Hónapok óta halljuk: válság van. Ennek sok következményét nap mint nap érezzük saját bőrünkön, más tünetekkel pedig rendszeresen találkozunk a sajtóban. A lehangoló helyzetről a Demokrata leltárt készített; kigyűjtöttünk néhány olyan területet, ahol a leginkább érezhető a baj. Az összkép lehangoló, főként ha tudjuk, az út még mindig lefelé vezet.

Költségvetés: kínszenvedés

A legtöbben már csak apátiával tekintenek a Gyurcsány-kormány két hete bejelentett költségvetési terveire. Pedig a legutóbb nyilvánosságra hozott változások sokaknak felforgathatják az életét. Mindenesetre, aki valahonnan ismerősnek érzi a kormány legújabb adócsökkentési terveit, nem téved. Szinte ugyanezt a programot jelentette be a miniszterelnök tavaly szeptemberben, sőt már az utolsó országgyűlési választások előtt is. A 2005-ös ötéves adócsökkentési programból aztán Gyurcsány az emlékezetes „hazudtunk” fordulattal hátrált ki, s jelentett be helyette adóemeléseket, a tavaly szeptemberi elképzeléseket pedig a világgazdasági válságra hivatkozva törölték. A most meghirdetett változások azt jelentik, hogy a kormány negyedszer is átírja az idei évre vonatkozó költségvetést.

De nézzük csak időrendben, mi történt szűk fél év alatt!

Az első változat 2008 szeptemberében jelent meg, amikor – ahogy azt öt héttel később már a kormány is észrevette – Magyarország kapuján kopogtatott az államcsőd. Bár ekkorra szabad demokrata partnerei is cserbenhagyták, a miniszterelnök által patetikusan „Megegyezés” címre keresztelt program adta az első költségvetési változat alapját.

A legfontosabb adócsökkentés a munkaadói tb-járulék 29-ről 25,5 százalékra mérséklése volt, amit – ugye ismerős? – csak a minimálbér kétszereséig lehetett volna igénybe venni, emellett 1,7 millióról kétmillióra növelték volna a személyi jövedelemadó alsó, 18 százalékos kulcsa alá tartozó jövedelmek határát. A kormány nem aggódott az így kieső bevételek miatt. Azt mondták, a költségvetés egyensúlyát biztosítja, hogy 2009-ben végre beindul a növekedés, s három százalékkal nő majd a GDP, és ezzel együtt az adóbevételek.

– Nem lesz adócsökkentés – jelentette be alig egy hónappal később Gyurcsány Ferenc a nemzetközi recesszióra hivatkozva. Bár ekkor már csupán egy héttel voltunk a forint hatalmas zuhanása előtt, harmadik hónapja zuhant az ipari termelés, s két nagy hitelminősítő is rontott Magyarország besorolásán, a közelgő bajból a Pénzügyminisztérium csak annyit érzékelt, hogy háromról 1,2 százalékra csökkentette Magyarország várható GDP-növekedését. Az átdolgozott költségvetésben tehát törölték a vállalkozásoknak szóló járulékcsökkentést, s a személyi jövedelemadó sávhatárának megemelését is. A 13. havi nyugdíjhoz ugyanakkor, ígérték, nem nyúl az állam.

Másfél hét múlva beütött a krach. Magyarország államadósságát nem voltak hajlandóak tovább finanszírozni a befektetők, s hogy az államcsődöt elkerülje, a kormány a Nemzetközi Valutaalap segítségét kérte. Évtizedek óta ez volt az első eset, hogy a szervezetnek uniós tagállamot kellett megsegítenie. A Valutaalap azonban kemény feltételeket szabott: hazánknak 300 milliárd forinttal kellett csökkentenie állami kiadásait.

Ismét változott tehát a költségvetés. A miniszterelnök bejelentette, hogy 80 ezer forintnál magasabb összegben nem fizetnek 13. havi nyugdíjat, befagyasztják a közszférában dolgozók fizetését, sőt elvonják 13. havi bérüket. Újfent csökkentettek Magyarország növekedési prognózisain is: az újabb költségvetés immár 0,9 százalékos GDP-visszaeséssel számolt. Pozitív előrejelzésből negatív lett. Gyurcsány Ferenc azonban még mindig nem érezte, mekkora a baj. A közalkalmazottak tiltakozásának hatására egy hónappal később visszakozott.

