Az otthoni pálinkafőzés engedélyezése az elmúlt év sikertörténetének bizonyult. Vélhetően ezen felbuzdulva következik hamarosan a házi sörfőzés legalizálása és a kisüzemi főzdék piaci helyzetének jelentős könnyítése. Az erre vonatkozó javaslat a héten kerül a kormány asztalára, és hamarosan az Országgyűlés elé.

A tervek szerint, miként azt Balog Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára a kézműves üzemeket népszerűsítő, idén már másodszor megrendezett budapesti Főzdefeszt megnyitóján a múlt héten bejelentette, januártól évi ezer literig bárki szabadon készíthet odahaza sört, az ehhez szükséges berendezés megvásárlása a jövőben nem lesz engedélyköteles, csak a felszerelés gyártása és forgalmazása.

Eltörlik a házi főzést eddig ellehetetlenítő egymillió forintos letétet is. A házi főzés esetén mindössze két kikötés lesz, a kész italt nem lehet majd forgalmazni, illetve a művelet megkezdése előtt 3 nappal értesíteni kell a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes szerveit, bejelentve a főző személy nevét, lakcímét és a főzőhely címét, valamint az elkészíteni kívánt sör mennyiségét.

Jelentős könnyítésekre számíthatnak a kisüzemi sörfőzdék is, kiskereskedelmi forgalmazású nedűik után ugyanis 50 százalékkal kevesebb jövedéki adót (mely november 1-jétől a jövedéki adókról szóló, szeptember 26-án elfogadott törvénymódosítás nyomán hektoliterenként és alkoholfokonként 1470 forint lesz) kell befizetniük, és a jövedéki biztosíték (az adómegállapítás, illetve az adófizetés halasztását jelentő egyfajta kedvezményből, az adófelfüggesztésből fakadó esetleges kockázatok ellentételezésére szolgáló biztosíték) pedig felére, 500 ezer forintra csökken, mi több, a megbízható adósnak számító cégek esetében ezen összeg csak 250 ezer forint lesz.

A kis sörfőzdék munkáját könnyíti azon intézkedés is, melynek értelmében termékmérleg-nyilvántartás helyett elég lesz készletnyilvántartást vezetni.

Ami azt illeti, ideje volt már egy ilyen irányú lépésnek, a hazai sörpiac ugyanis nemhogy erősen féloldalas, hanem a legnagyobb sörgyárak szinte teljes egészében uralják a terepet. Míg az 1990-es évek elején 300 fölött volt a kisüzemi sörfőzdék száma, mára csak mintegy 50 vállalkozás volt képes talpon maradni a nagyok mellett, piaci részesedésük azonban alig 15 százalék. A fennmaradó 85 százalékon az 1992-ben 5 sörgyár által létrehozott Magyar Sörgyártók Szövetségét jelenleg alkotó három mamutvállalat, a Borsodi Sörgyár Zrt., a Dreher Sörgyárak Zrt. és a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. osztozik megközelítőleg egyenlő arányban. Ezek mind külföldi tulajdonban vannak: a Borsodi több kanyar után, 2009 vége óta a bosznia-hercegovinai, bulgáriai, csehországi, montenegrói, romániai, szerbiai és szlovákiai sörgyárakat is magába foglaló StarBev nevű óriásvállalat portfóliójának része, ennek tulajdonosa pedig az amerikai alapítású CVC Capital Partners nevű nemzetközi befektetési alap.

A Borsodi-birodalmat a teljesség igény e nélkül az azonos nevű sörök, illetve a Stella Artois, a Beck’s, a Staropramen vagy a Löwenbräu fémjelzi. A Kőbányai Sörgyár Rt.-ből lett Dreher Sörgyárak Zrt. tulajdonosa a világ jelenleg második legnagyobb sörgigásza, a dél-afrikai illetőségű South African Breweries csoport és az amerikai Miller Brewing Company egyesülésével létrejött SABMiller vállalatcsoport. A Dreher-univerzum részei a cég nevét viselő sörök, valamint – mások mellett – a Pilsner Urquell, a Kanizsai Világos, a Kőbányai Sör, az Arany Ászok vagy épp a Hofbräu. A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. – miként nevéből is kitűnik – a nemzetközi Heineken-csoport tagja, miután ez egyesült a korábbi tulajdonossal, az osztrák Brau Union portfóliójába tartozó Brau Union Hungária Sörgyárak Rt.-vel. A közkedvelt soproni söröket is forgalmazó vállalat palettáján megtalálható többek között a névadó Heineken, a Gösser, a Kaiser, az Amstel, a Zlaty Bazant és más habos nedűk.

