Fotó: facebook.com/Bohár Dániel – Riporter
Hirdetés

Több bűncselekmény elkövetésének gyanúját is felveti Karácsony Gergely 2019-es főpolgármester-jelölti kampányának külföldi finanszírozása, illetve annak gyakorlati megvalósítása – reagált a Magyar Nemzet megkeresésére ifj. Lomnici Zoltán.

Az alkotmányjogász szerint többek között pénzmosás, hamis magánokirat felhasználása, költségvetési csalás, sikkasztás és a választás rendje elleni bűncselekmény is megvalósulhatott a Magyar Nemzetben feltárt 2019-es pénzmozgások, banki tranzakciók és adománygyűjtésről szóló jegyzőkönyvek kapcsán.

A Magyar Nemzet cikkében bemutatta, hogy egy gépjárművek bérbeadásával foglalkozó cégen keresztül érkezett, mégpedig külföldről az a tekintélyes összeg, amellyel Karácsony Gergely főpolgármester-jelölti kampányát finanszírozták 2019-ben. Mindez a szerkesztőségünkhöz feltehetően a főpolgármester közvetlen bizalmi köréből kiszivárogtatott dokumentumcsomag eddig feldolgozott részéből derült ki.

Arról is beszámoltak, hogy a kampányt a Mindenki Budapestért Egyesület (Mibu) bonyolította le, ez a szervezet állta a költségeket, forrásokhoz pedig kísértetiesen hasonló módon jutott, mint a szintén Karácsony nevével fémjelzett 99 Mozgalom a 2021-es baloldali előválasztási kampányban.

Korábban írtuk

A kulcsfigura itt is Tordai Csaba volt, aki Karácsony Gergely jó barátja és jelenleg jogi főtanácsadója a Városházán. Tordai régi baloldali káder, hiszen a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára volt Gyurcsány Ferenc, majd Bajnai Gordon kormányzása idején. A már említett autókölcsönző cég, név szerint a Bakony Rental Kft. ügyvezető-tulajdonosa nem más, mint Tordai élettársa, Mravik Zsolt, aki szintén felbukkant az elmúlt években Karácsony Gergely környezetében.

Korábbi cikkükben cégadatok, jegyzőkönvek és bankszámla-kivonatok bemutatásával tárták fel, hogy milyen módon érkezett az autókölcsönző céghez egy rejtélyes külföldi tanácsadói szerződés címén 112 millió forint, majd abból 75 milliót egy, a Városházán dolgozó közvetítőn keresztül Mravik készpénzben továbbított Perjés Gáborhoz, a Mibu vezetőjéhez.

Perjés pedig az egyesület bankszámlájára több részletben befizetett alkalmanként tízmillió forintot meg nem haladó összegeket. Ezeknek a pénzeknek a „lepapírozását” szolgálhatták azok a – cikkünkben szintén bemutatott – jegyzőkönyvek, amelyek a Mibu állítólagos adománygyűjtő dobozainak felnyitásáról készültek.

A teljes cikket IDE kattintva olvashatják el a Magyar Nemzet oldalán.