oldalon bizonygatta, hogy azon a csütörtökön délután három perccel a tőzsdezárás előtt még semmi sem utalt a válságra, a krízis azonban egy perccel később kitört. „Valaki egy háromszázezer darabos kötést helyezett el OTP-részvényekre, igen-igen nyomott áron.”

Gyurcsány Ferenc szerint a kabinet és a pénzügyi szervek reakciója akadályozta meg a semmiből hirtelen kirobbant válság elmélyülését. „Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tájékoztathatom önöket, hogy Magyarország a nemzetközi pénzügyi válság első hullámának támadását elhárította. […] Egészen biztosak vagyunk abban, hogy azok, akik támadást indítottak az ország pénzügyi rendszere ellen, ilyen gyorsan nem fogják feladni” – mondta a miniszterelnök október 13-án a parlamentben.

Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter több interjújában értetlenkedett azon, hogy miért éppen Magyarországot támadják, amikor az ország gazdasági helyzete az elmúlt két évben stabilizálódott. „A mostani helyzet mögött piaci pánik van, amit ráadásul generálnak a válságok vámszedői, a hiénák” – fejtegette. Hegyi Gyula szocialista európai parlamenti képviselő sürgősségi beadványt intézett az Európai Bizottsághoz, hogy vizsgálják meg a valutaspekulációk megadóztatásának lehetőségét.

A Figyelő gazdasági hetilap október 22-i száma azonban alapjaiban kérdőjelezte meg a Magyarország elleni célzott támadás tényét. „Azon túl, hogy 300 ezer darabra szóló eladási mennyiség valóban szokatlan, semmi sem utal az árfolyam elleni támadásra. A rendkívül rossz piaci helyzetben simán elképzelhető volt, hogy a kereskedési idő vége felé közeledve valaki semmiképp sem akart másnapig várni részvényei eladásával, esetleg finanszírozni nem tudta a pozíciót, vagyis kényszerlikvidálásról volt szó. […] A következő hétfőn-kedden […] meredeken emelkedett az árfolyam. […] A hét végén is együtt szakadt a bankpapír régiós társaival, sőt, pénteken lényegében egyedüliként húzták fel a nap végén az árfolyamát – talán ez is spekuláció volt? […] Mindez korántsem arra bizonyíték, hogy bárkik a bank bedöntésére játszanának.” Vagy megtámadták a régió minden országát?

A Heti Világgazdaság november elsejei számában James Oates, a Közép- és Kelet-Európában befektető Cicero Capital ügyvezető igazgatója nyilatkozott. A spekulánsokra vonatkozó kérdésre válaszolva kifejtette, hogy a nagy befektetési alapok mellett a valutakereskedők is „shortolják” a forintot, azaz a forint árfolyamának esésére játszanak. „Az angol fontot is shortolják mostanság, még agresszívebben, mint a forintot, ám a forint sokkal sérülékenyebb.” Megtámadták Angliát is?

A spekuláns egy napja

De vajon kik ezek a rejtélyes spekulánsok? Hol vannak és hogyan dolgoznak? Nos, itt vannak köztünk. Néhányan közülük rendszeresen publikálnak magyar balliberális médiumokban. Egyikük Madarász Mihály főiskolai tanár, gazdaságtörténész, aki civilben tőzsdézik. Hogy spekuláns-e? Ezt ő állította magáról A racionális spekuláns című, az Élet és Irodalomban 2006 áprilisában megjelent cikkében. Hogy milyen egy spekuláns? Szerinte meglehetősen ártalmatlan jószág. Félni semmi esetre nem kell tőle. „Mivel magam is daytraderként (napi ügyleteket bonyolító spekuláns) kereskedem a nemzetközi deviza- és nyersanyagpiacokon, ezért sokszor saját bőrömön is megtapasztalom, hogy a »spekulánsi« életvitel, szemben az amerikai filmek sablonos ábrázolásával, […] egyáltalán nem a gazdagság netovábbja. […] A hétfő hajnali nyitástól péntek este kilenc óráig állandó figyelmet igényel a trader részéről.”

A szerző szerint a tőzsdei szakemberek tevékenységét indokolatlanul dehonesztáló jelzőkkel illetik. „Az általános sztereotípiától eltérően a »spekuláns« nem akar rosszat egyes cégeknek, vállalatoknak, nagyobb perspektívában országoknak, nemzetgazdaságoknak, nemzeti devizáknak. […] A spekuláns-befektető nem az ördögtől való gonoszsággal átitatott összeesküvő, hanem racionális döntéseket hozó és az információkat józanul mérlegelő piaci aktor, gazdasági szereplő.” Spekulánsnak lenni jó. „A parkett a szó klasszikus értelmében vett valódi piac […] Itt a büntetést nem lehet elodázni, itt egzakt törvények uralkodnak. Megtanítja az embert az önmérsékletre…” A spekuláció egyes változatait tanítani kellene: „Valószínűsíthetően itthon is a hallgatók jelentős hányada lenne kíváncsi azokra az elméleti és gyakorlati eszközökre, amelyek a börzén való kereskedést megkönnyítik, és nem utolsósorban jövedelmet termelnek alkalmazójának.”