Bejelentette, hogy mégis megadják a 13. havi bért, majd hozzáfűzte a már oly sokszor elhangzott – és soha meg nem valósult – mondatot: az így keletkező hiányt a költségvetés általános tartalékaiból fedezik. Tette ezt annak ellenére, hogy az Állami Számvevőszék már októberben is figyelmeztetett: a költségvetésnek alacsonyak a tartalékai. Eközben a minisztériumoktól már akkor elvonták működési költségeik tíz százalékát, ráadásul az időközben bejelentett jegybanki kamatemelés további 160 milliárd forintos tehernövekedést eredményezett.

A bűvészmutatvány nem is sikerült. Idán januárban Magyarországon járt az IMF vezérkara, s megállapította: a költségvetésben 200 milliárdos lyuk tátong – épp akkora, amekkorát a 13. havi bérek visszaadása okoz. Bejelentették, azonnali lépéseket várnak a kormánytól. Jött tehát az újabb miniszterelnöki magyarázkodás: a válság a vártnál is mélyebb, a GDP-visszaesés nem 0,9 százalék, hanem három százalék lesz, tehát ismét stabilizációs lépésekre van szükség. A már-már bejelentett megszorítások helyett azonban Gyurcsány Ferenc most megint elővette a kétszer meghirdetett, s kétszer sutba dobott adóreformterveket – igaz, a csökkentéseket ezúttal más adók emelésével ellentételezve.

Hogy összességében ez visszapótolja-e az IMF által nehezményezett 200 milliárdos hiányt, az átrendezések bonyolultsága miatt szinte lehetetlen megmondani. Egy azonban biztos: a nemzetközi szervezeten múlik, hogy végre végleges lesz-e Magyarország negyedszerre meghirdetett 2009-es költségvetése.

Mindeközben az emberek már a saját bőrükön is mindinkább megérzik, mekkora a baj. A forint mélyrepülése miatt egyre többen kerülnek lehetetlen helyzetbe azok közül, akik devizahitelt vesznek fel, folyamatosan nő a munkanélküliek és a csődbe ment vállalkozások száma, és még nem vagyunk a gödör alján…

Budapest: van lejjebb

Az ország csődje mellett a főváros is egyre kilátástalanabb helyzetbe kerül, aminek fő oka a finanszírozhatatlan presztízsberuházásokban keresendő. A Demokrata folyamatosan nyomon követte például a négyes metró költségeinek növekedését, amelynek bevallott ára ma már megközelíti a 600 milliárd forintot. Emlékeztetőül, Spanyolországban, Palma de Mallorcán egy 7,2 kilométer hosszú, kilencállomásos metróvonalat alig több mint két év alatt 32 milliárd forintnak megfelelő összegből építettek meg. A különbség több mint 500 milliárd forint.

Pedig a négyes metró árából meg lehetne építeni két új hidat, be lehetne fejezni az M0-s körgyűrű budai szakaszát, a Duna alatti közúti alagutakkal össze lehetne kötni Nyugat-Budát Pest keleti részével, fel lehetne újítani a HÉV-vonalakat, továbbá 30 új villamost, félezer új buszt és 40 új HÉV-szerelvényt lehetne vásárolni belőle. Ha nem kötné le az összes forrást a metró, a főváros ennyi pénzből újjászülethetne. Nem lehetne ráismerni a hámló úttestekre, eltűnnének a kátyúk, a macskakövek.

A négyes metró miatt nem épül meg az aquincumi Duna-híd, és 2011 előtt nem valósul meg a Moszkva tér régóta tervezett rekonstrukciója sem. Ez a hét kilométeres metrószakasz lassan elszívja a város minden erejét…

Emellett a főváros egyre koszosabb, porosabb, mert nem mossák az utakat, a házakat, és nem korlátozzák a belvárosi autóforgalmat. Egységes parkolási rendszer helyett korrupciógyanús parkolási ügyekről és jogtalan büntetésekről hallani, a BKV járműparkja elavult, naponta több mint kétszáz a meghibásodott buszok száma, a jegyárak viszont versenyre kelhetnek több nyugat-európai nagyváros áraival. Közben egyre bizonytalanabb az eddigi 83 milliárd forintos veszteségtömeg mellé évi 20 milliárd forint további veszteséget felhalmozó BKV helyzetének rendezése is.

