Summáját írom a Bornemissza János Hagyományőrség Egyesületnek

Bornemissza János, a török idők híres várkapitánya 1577-ben ülte lánya lakodalmát. Az ifjú férj ifj. Batthyány István huszárkapitány volt. Miközben zajlott a vigasság – bizonyára szépen szóltak a korabeli énekek is – heves zivatar csapott le az ünneplőkre, ami önmagában még nem lett volna gond, ha egy méretes villám bele nem csapott volna a puskaporos toronyba. Ám belecsapott, és nyolcvan mázsányi lőpor be is robbant. Nagykanizsa várának falaiban és bástyáiban jelentős károk keletkeztek, de ami ennél is keservesebb volt, meghalt Bornemissza felesége, lánya és veje, nem utolsósorban negyvenöt jó vitéz is, az állatok sokaságáról nem is beszélve. Bornemissza János is a romok alatt rekedt, de sikerült őt élve kimenteni.

Mindez azonban még csak a bajok kezdete volt, mert három nap múlva 1500 török lovas és 1000 gyalogos támadta meg a tárva-nyitva álló várat. Arról nem szól az írás, hogy a magyarok mennyien voltak, de az biztos, hogy nem jó helyzetben érte őket a támadás, és az is biztos, hogy harmadszori nekilendülésre kitakarították a törököt. Ilyenek voltak hát elődeink, ezért tisztelettel adózunk emléküknek.

A tengődi törökverő és a nevét viselő csapat

Bornemissza János a ma Somogy vármegyéhez tartozó Tengődön született 1520 körül. Fél évszázadon át sikeresen harcolt a török ellen. Amíg ő volt Pápa, Nagykanizsa és Várpalota kapitánya, addig a török egyik várat sem tudta bevenni. Kortársai bátor és egyben kemény katonának írták le, aki ugyanakkor békülékeny, emberszerető természet is volt. Seregével, a végvári harcok mellett, Werbőczi Imre délen harcoló huszárjaival egyesülve harcok és csaták egész sorát vívták meg, hogy Baranyából és Somogyból kiszorítsák a törököt, míg Alsóőrsnél a pápai huszárokkal együtt űzte el a fosztogató oszmánokat teljes sikerrel.

Pályájának csúcsa lehetett az országos főkapitány-helyettesi állás, amelyet Török Ferenc országos főkapitány mellett teljesített, 1570-től feltehetően 1576-ig. A halál 1589-ben Győrben érte. De mert tettei miatt neve fennmaradt, s a XX. század magyar kultúrájában mozgalomként jelenik meg a katonai hagyományőrzés, és mert a sors úgy osztotta a lapokat, hogy katonai hagyományőrzők telepedjenek meg szülőfalujában, Tengődön, egy kitűnő török kori csapat, amely még a maga nemében a legelsők közül való, őt választotta névadónak.

Bárki bármit mond, ez a történet Ferenczi Sándorral kezdődött

Ferenczi Sanyi jó barát, de mint mindenkinek, neki is vannak hiányosságai. A Történelmi Lovas Egyesület tagjaként gyakorta ott volt katonai hagyományőrző rendezvényeken, így Tengődön is, a település másik történelmi személyiségéről, a Zsebeházi Istvánról elnevezett ünnepségeken. Arra gondoltam egykoron, hogy Sanyi személyiségének biztosan jót tenne, ha felelősségteljes feladatot kapna – rábeszéltem hát, hogy alakítson egy katonai hagyományőrző csapatot, építse fel, ahogyan azt kell, azután működtesse, ahogyan az szokás. Az alakítás műveletét e hármas elvárásból Sándor el is végezte. A múlt század utolsó karácsonya előtt ugyanis, vagyis 1999 ádventjén, néptáncos társait és barátait Budára, a Török utcai Pince Csárdába hívta, mindössze két évre rá arra, ahogy az első magyarországi török kori csapat, az Egri Vitézlő Oskola a színre lépett. Jó kis borozó volt az, még csülkös kocsonyát és leveles tésztából készült velős pogácsát is lehetett ott kapni. Ez azonban nem befolyásolta e jeles társaság döntését a csapat korszakvállalását és elnevezését illetően, mivel már hónapok óta érlelték az itt termékennyé vált gondolatot. Egy szónak is száz a vége, e hűs és csapszék illatú poharazóban ekkor alakult meg a Bornemissza János Hagyományőrség Egyesület (továbbiakban BJHE), amelyet végül is egy évvel később, az ezredforduló évében jegyzett be az illetékes bíróság.

