Szabadkőművesek a történelem mérlegén

– Szakmai vagy világnézeti vita folyik ma a szabadkőművességről?

– A mostani sajtóösszecsapások zömmel ideológiai viták. A XIX–XX. századi Európában folyamatos harc dúl három meghatározó világszemlélet között. A szocializmus és a liberalizmus eszméi és hirdetői kérlelhetetlen küzdelmet vívnak a konzervativizmus ellen. Amikor az 1970-es évek végén kutatni kezdtem a Magyar Királyság földarabolásának okait, Ormos Máriát leszámítva, aki párttámogatással tehette, szinte senki nem kutatta Trianont. 1990-től azonban állami ösztöndíjakkal a baloldal történészei is elkezdtek monográfiákat írni e témáról, most pedig már azt hirdetik, hogy náluk az igazság. Ez nem baj, hiszen a mi könyveink is megjelenhetnek. A Szakács Árpád által a semmiből megteremtett Kárpátia Stúdió alapműveket ad ki, és mára a legjelentősebb Kárpát-medencei konzervatív-keresztény kiadóvá vált. A szabadkőművesség tevékenysége viszont jórészt még ma is tabu. Nem véletlenül.

– Feltűnő, hogy a szabadkőművességet érintő több évtizedes kutatómunkája során feltárt tényeket nem cáfolják, hanem vehemensen tagadják az önt támadó megszólalók.

– Az én fölfogásom a Prohászka Ottokár püspök, Bangha Béla jezsuita atya és Szekfű Gyula történész által reformkonzervatívnak nevezett, gróf Széchenyi István által képviselt világnézethez kötődik. Szabadkőművesekről szóló könyveim e harc kellős közepébe estek, és látom, hogy nincs kímélet, de nincsenek szakmai megközelítések sem. A szabadkőművességnek hatalmas iratanyaga maradt a levéltárban, ezt a kritizáló történészeknek el kellene olvasniuk. Ami a gyalázkodásokat illeti, soha nem válaszoltam ezekre, sem a bal-, sem a jobboldalról jövőkre. Lassan azonban eljön az ideje, hogy megírjam az emlékirataimat, amiben hitelesen olvasható lesz minden.

– Öntsünk tiszta vizet a pohárba: mit akartak a szabadkőművesek, és milyen szerepük volt Magyarország trianoni szétdarabolásában?

– Az engem gyalázók állításaival ellentétben sohasem állítottam, hogy a szabadkőművesek fel akarták darabolni, meg akarták csonkítani Magyarországot. Ugyanakkor tény, hogy a tevékenységük mégis ezt eredményezte. A szabadkőművesség sem ideológiai, sem politikai szempontból nem egységes, csak szervezetileg. Amikor az 1795-ös betiltás után 1867-ben a magyar belügyminiszter engedélyezte a szervezet újbóli működését, tagjai óriási többségben keresztény magyar férfiak voltak. Az 1890-es évek elejére ez megváltozott, úgyhogy az 1894–95-ös egyházpolitikai törvénycsomag öt törvényét már nem csak keresztény és magyar testvérek állították össze. Mindhárom ideológia hívei ott voltak a páholyokban, azonban az 1900 utáni másfél évtizedben ez gyorsuló ütemben megváltozott. A hazai szabadkőművesség a budapesti zsidó nemzetiségű, mérsékelten vagy radikálisan liberális és szociáldemokrata értelmiség szervezetévé alakult. Súlyos belső viták voltak közöttük, Jászi és társai még politikai pártot is alakítottak a Martinovics páholyon belül. Szándékuk szerint a Magyar Királyságból francia mintára, szabadkőműves többségű „népparlamenttel” és „népkormánnyal” vezetett, a szabadkőművesség eszméi-elvei által megszervezett országot akartak. 1918-ban gróf Károlyi Mihály kormányába zömmel e radikális liberális és szocialista szabadkőművesek kerültek. Az ő „Magyar Népköztársaságuk” adta föl az ország katonai védelmét. Odáig mentek, hogy Jászi miniszter fölajánlotta az erdélyi románoknak Kelet-Magyarország kantonális fölosztását etnikai alapon.

– A francia vagy a román szabadkőművesek nemzetük érdekében léptek fel. A magyarországiak miért nem?

– A nyugati és a román szabadkőművesség a Nagy Háborúban a kormányuk mellé állt. Ezt sok más mellett például az antantországok és a semleges államok szabadkőműves vezetőinek nemzetközi találkozója mutatja. Ennek résztvevői erőt demonstráltak a saját páholyaikból való kormányaik mellett. Ezekkel az emberekkel a budapesti Martinovics páholy szoros kapcsolatot tartott fönn, és őket 1914 előtt rendszeresen meghívták Budapestre. Most készülő, Szabadkőművesek Magyarország élén című könyvem első kötetében a magyar történetírásban újdonságként éppen e kapcsolatrendszert dolgozom föl. A hazai szabadkőműves-páholyok jó része támogatta a hadviselő magyar kormányokat, ám a radikálisok, nevezetesen liberális és szociáldemokrata páholyok és vezetők titokban szervezkedtek a hadban álló magyar állam és hadseregei ellen. Nem véletlen, hogy betiltották az Eötvös páhollyal legszorosabb kapcsolatban álló Galilei Kört. E páholyokban szabályos gyalázkodás és gúnyolódás, ellenséges propaganda zajlott a keresztény magyar nemzetállam ellen. Az ideológiai gyűlölet felülírta a hazaszeretetet.