De a főváros vezetését minősíti az alábbi adat is: miközben az 1-es és a 3-as villamos három kilométernyi, három megállós szakaszára 44 milliárdot kalkuláltak, addig Debrecenben 18 milliárd forintból (a budapesti villamosköltségek kevesebb mint feléből!) nyolc kilométer villamospálya épül és 18 új villamosszerelvény is kitelik belőle.

Miből adódik az óriási különbség? Miért olcsóbb a metró Spanyolországban, és miért kerül a villamosépítés kevesebb mint felébe Debrecenben, mint Budapesten? Ám ez még nem minden, máshol is elfolyik a pénz. A megvalósíthatatlan és végül lefújt kormányzati negyed például több mint tízmilliárd forintba került, holott hat sínpár felszedésén kívül nem történt érdemben semmi. A csepeli szennyvíztisztító kapcsán pedig szabálytalan közbeszerzés miatt 10 milliárd forint büntetést kell fizetni az uniónak.

Közben tovább folytatódik az ingatlanvagyon kiárusítása. Egymás után hullik le a lepel az erzsébetvárosi, illetve terézvárosi ügyekről, noha az Andrássy úti paloták körüli botrányokról a Demokrata már 2005-ben lerántotta a leplet.

A csődöt privatizációval akarják elkerülni: 460 milliárdért adták oda a repteret, négymilliárdért kelt el a Postapalota a Moszkva téren, és legutóbb a MÁV is túladott Andrássy úti székházán, hogy azután méregdrágán béreljen magának irodát. De a végkiárusításnak ezzel még nincs vége. El akarják adni a Főgázt is, miközben a cég osztalékából származó bevételeket továbbra is szerepeltetik a bevételek között a költségvetésben. A főváros még menekül a csőd elől, azonban rövidesen nem lesz már hova…

Elszabadult indulatok

Fegyverkezik a magyar: az elmúlt hónapok súlyos bűncselekményeinek tulajdonítható, hogy az emberek tízezrével veszik a fegyvereket – tudatta az egyik kereskedelmi televízió híradása, amely azonban az igazi okokról nem tudósított. A rendőrségbe vetett közbizalom hanyatlása és a jelenlegi közbiztonsági káosz a 2006-os őszi tüntetések brutális leverése után indult el. Ekkortájt a kormányellenes tüntető számított a legveszélyesebb bűnözőnek. Még egy többszörös gyerekgyilkost sem mertek úgy a földre teperni, mint ahogy a hatalomvesztéstől rettegő Gyurcsány Ferenc védelmében fellépő rendőrök bántalmazták a kormányellenes tüntetőket. Az állampolgárok bizalma ekkor rendült meg először a hatalmat szolgáló és védő rendőrségben. Ezt a súlyos bizalomveszteséget azóta sem sikerült a rendőrségnek jóvátennie. Sőt a helyzet egyre súlyosabb.

Bár a rendőrök az utóbbi időben nem vernek tüntetőket, sorozatban tesznek olyan lépéseket, amelyek tovább rombolják a közbizalmat. Míg például a fiatal Horák Nóra tavalyi halála, a kiskunlacházi gyilkosság után három hónapnak kellett eltelnie, hogy nyomravezetői díjat tűzzenek ki, addig a Szilvásy György nyaralóját ért támadást követően, ahol senki sem sérült meg, már másnap megtették ugyanezt.

Még Pásztor Albert miskolci rendőrkapitány szavai sem ébresztették fel a hatóságokat és a döntéshozókat, sőt ha Draskovics Tibor miniszteren múlt volna, Pásztor már nem ülne a helyén. Mint ismert, a miskolci kapitány egy januári sajtótájékoztatón ezt mondta: „Azt nyugodtan kijelenthetjük, hogy a közterületi rablások, amelyek ilyen erőszakos jellegű rablások, elkövetői cigány emberek. Igazából Miskolcon, azt kell hogy mondjam, hogy legfeljebb pénzintézetet vagy benzinkutat rabol ki magyar, minden más rablás viszont az ő részük” – fogalmazott a rendőrkapitány. A nyilatkozat után jött a szokásos liberális kórus, a valódi gondok helyett Pásztor Albert szavait kezdték vizsgálgatni, de aztán a miskolci kapitányért pártállástól függetlenül, egy emberként álltak ki a helyiek. A kormányzati ellenállás megtört, a kis Draskovics visszakozott.