Rajtuk kívül még az osztrák Ottakringer Holding AG. tulajdonában lévő Pécsi Sörfőzde Zrt., illetve a bajor Ilzer leányvállalata, az Ilzer Sörgyár van jelen viszonylag nagy cégként, de utóbbi kettő a Borsodihoz, a Dreherhez és a Heinekenhez viszonyítva egyáltalán nem nevezhető azonos súlyú vállalatnak.

Miként említettük, az első három mamut uralja a magyar piac 85 százalékát, vagyis elmondható, hogy a sörmultik igencsak uralják a piacot hazánkban. A mai viszonyok kialakulásának legfőbb oka, hogy a valaha virágzó kisüzemi sörfőzést (a bécsi illetőségű idősebb Dreher Antal is családi vállalkozásként vásárolta meg 1862-ben a Kőbányai Serházat) a kommunista diktatúra felszámolta, a főzdéket államosították és nagyüzemekké olvasztották össze, 1990 után pedig e nagyüzemek a gyors iramú privatizáció során egyre nagyobbodó világcégek kezébe kerültek. Mellettük a tőkehiányos kis magyar vállalkozások mintegy 80 százaléka néhány év alatt kifulladt, tönkrement, hiszen például képtelenek voltak olyan nagyságrendű reklámkampányokat folytatni, amilyeneket a nagyok könnyedén lebonyolítottak. A hazai sörkultúra pedig mindmáig nyomába se ér a borkultúrának, így a fogyasztók nem is nagyon keresték a helyi kézműves érdekességeket, ehelyett a többség megelégszik a megbízható, de meglehetősen uniformizált stílusú, mindenütt könnyedén hozzáférhető középkategóriás sörökkel. Ráadásul hazánk 2004-es EU-csatlakozása nyomán a magyar sörpiacra ráömlöttek az olcsó, gyenge minőségű német dobozos sörök, ami még a három nagyvállalatnak is fejfájást okozott.

Annál is inkább, hogy a magyar sörfogyasztás jelentősen csökken, tavaly fejenként 57 liter volt az átlag, s ez messze elmarad az ilyen szempontból aranykornak számító 1980-as évek 100 literétől. Ezen belül a magas minőségű prémiummárkák (mert természetesen a nagyok portfóliójában is vannak ilyenek) értékesítése ugyan nagyjából stabilnak mondható, de a középkategóriás sörök megérezték az EU-csatlakozást.

A 2008-ban ránk tört válság a tavaly hazánkban értékesített 5668 ezer hektoliter sör 6 százalékos csökkenését jelentette 2009-hez képest, 2007-hez viszonyítva pedig 23 százalék a zsugorodás. Ezen belül leginkább a nem visszaváltható üveges, illetve a műanyag palackos sörök iránti kereslet csökkent, a hordós kiszerelés szinten maradt, a dobozos sörök ellenben jobban fogytak.

A prémium kategóriájú sörök fogyasztása igencsak visszaesett, ennek nyilvánvalóan anyagi okai vannak, miként annak is, hogy kevesebben isznak sört vendéglátóhelyeken, és többen vásárolnak boltban. A kisüzemi sörfőzdék ilyen körülmények között csakis a kimagasló minőséggel tudják valamelyest ellensúlyozni piaci hátrányukat. Nem véletlen, hogy az érdekképviseletüket ellátó és a ma pályán lévő mintegy 50 kis cégből 32-t egybefogó Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete arra törekszik, hogy a tagságát adó vállalkozások természetes, hazai alapanyagok felhasználásával olyan sörkülönlegességeket kínáljanak a sörisszáknak, amelyeket a nagyoknál nem találnak meg. Ehhez azonban olyan körülmények szükségesek, melyek között a helyi jellegű kisüzemek biztonságosan meg tudnak jelenni a piacon.

Az 1990-es évek elején sok kis vállalkozás vágott bele nagy reményekkel a sörfőzésbe, gondolván, hogy a habos frissítő olyan termék, amire mindig lesz kereslet. Ez igaz is volt akkor, csakhogy a magas minőségű termékek abban az időben nem voltak igazán ismertek Magyarországon, másrészt ezekre nem volt elegendő fizetőképes kereslet. A jól bevált középkategóriás piaci hányadot pedig gyorsan elfoglalták a multik – így hát a kisüzemek jelentős része körül elfogyott a levegő. Pedig akkoriban csak a hazai sörgyártás fél százalékát tették ki e cégek termékei. Csakhogy az állam bizalmatlan volt a kisüzemekkel szemben, és jövedéki biztosítékként ötmillió – később egymillió – forintos letétet követelt tőlük. Ezt nagyon sok vállalkozás nem tudta meghitelezni, így jelentős részük tönkrement.

