Steiner Attila közölte, a Békés vármegyei gázmezőn újabb két kút lefúrása és termelésbe állítása van előkészületben. Tervezik a működő kutak termelésének fokozását, valamint a felszíni infrastruktúra kapacitásának és hatékonyságának növelését is.

Hirdetés

Megjegyezte, a belföldön elérhető energiaforrások hasznosítása Magyarország energiaszuverenitását, „a magyar családok és vállalkozások ellátásának biztonságát” erősíti. Ezért hosszabbítják meg a paksi blokkok üzemidejét, ezért segítik a zöldenergia további térnyerését a tárolói beruházások, a napelemes és geotermikus fejlesztések támogatásával – húzta alá.

Emlékeztetett, két év alatt 2,5 milliárd köbméterrel csökkent a hazai gázfogyasztás, ami szintén csökkenti a külső kitettséget. Gázra azonban tartósan szükség lesz, akár az időjárásfüggő megújulók kiegyensúlyozó energiaforrásaként – jelentette ki.

Az államtitkár elmondta, biztosított a földgázellátás a növekvő hazai kitermelés, a magas szintű tárolói feltöltöttség és a folyamatosan Magyarországra érkező import gáz révén. A rezsicsökkentés révén pedig a gáz és az áram ára Magyarországon a legalacsonyabb – közölte.

Korábban írtuk