Annál is inkább, mert az élet sajnos kegyetlenül igazolta: a társadalom leszakadó, erkölcsi korlátokkal nem rendelkező rétegének helyzetével igenis foglalkozni kell, országos szinten is. Egy brutális gyilkosság, Marian Cozma megölése ledöntötte a falakat. A Veszprémben játszó román kézilabdázó kegyetlen kivégzése után a sajtó nem csupán a teljes nevét, hanem a származását sem titkolhatta el az elkövetőknek.

És a jelenség is téma lett végre: a káosz közepette növekedő erőszak és kegyetlenség. Hogy egy példát említsünk, Marian Cozma halála kellett például ahhoz, hogy a rendőrség több mint fél évvel egy enyingi cigánybanda siófoki erődemonstrációja után beismerje, ez a vonulás valóban megtörtént, és bekérje a térfigyelő kamerák felvételét.

Mert már lehetett róla beszélni. Addig nem volt szabad. A veszprémi gyilkosság és Pásztor Albert miskolci rendőrfőkapitány kijelentése tehát egy új időszámítás kezdetét jelentheti, amely véget vethet a kialakult anarchikus állapotoknak. Egyre többen gondolják úgy, hogy a problémák megoldásához csak akkor tudunk hozzákezdeni, ha őszintén beszélünk róluk. Nyíltan és egyenesen kell szólni arról, hogy egy új bűnözői minőség jelent meg Magyarországon, a bűnszövetkezet, amely többnyire élethelyzet, s még inkább etnikai alapon szerveződik afféle eltorzult nagycsaláddá, s amely nem csupán rettegésben tartja a többséget, kisebbséget, sőt még a rendőrséget is, hanem uralkodik fölöttük.

Valami elindult, de hiába lett szókimondó a társadalom, hiába változott meg a sajtó mind nagyobb részének hozzáállása, ha mindehhez nem társul kormányzati akarat. Mert egyelőre azt látjuk, a rendőrség egyre gyengül, az emberek egyre szegényebbek, mindez pedig az erőszak terjedéséhez vezet. Mintha Gyurcsány Ferenc tudatosan tartaná a helyén a tökéletesen lejáratódott Draskovics Tibort és Bencze Józsefet: a személyük a garancia arra, hogy a válság folyamatosan mélyüljön, hogy a társadalmi feszültség az elviselhetetlenségig fokozódjon és valami olyan következzen be, amit senki sem akar, ami lehetetlenné teszi a bajok demokrácián belüli orvoslását.

Puskaporos hordó van alattunk. Néhány felelőtlen ember „cigánybűnözésről” beszél, s hogy ne legyenek visszhangtalanok, a múlt heti, tatárszentgyörgyi gyilkosság után, ahol cigányok voltak az áldozatok, néhány cigánypolitikus azonnal rasszizmusról szólt. A két népcsoport egymásra uszítása mára olyan fokra hevítette a gyűlöletet, ami magától már nem csillapul. Pedig a bűnözés másféle, nem etnikai alapú formái is elszabadultak.

Gyalograblók fosztogatnak

Tizenkét bankrablás, öt lottózórablás, négy patikarablás. Az idén ugrásszerűen megnőtt a – mondjuk így – hétköznapi, „gyalograblások” száma, amire szintén találtunk utalást Pásztor Albert nyilatkozatában. Már a fenti adatok is beszédesek, de tegyük hozzá, mindezeken kívül raboltak ki idén benzinkutat, újságost és éjjel-nappali boltot is.

Voltak egészen döbbenetes napok, amikor több hasonló bűncselekmény történt. Január 28-án egy budapesti bevásárlóközpontnál reggel fél nyolckor egy pénzszállító autót támadott meg fegyverrel egy férfi. A támadó a pénzeszsákok átadására szólította fel a pénzszállító cég egyik alkalmazottját, majd a zsákmánnyal gyalogosan távozott.