– Számos közismert hazafi is szabadkőműves volt. Ők nem látták mindezt?

– Három nagy magyar példája választ ad e kérdésre. Kossuth Lajos azért lett szabadkőműves az 1850-es években, hogy az amerikai páholyok befolyásos tagjai segítségével fölszabadítsa hazáját. Realistaként tudta, hogy az Egyesült Államok vezetése Franciaországhoz és később Olaszországhoz hasonlóan szabadkőműves kézben van. Ravasz László református lelkész, későbbi püspök 1910-ben lett a kolozsvári Unió páholy tagja. Tervben van egy munkám e páholyról, ugyanis a korabeli magyar Kolozsvár szinte minden vezetője a polgármestertől a rendőrkapitányig és az egyetem több jelentős professzoráig tagja volt. Ravasz tiszteletes közéjük lépett be, ám rövid idő alatt azzal szembesült, hogy radikálisan ateista irányt vesz az egész szabadkőműves-szervezet. Emiatt 1915 után már egyszer sem ment el a páholymunkára, 1917-ben pedig megírta nagyon fontos kilépőlevelét. Tamási Áron 1930-ban, már a román megszállás alatti Kolozsváron lépett e páholyba, de 1935-ben távozott, és amikor 1940 után őt is megtámadták egykori páholytagsága miatt, nyilvánosan megírta, hogy a magyar érdek védelme céljából csatlakozott, és amikor belátta, hogy ez lehetetlen, otthagyta a szabadkőművességet.

– Tehát nem volt egységes a mozgalom?

– 1918 előtt nagy viták voltak a szabadkőművességen belül; számos példát találni arra, hogy egyének kiléptek, sőt arra is, hogy páholyok föloszlatták magukat, mert nem tudták elviselni a szervezet erősödő magyar- és keresztényellenességét. Zsákutca pillanatképeket felvillantani a szabadkőművességről, ehelyett azt a folyamatot kell látni, amelynek során egy sokféle világnézetű idealistát vonzó szervezetből ideológiai harci kommandó lett. Az én alapvető és végső állításom az, hogy a szabadkőművesség sokat tett a keresztény magyar nemzet­állam és a kereszténység ellen. E tevékenység a magyar államhatalmat és a magyar összetartást gyöngítette, és akik ezt tették, épp azok kerültek a katonai vereség pillanatában hatalomra.

– Miért nem vetették latba a Károlyi-kormány szabadkőművesei nemzetközi kapcsolataikat az ország védelmében?

– Károlyival gyakorlatilag a Magyarországi Symbolikus Nagypáholy került hatalomra négy miniszter és nyolc államtitkár személyében. A nagypáholy 1918. november elején hivatalosan is a kormányt támogató nyilatkozatot tett. Azonban kormányozni nehezebb, mint gyertyafénynél páholymunkában bátorkodni. Amikor megkezdődött Magyarország román, cseh és szerb katonai megszállása, viták után ugyan, de föladták az ország katonai védelmét. Tény, hogy amikor vidéki páholyszékhelyek tucatjai kerültek idegen megszállás alá, a nagypáholy vezetői levelet írtak Párizsba a francia szabadkőműveseknek, segítséget kérve Magyarország számára. Választ írásban nem kaptak, de a dokumentumok szerint a svájci nagypáholy útján üzentek a francia testvérek, hogy a békekötésig nem segítenek. A fiatalkora óta szabadkőműves francia külügyminiszter, Stephen Pichon azt mondta, hogy „magyar nemzet nem létezik, csak 15 ezer nagybirtokos”. Károlyi csak 1919 márciusának legelején mondta Szatmárnémetiben a Székely Hadosztály katonái előtt, hogy katonailag fölszabadítjuk az országot. De akkor már késő volt, Magyarország elveszett. Ebben a szabadkőművesség szerepe tagadhatatlan. Nemcsak nem tudtak kormányozni, hanem elveszítették az országot is.

– Mit tudhatunk a mai szabadkőművesekről?

– Fontos kérdés. Ma több nagypáholy és ezek páholyai működnek Magyarországon. Külön páholya van számos balos-ateista értelmiséginek és messziről jobboldalinak tűnőnek is. Nem véletlen, hogy látszólag ellentétes térfélen álló személyek különös egyszólamúsággal támadnak úgy, hogy szakmai érveiket vagy titkolják, vagy nincsenek is ilyenek. Az érintetteknek idézem Szophoklész Aiász című drámájának kulcsmondatát: „Minden titkot feltár a hosszú, végtelen idő, s a napfényen levőket elfedi.”