Az alapítók és még két fontos ember

Kezdetét vette hát a Kossa Lajos elnökletével és a Ferenczi Sándor, valamint Balatoni Imre alelnökletével működő török kori csapat élete. Az idők folyamán Kossa Lajos és Balatoni Imre kiváltak a csapatból. Ők alapítói lettek a Bethlen Gábor Hagyományőrségnek, Ferenczi Sándor pedig passzív tag jelenleg. További alapító tagok: Farkas Sándor (jelenleg ő az elnök), Fülöp Tibor Zoltán (passzív tag), Gyöngyösi Gyula, Hegyi Tamás (passzív tag), Kórodi László (passzív tag), Ormai Sebestyén (passzív tag), Szilágyi Gábor (passzív tag), dr. Wágner Róbert (jelenleg az egyesület titkára). Mint látható, az elmúlt közel negyedszázad alatt a tagság módosult, nem beszélve a később belépők sokaságáról. Bár nem alapító tag, de meg kell említeni Szendefi Márton nevét is, aki később évekig az egyesület elnöke volt.

A Bornemissza J. H. E. építkezésének menete – másoknak is útmutatóként

1. Megfelelő „legénység” kiválasztása, összeállítása, jogi keretek biztosítása;
2. A korszak kiválasztása, tanulmányozása. Ez vonatkozik a ruházatra, hadi viseletre, fegyverzetre, nem utolsó sorban a történelmi háttérre. / Fő korszak esetükben a török kor, de létrehoztak 1848-49-es szabadcsapatot is. /
3. A korszaknak megfelelő megjelenés kialakítása. /Magyarán a fentiek beszerzése: öltözködés, fegyverkezés./
4. Kiképzés. /Fegyverhasználatban, tehát vívásban, haditornában és korabeli lőfegyverek kezelésében, fekete lőporos vizsgák megugrásában, ill. ostor és fokos használat területén./
5. Társszervezetekkel és ernyőszervezetekkel a kapcsolatfelvétel. /A BJHE tagja lett a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetségnek, valamint a Honvédség és Társadalom Baráti Körök Szövetségének./
6. Rendezvényi helyszínek kiválasztása. /A BJHE esetében ilyen eleinte pl. Buda Eliberata, Révkomárom, Pápai Huszártábor, Tavaszi Emlékhadjárat és a Zsebeházi Napok./
7. Saját rendezvények kialakítása. /Történelmi és szakmai továbbképzés iránti igény hozta létre a BJHE által évente megrendezett Bornemisza Akadémia-Bornemisza Udvarház előadásokat, melyek nyitottak az érdeklődők előtt. Kísérleteztek a saját szervezésű „Aszódi Szent Kereszt Nap” nevű hagyományőrző rendezvénnyel is. Ez két alkalmat ért meg./
8. Táborkép létrehozása. /Korhű asztalok, padok, ládák, sátrak és berendezési tárgyak készíttetése és beszerzése./
9. Utazási, szállítási eszközök beszerzése. / A csapat a magántulajdonú autók mellett rendelkezik egy mikrobusszal./
10. Népszerűsítés. / Saját honlap és facebook oldal elkészítése, írott és elektronikus sajtóban megjelenés./
11. Az anyagi háttér folyamatos és kellő mértékű biztosítása. /Források lehetnek pl: tagdíj, egyéni támogatások, pályázatok, finanszírozott fellépések, ill. bemutatók, egyesületi szinten vállalt nem hagyományőrző munka stb./
12. Osztódással szaporodunk. Sok egyesület életében eljön az idő, hogy egyes tagok sajátos elképzelésekkel rendelkeznek, ezért az anyaegyesülettől megválnak és új szervezetet alakítanak. A BJHE esetében is megtörtént ez. Belőlük kivált tagok alapították meg a Bethlen Gábor Hagyományőrséget. Később az egyesület egyfajta inkubátorként kezdett el működni. Az Északi Szabadhajdúk és a Palotai Darabontok is soraik közt formálódtak önálló egyesületté. Velük is jó kapcsolatokat ápolnak, és számos közös rendezvényen együtt élik a török kori katonai hagyományőrzők életét.