Néhány órával később szintén gyalogosan távozott a tetthelyről az a baseballsapkás, napszemüveges, harminc év körüli férfi, aki a Váci úton, a Duna Plazában rabolta ki az UniCredit bankfiókját. A tettes itt is fegyverrel kényszerítette a pénz átadására a bank alkalmazottját. A Tolna megyei Medina postáját kilenc óra körül rabolta ki két álarcos férfi, de őket az elkövetés után nem sokkal elfogták.

Ugyanaznap, Szombathelyen ugyanaz a középkorú, halogyi férfi próbált bankot rabolni, aki két nappal korábban még fegyver és álarc nélkül sétált be egy pénzintézetbe, de ekkor még nem tartóztatták le. A rendőrök ezúttal elfogták.

Kiraboltak aznap egy éjjel-nappal nyitva tartó boltot is Ózdon. Az ismeretlen támadó egy fegyvernek látszó tárggyal a kezében ment be az üzletbe, és az ott tartózkodó alkalmazottat felszólította a bevétel átadására. Az 51 éves nő nem tett eleget a felszólításnak, ezért az elkövető megütötte, majd elvett a kasszából néhány tízezer forintnyi készpénzt. Öt rablás, illetve rablási kísérlet egyetlen nap alatt…

Divat lett gyógyszertárat is rabolni. Február tizedikén a budapesti II. kerületi Máriaremetei úton történt ilyen eset, az ismeretlen támadó arcát sállal és sapkával eltakarva lépett be a gyógyszertárba, és egy fegyvernek látszó tárggyal pénzt követelt a patika alkalmazottjától. A rablás után gyalogosan távozott a helyszínről.

Ugyanaznap Veszprémben is kiraboltak egy patikát. Az ismeretlen támadó fegyvernek látszó tárggyal a bevétel átadására kényszerítette a patikust. A rabló 80 ezer forinttal, gyalog távozott. Egy nappal később, zárás előtt tíz perccel raboltak ki egy gyógyszertárat a főváros X. kerületében, az Üllői úton. Az ismeretlen támadó egy fegyvernek látszó tárggyal pénzt követelt az alkalmazottaktól.

Említsük meg február 19-ét is, amikor három lottózót raboltak ki egy órán belül Budapesten. Az első bűncselekmény az I. kerületi Fő utcában történt este hat óra körül. Egy 30 év körüli fegyveres férfi támadta meg a lottózó alkalmazottját, akitől pénzt követelt. Nem sokkal később egy csepeli lottózó alkalmazottjától követelt pénzt egy fegyveres támadó. A rabló pénz nélkül távozott, mert időzáras kassza védte az értékeket. Körülbelül ezzel egy időben, egy XI. kerületi lottózót ért támadás. Az ismeretlen férfi egy gumilövedékes fegyverrel rálőtt az alkalmazottra, majd a bevétellel gyalog menekült.

Az elszaporodó rablások oka világos: az elszegényedő és korlátairól fokról fokra, a liberális propaganda hatására elfeledkező, devianciára is hajlamos alsó néprétegek felismerték, hogy gyenge a rendőrség. És elindultak, nem is kis sikerrel. Az előjelek arra mutatnak, a válság ez esetben is hosszúra nyúlik majd. Mindeközben mivel foglalkozik a kormányzat? Nem a rendőrséget erősíti, de nem is a bűncselekmények büntetési tételeit szigorítja. Hanem a tojásdobálást szankcionálja. Így aztán 2009. február elsejétől akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethetik a tojást vagy papírgalacsint dobálókat. Módosult a garázdaság tényállása is, bíróság előtt felel az is tettéért, aki úgy gyakorol másra fizikai jellegű ráhatást, hogy nem okoz testi sérülést. A döntés egyáltalán nem logikus.

Demszky Gábor főpolgármestert tavaly és tavalyelőtt ugyan megdobálták március 15-én, és tavaly többen is tojással dobálták meg a melegfelvonuláson részt vevőket – 57 ellentüntetőt állított elő a rendőrség –, azonban egy hónappal korábban a Steven Ballmer Microsoft-vezért tojással dobáló férfi ügyében elutasította a Budapesti Corvinus Egyetem feljelentését a Budapesti Rendőr-főkapitányság. A válság kirobbantására tett tudatos uszítás ezúttal is lelepleződött: a rendőrség és a kormány kettős mércét alkalmazott. Csak akkor büntették a tojásdobálást, ha azzal feszültséget keltettek. Ha az akció politikailag érdektelen volt, ejtették az ügyet.