Madarász ezt az írását egy másikra válaszolva készítette el, amely szintén az Élet és Irodalomban jelent meg Losoncz Miklós tollából, Kik azok a spekulánsok, és miért nem kell félteni tőlük az országot? címmel. A kormánnyal és a pénzügyminisztériummal afféle szimbiózisban élő GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője, számos felsőoktatási tankönyv szerzője Madarászhoz hasonlóan nem kertelt.

„A spekuláció és a spekuláns az erőforrások hatékony allokációját biztosító tőkepiacok szerves része. Megszüntetése csak a tőkepiacok kiiktatásával lehetséges. […] Egyébként is miért baj az, ha az egyik spekuláns elnyeri a másik tőkéjét, miközben jobb lehetőségeket biztosít a reálszféra képviselői számára kockázataik fedezéséhez. Addig nem baj, ameddig a spekuláció nem veszélyezteti a pénzügyi rendszer stabilitását.”

A szakember, aki azóta is a lap vezető elemzéseit írja az amerikai hitelpiaci válságról és következményeiről, megvédte az ezekben a hónapokban rohamosan eszkalálódó gazdasági világválságért talán leg inkább felelős intézménycsoportot. „A professzionális szakemberek irányítása alatt álló, részvénybe fektető alapok (intézményi befektetők) befektetési jegyeinek tulajdonosai nem spekulánsok, hanem befektetők.” A tőzsdei befektetés egyes formáit kötelezővé tette volna a felsőoktatásban. „Megalapozottan feltételezhető, hogy a tőkepiaci befektetők más területen is felelősségteljesebb döntéseket hoznak.”

Ellenségek kívül és belül

Ha a hatodik éve tartó balliberális kormányzást megingathatatlanul támogató balliberális sajtó és közgazdász-társadalom két éve még mintaszakmának állította be a tőzsdei spekulánsét, akkor minek tudható be, hogy a kormányzat most minden erejével azt állítja, hogy a válság kívülről jött, és a spekulánsok érte a felelősek? Ha Losoncz Miklósnak igaza van, akkor nem is spekulánsok, hanem befektetők támadták meg az országot. De hogyan lehetséges, hogy ezek a nagy kockázatot vállaló, de törvényes tevékenységet folytató befektető-spekulánsok évtizedeken át támogatták a szocialista párti kormányfőket, és most ez hirtelen megváltozott?

A válasz egészen prózai. Magyarországot nem támadták meg. Azok a spekulánsbefektetők, akik az elhibázott gazdaságpolitika ellenére, a 2007-ig tartó világméretű, gigantikus tőzsdei árfolyam-emelkedések és a pénzbőség közepette nem látták értelmét annak, hogy az állampapírhozamokból eredő hasznukon felül is ügyeskedjenek az ország ellen, a válság elmérgesedése miatt maguk is soha nem tapasztalt helyzetbe kerültek, és ott igyekeznek spórolni és pénzhez jutni, ahol csak tudnak.

Márpedig Magyarország könnyű préda lett az elmúlt esztendőkben hatalmas devizaadóssága, az exportbevételekre való rászorultsága, belpolitikai bizonytalansága és évek óta sérülékeny forintja miatt.

Madarásztól és Losoncztól tudjuk: a felkészült spekulánsok minden alkalommal alaposan átgondolják, honnan, miből próbálnak pénzt szerezni, ezért került Izlanddal együtt Magyarország a nemzetközi hírek élére, nem pedig Szlovákia, Ausztria vagy Bulgária. A spekulánsok nem támadtak meg senkit, hanem a dolgukat végezték, és ez a jövő héten is így lesz.

A Gyurcsány-kabinet tagjai és a miniszterelnök nem tudja elfogadni a nyilvánvaló tényt, hogy kormányzati baklövéseik és hitelvesztésük és az ország végtelen gyengesége között nagyobbrészt ok-okozati kapcsolat van. Képtelenek felfogni, hogy a lemondás, a hátrahúzódás, a felelősség átvállalása és a kudarcok beismerése ebben a helyzetben reális alternatíva. Eddig belül építettek fel egy ellenségképet (ez lett a Fidesz és a jobboldal), most az itthoni válságot a külső, tőlünk független erők, a spekulánsok számlájára írják, pedig éppen a nemzetközi pénzügyi világ az, amely az EU-források és a dollármilliárdos hitelkeretek révén is az utóbbi években, hónapokban és napokban megmentette a balliberális pártokat az összeomlástól. Bármekkora a baj, a szocialisták mindig találnak valakit, akiktől megvédhetik az országot vagy a „demokráciát”, és biztosíthatják hatalmuk megőrzését. A nyilvánvaló szégyen, Magyarország megmaradt nemzetközi és régiós tekintélyének összeroppanása közepette – a szomszédos országok általános megrökönyödésére – titokban most abban reménykednek, hogy az ország soron kívül bevezetheti az eurót. Tényleg nem maradtak tabuk.

Monostori Tibor