Az új évezredben kap lendületet a török kori katonai hagyományőrzés

Bár az első török kori csapatok megalakulnak még a múlt század végén, egy-két kort idéző rendezvény már ekkor útjára indul, mégis a török kori katonai hagyományőrzés igazi lendületet az új évezred hajnalán vesz. Ez leegyszerűsítve azt jelenti, hogy csapatok sokasága kel életre, amelyek az egyre gyarapodó, valóban nagyszabású rendezvények szereplőivé válnak. Javuló felszerelésekkel, rendre gyarapodó fegyverarzenállal, az oszmán ármádia és a magyar seregek mindinkább tömegessé válásával, hősies harci előadások és puskaporos csatabemutatók magasodnak egy újdonsült kultúra alkotóelemeivé. A korábban alakult csapatok, az úttörők, amelyeknek azután élettartamuk évtizedekben mérhető – ilyen a Bornemissza János Hagyományőrség Egyesület is – az újonnan szerveződőkkel együtt, bekapcsolódnak a török kori katonai hagyományőrző mozgalom, mondhatni talán, hogy csúcsrendezvényeibe.

Török kori rendezvények, ahová a „bornemisszások” hivatalosak

Ilyen volt egykor a már említett Buda Eliberata, vagyis Budavár 1686-os visszavívása a töröktől. Tény, hogy e sikeres ostromban nagy szerepe volt XI. Ince pápa kezdeményezésének, aminek hatására létrejött a Szent Liga, vagyis egy széles európai összefogáson alapuló szövetség. A százezres seregben mintegy tizenötezer fős magyar katonaság harcolt, hiszen a hódoltság végére már csak ekkora haddal tudott Magyarország hozzájárulni a közöshöz. Bár Buda visszatért, de az elkövetkező évszázadokban, mint tudjuk, szövetségeseink megkérték a szövetség árát. Akárhogy is, e fontos történésre hosszú időn át ostrom bemutatóval emlékeztek a hagyományőrzők. Ma már nem.

Ilyen az Egri Végvári Vigasságok, amelynek történelmi kiindulópontja Eger várának 1552-es ismert és dicsőséges megvédése, Dobó István várkapitány és az egri hősök emlékezete. De ilyen a Tatai Patara is, amely a Pálffy Miklós vezette császári-királyi seregek győztes ostromának állít emléket, amikor is 1597-ben csellel visszafoglalták a tatai várat a töröktől. Nagy rendezvénynek tekinthető a Gyulai Végvári Napok is. Történelmi előzménye, hogy 1566-ban, egy 30 ezer főnyi török sereg ostromolta a Kerecsényi László várkapitány és a mintegy 2500 keresztény katona által védett gyulai várat – tegyük hozzá, hogy mintegy két hónapon keresztül. Kerecsényi és Petrev pasa megállapodása vetett véget a harcnak.

Ugyancsak jeles török kori rendezvény a sárvári Nádasdy fesztivál, amely úgy hirdeti magát, hogy az ide látogatók betekintést nyerhetnek a XVI. század mindennapjaiba, ami persze nem csak a harcokról szól, hanem például a korabeli étkek kóstolásáról (pecsenye, lepények), a vitézek tábori életéről, kézműves termékek vásárra viteléről és históriás utcazenészek dallamairól. Az idelátogatók a korabeli szertartásoknak lehetnek tanúi, találkozhatnak komédiásokkal és vásárolhatnak a török bazárban is. Láthatnak hastáncos előadásokat, huszár-tornát, vagy például miniatúrafestést és viaszpecsét-készítést is. Ezen kívül pedig még sok egyebet. Ám amiért ezt egy kicsit részletesebbre fogtam, annak oka, hogy érzékeltethessem: a többi hagyományőrző programon sem csak hadi vagy csatabemutatók zajlanak, hanem az itt felsorolt kiegészítő műsorokhoz és érdekességekhez hasonló mutatványok egészítik ki, az amúgy minden bizonnyal legnagyobb közönséget vonzó hadszíntéri produkciókat.