Gondot jelent az is, hogy egyre fogyatkoztak és fogyatkoznak a hagyományos, kézműves sörfőzéshez igazán értő szakemberek, a kommunizmus ipari jellegű sörgyártását kísérő szakmai oktatás ugyanis az ilyen utánpótlással nem foglalkozott, a multicégek pedig szintén a nagyüzemi technológiát részesítik előnyben. A kisüzemeknek tehát szinte a semmiből kell felépíteni vállalkozásukat, piacaikat, emellett meg kell szervezniük a szakmai képzést és a szakmai rendezvényeken való színvonalas megjelenést.

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete egyebek mellett ezeket is feladatának tekinti, ezért képviseltette magát az említett Főzdefeszten, illetve a három héttel ezelőtt lezajlott Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállításon.

A januártól életbe lépő változások új és kedvező fejezetet jelentenek a hazai sörkultúrában és a sörpiacon. A kis főzdéket érintő jövedéki adócsökkentés nyomán fellendülhet a hazai kisüzemi sörfőzés, mely a tevékenységüket megszabó jogszabályok fokozatos szigorítása miatt mára szinte ellehetetlenült. Az ilyen, gyakran családi vállalkozásként működő főzdékre gyakorlatilag ugyanolyan szabályozás vonatkozott, mint az említett nagy multinacionális sörgyárakra – ez pedig behozhatatlan piaci hátrányt jelentett a jóval kevesebb tőkeerővel és egyéb feltételekkel rendelkező kisüzemek számára.

A januártól életbe lépő változások tehát a valódi piaci verseny feltételeinek megteremtését szolgálják, illetve fontos lépést jelentenek az egészséges piaci egyensúly kialakítása felé. Ezzel Magyarország egyébként nincs egyedül, több jeles sörkultúrájú európai uniós tagállam, például Csehország vagy Németország komoly adókedvezményeket biztosít a kis hazai sörfőzdéknek.

Vagyis állami beavatkozással biztosítják a paletta sokszínűségét és ezáltal az egyensúlyt. E lépés a hazai élelmiszeripar kívánatos radikális minőségi változására és a gasztrokultúrára is kedvezően fog hatni, így a magyar bor és a magyar pálinka után idővel talán a hagyományos készítésű, igényes magyar sör is elfoglalhatja méltó helyét értékeink tárában.

Ágoston Balázs

Magyar sörtörténelem

A magyarság nemcsak borivó nemzet, hanem a sörrel is igen régre nyúlik vissza ismeretségünk. Miként Szathmári László A magyar sörfőzés múltjából című munkájából kiderül, eleink sernevelésnek hívták a sörfőzés művészetét, mivel az árpát csíráztatni kell, később malátává, majd cefrévé változtatni, végül erjeszteni, érlelni.

Kr. u. 448-ban a bizánci Priszkosz rétor egy követség tagjaként feljegyezte, hogy Atilla királyunk udvarában árpából és kölesből készült alkoholos italt isznak.

Az első magyar írásos emlék 1152-ből való, midőn bizonyos Gyöngy asszony – ki ezek szerint víg kedélyű nő lehetett – úgy végrendelkezett, hogy halála után „emlékére sörös tor tartassék.”

Régi, jól bevált intézmény volt valaha a seresszabadság, mely minden telkes gazdának megengedte a sörfőzést. A XIV. századtól nemigen akadt olyan város vagy udvartartás, ahol ne főztek volna sört. A főnemesi udvarokban ez szinte presztízskérdés volt, és mivel a habzó nedű igen népszerű volt a társadalom minden rétegében, a főzdék mellé egyre gyakrabban kocsmákat is létesítettek.

A XVII. századtól fokozatosan bérlők, főleg zsidók vették át a főzdéket és a kocsmákat, az iparosodás során pedig hazánkban is létrejöttek az első nagy sörgyárak.

Az 1840-es ipartörvény nyomán született meg a Pesti Serrendtartás, mely a kornak megfelelő szabadpiaci viszonyokat teremtett, legyűrve az ágazatra addig jellemző céges, kisüzemi berendezkedést.

Az első szabad sörfőzdét 1844-ben Schmidt Péter építette Pesten, raktárát pedig Kőbányán alakította ki, ahol a kőbányászat nyomán hatalmas föld alatti folyosórendszer jött létre. Mivel kitűnő vízre is bukkantak a kőbánya alatt, 1854-ben így jött létre a Kőbányai Serház, melyet 1862-ben Dreher Antal megvásárolt, majd 1945 után Kőbányai Sörgyár lett belőle.