Bűnöző politikusok

A magyarországi közállapotok jellemzője az is, hogy a jogalkotói és jogalkalmazói cinkosság ellenére egyre több kormánypárti politikus került szembe a törvénnyel az utóbbi években. Kabai Károly, Nyírbogát volt MSZP-s alpolgármestere, Veres János pénzügyminiszter egykori üzlettársa például adócsalás és más bűncselekmények miatt, Weiszenberger László volt kistérségi megbízott hivatali helyzettel visszaélve elkövetett vesztegetés okán ül, utóbbit egyelőre első fokon ítélték el. Weiszenberger kiskunhalasi földijét, Zuschlag János korábbi szocialista országgyűlési képviselőt bűnszervezetben, különösen nagy értékre elkövetett csalással gyanúsítják, jogerős ítélet ez esetben sem született még. Az ő ügye vezetett egyébként oda, hogy a szocialisták ifjúsági szervezete, a Fiatal Baloldal tavaly megszűnt.

Zuschlaggal ellentétben Csonka Gábor, Lendvai Ildikó korábbi kampányfőnökének büntetése már jogerős: vesztegetést színlelve elkövetett hivatali befolyással üzérkedés bűntette miatt három év börtönt kapott bő egy esztendővel ezelőtt. Jogerősen ül Kaszab Csaba korábbi kőbányai alpolgármester is, a szocialista politikust folytatólagosan, üzletszerűen elkövetett vesztegetés miatt két év letöltendő börtönbüntetésre ítélték.

Nyomozás folyik több más MSZP-s és SZDSZ-es politikus ellen is. Deme Gábor a gyanú szerint társtettese lehetett a csepeli iskolai gyilkosságnak, ráadásul esetében felmerült, lehetett-e a kettős gyilkosság indítéka a megölt intézményvezetővel folytatott vitája, amely szerint Deme 5,5 millió forint iskolai pénzzel nem tudott elszámolni.

Gál György, Kardos Péter és Hunvald György az erzsébetvárosi ingatlanügyek miatt van előzetesben, míg a szomszédos VI. kerület MSZP-s polgármesterét, Verók Istvánt egy terézvárosi, Andrássy úti házeladás kapcsán hallgatták ki gyanúsítottként nemrégiben. Verókon kívül egyes hírek szerint tucatnyian lehetnek még gyanúsítottak az előző ciklus szocialista–liberális koalíciójának képviselői közül.

Kilenc név, kilenc olyan MSZP-s és SZDSZ-es politikusé, akiket már vagy elítéltek, vagy gyanú merült fel velük szemben és ezért nyomozás folyik az ügyükben. És a lista nem teljes. Ha pedig nincs erkölcs a legfelsőbb szinten, akkor logikus következmény, hogy a társadalom legalsó rétegében is terjed a bűnözés.

Nem látszik az alagút vége

Azt mondják, az igazán válságos helyzetekben a humor fontos gyógyír. A mostanában született vicc szerint a kormányzat hamarosan a következő hirdetést teszi közzé: „A válságra és az energia-megtakarításra való tekintettel kormányunk lekapcsolta a fényt az alagút végén.”

De a vicc sajnos maga a valóság, és hazánk mostani állapotát nézve az embernek nincs kedve nevetni. A Gyurcsány-kabinetnek láthatóan nincs elképzelése arról, hogyan vezesse ki Magyarországot az egyre mélyülő gazdasági válságból, hitelfelvétellel és kapkodással reagál a helyzetre. Az átlagemberek napról napra tehetetlenebbek, mind többeket érint súlyosan a krízis, nő a munkanélküliség, a devizahitelesek közül egyre többen jutnak el addig, hogy nem tudnak törleszteni, a vállalkozások sorra mennek csődbe, és immár a társadalom középrétege számára is komoly gond a mindennapos megélhetés. Eközben az erőszakos bűncselekmények és rablások egyre terjednek, és a hírek rendszeres témája az is, hogy szocialista politikusok ügyében nyomozás folyik, vagy ítélet születik. Magyarországon sötétség van és a Gyurcsány-kormány már nem is fogja elhozni a fényt.

Írta: Hernádi Zsuzsa, Kárász Andor, Lass Gábor, Tabajdi Daniella, Usztics Anna

Összeállította: Bándy Péter