Híres és közismert történelmi esemény Szigetvár 1566-os ostroma, ahol a végső kirohanás után Zrínyi Miklós és a vár védői hősi halált haltak mind egy szálig, de itt ért véget I. Szulejmán szultán nagy álma is, nevezetesen, hogy európai hódításaira feltegye a koronát, és elfoglalja Bécset. Ugyanis az ostrom alatt a török táborban lehelte ki lelkét.

Ismeretes, hogy a XVI. századi marhapásztorok, a hajdúk, akik később fegyverrel védik a magánhadseregek és a portyázó törökök ellen Magyarország fontos kiviteli cikkét, a külföldre lábon hajtott szarvasmarhát, a török hódoltság berendezkedésével sajátos katonai szervezetbe tömörülnek. Jellemző harcmodoruk a portyázás és a lesvetés. Bocskai István 9000 hajdút telepít le saját birtokaira és kiváltságokat ad nekik. Félelmetesen jó harcosok. Nem csoda hát, ha van ma már Hajdúnánáson Hajdúk világtalálkozója is, jó pár éve – nyilván itt hagyományőrzők nagyszerű programsorozatáról beszélünk. Ugyanakkor Kőszeg sem maradhat ki a felsorolásból, hiszen 1532-ben I. Szulejmán megközelítőleg százszoros túlerőben lévő seregével ostromolja a Jurisics Miklós kapitány parancsnoksága alatt álló várat, mindez terhelve a korabeli Európa legerősebb tüzérségével, a borzalmas pusztítást végző ostromágyúkkal. Jurisics több mint háromhetes ostrom után vesztésre áll, Szulejmán mégis megegyezik vele, hogyha kitűzheti a lófarkas lobogót a várra, akkor serege elvonul a vár alól. Hihetetlen, de így történt. Ezért hát a magyar történelem e sokak által ismert eseménye is alapjául szolgál egy török kori rendezvénynek, a Kőszegi Ostromnapoknak.

Utoljára említem a Gyulaffy Napokat. Erről már csak múlt időben beszélhetünk. Helyszíne Gyulakeszi volt, amely szervesen illeszkedett a nyári balatoni turisztikai műsorokhoz. A rendezvény célja egyrészt az volt, hogy a korabeli kultúrát hitelesen közvetítsék korunk érdeklődő közönsége számára, és a befolyt összeget a csobánci vár állagmegóvására fordíthassák.

Így áll össze a kép

Ha valaki első olvasatra úgy véli, hogy a fenti sorok nagyrészt nem is a BJHE múltjáról és jelenéről szólnak, megkockáztatom, talán nem helyesen látja. Hiszen Bornemissza János története már a „bornemisszások” története is, az ő gyökérzetük. Az a gyökérzet, ami más csapatnak nem áll rendelkezésre. A fejlődési és építkezési pályájuk úgy az övék, hogy az másnak is mintául és útmutatóul szolgálhat. A felsorolt török kori rendezvények pedig, ahová ők úgymond hivatalosak, a csapat elsődleges működési terepének számítanak, ami nélkül létezésük értelmezhetetlen és értelmetlen volna. A kiegészítésként szolgáló, csak dióhéjban társított rendezvényi-történelmi háttér, ha nem tévedek nagyot, mégis csak rávetíti, de legalább érzékelteti, vagy helyesebben mondva egyértelműsíti azt a szellemiséget, amelyet történelemszemléletű gondolkodásnak nevezhetünk. Ennek bűvkörében élnek e csapat tagjai. Amit saját örömükre tesznek, az egyben a magyar katonai hagyományőrzésnek is támasza, s ily módon a magyar műveltségnek is alkotórésze. Ez így egyben, egészen biztosan a Bornemissza János Hagyományőrség Egyesület tartozéka, amely személyre szóló történeteikkel bővítve, immár egységes keretbe foglalt summája.