Szabadságra születtünk

Hölgyeim és Uraim! Kedves Barátaim! Ünneplő magyarok a Kárpát-medence minden tájáról!

Üdvözöllek Benneteket! Isten hozta a szabadság vándorait! Vannak közöttünk olyanok is, akik már huszonhárom éve is itt voltak – őket külön is köszöntöm. Ma újra elfoglaltátok, megtöltöttétek, és méltóságteljes ünnepi menetté formáltátok nemzetünk fővárosát, Budapest utcáit. Zászlót, hitet és reményt hoztatok magatokkal, éppúgy, mint 1956. október 23-án. Ma nem fegyver dördül, hanem ének szól; nem vér hullik, hanem zászlók lobognak. Szívek dobognak együtt – magyar szívek. És emlékezünk: pesti srácokra, lányokra, munkásokra, édesanyákra, akik nem vártak dicsőséget, nem akartak hősökké válni, csak védték a sebzett hazát. Látjuk a zászlók tengerét, a nemzeti színek hullámát, és újra halljuk ’56 moraját. Ma megmutatjuk a világnak, hogy Magyarország nem felejt, nem engedi el hősei kezét, és bármikor kész újakat teremteni és csatasorba állítani.

Isten hozta a Békemenetet, Magyarország legnagyobb politikai erejét, Közép-Európa, sőt talán egész Európa legnagyobb nemzeti és hazafias mozgalmát. Nagyok vagytok, hatalmasak vagytok. Ti vagytok Európa legfontosabb politikai mozgalma, amely a liberális korszellemmel és a brüsszeli elnyomókkal szemben is képes volt megvédeni a hazáját. Képesek voltatok tizenhat éven át – s ki tudja, még meddig – kormányon tartani Európa egyetlen keresztény, konzervatív és nemzeti kormányát. Megalkottátok Európa egyetlen keresztény és hazafias alkotmányát, megvédtétek Magyarország határait, és megtartottátok hazánkat a kontinens egyetlen migránsmentes országaként. Egyedül ti voltatok képesek az egész brüsszeli kígyófészekkel szemben megvédeni a családjaitokat, kizavarni az iskolákból az LMBTQ-aktivistákat, és megóvni gyermekeiteket a természet és a teremtés rendjével ellentétes eszméktől és tanításoktól. Köszönet érte!

Ma európaiak milliói – Portugáliától Németországon át egészen Litvániáig – ilyen politikai erőt és mozgalmat szeretnének a maguk számára. A fél karjukat odaadnák, ha migránsmentes hazájuk lehetne. Éveket adnának az életükből, ha elzavarhatnák a gyerekeik közeléből, és kitilthatnák az iskolákból az eszement genderaktivistákat. És mindenüket odaadnák, csak hogy újra szabad, keresztény és hazafias országuk lehessen. Nekünk azonban nem kellett odaadnunk a fél karunkat, sem éveket az életünkből, és nem kell mindent feláldoznunk egy normális hazáért – mert Ti, igen, Ti időben ébredtetek, észnél voltatok, bátrak voltatok, kiálltatok és kitartottatok. Köszönet, bravó és megemelt kalap! Ezért méltó és igazságos, hogy ma éppen Ti, a Békemenet résztvevői ünneplitek a Kossuth téren a forradalom hőseit.

Mert ’56 az, amit az elmúlt tizenhat év is jelent a magyarok számára. A forradalom, barátaim, nem csupán néhány nap a múltban, hanem az a pillanat, amikor egy nemzet újra hinni mert önmagában. A világ szeme láttára született meg a bizonyosság akkor éppúgy, mint az elmúlt tizenhat évben: nincs lehetetlen, csak kishitű és cselekvőképtelen kormányok vannak. Ezért ma valójában nem is emlékezünk, hanem folytatjuk azt, amit ők elkezdtek. 1956 nem múlt el – ott él minden magyar szív dobbanásában, minden igaz szóban, mindenben, ami bennünk még tiszta, bátor és szabad. […]

Barátaim!

Mi, magyarok mindig több történelmet csináltunk, mint amennyire nekünk szükségünk volt – jutott belőle másoknak is bőven. Amikor a magyar szív megdobban, azt meghallja az egész világ. 1956-ban is meghallotta – sőt, nemcsak meghallotta, de bele is remegett. Az egész világkommunizmus megrendült, mert Budapest példát adott a rab nemzeteknek. Reményt adott azoknak, akik elnyomásban éltek, leoldotta a félelem láncait, amelyek fogva tartották a lelkeket. És megtanította az egész világnak, hogy a szabadság nem ajándék, nem kegy, hanem kivívott jog. A magyarok nélkül sohasem bukott volna meg a kommunizmus. A magyar ’56 nélkül nem lett volna prágai ’68, nem született volna meg a lengyel Szolidaritás, nem omlott volna le a berlini fal, és 1990-ben nem szakadt volna le a szocialista világrend mennyezete sem.

Barátaim!

1956 óta mindenki tudja, hogy él egy nemzet a Földön, amelynek lelkébe van írva a szabadság. Ez a nép mi vagyunk. Aki ezt ’56-ból nem tanulta meg, az elmúlt tizenhat évből már megtanulhatta. Ma pedig itt vannak velünk ’56 még élő hősei, a szabadság legkitartóbb vándorai. Ők az utolsó nemzedék, amely vérét hullatta a magyar szabadságért. Köszöntjük őket – köszönjük, köszönjük, köszönjük! […]

Tisztelt Ünneplők!

Mi egyetlen szabadságot ismerünk: a magyarok szabadságát. Ez a miénk, és ehhez ragaszkodunk. Megvannak hozzá az eszközeink is. Hiába fenyegetnek bennünket a hatalmak vagy a magát szánalmasan világhatalomnak képzelő Brüsszel – nem térdelünk le, és mindig akad néhány mesterfogás a tarsolyunkban. Innen már elkotródott a helytartótanács, kimentek a szovjetek, hazahurcolkodott az IMF, és eloldalogtak a migrációpárti brüsszeliek is. Egyik sem bírt lenyelni bennünket: megakadtunk a torkukon, és még nekik kellett örülniük, hogy nagyobb baj nélkül megúszták.

Barátaim! Tisztelt Ünneplők!

Brüsszel úgy döntött, háborúba megy. A háborúpárti országok már létrehozták a szövetséget — udvarias eufemizmussal a „hajlandók koalíciójának” nevezik. Hajlandók másokat küldeni meghalni; készek még több fegyvert és pénzt juttatni Ukrajnába. Az ukrán–orosz konfliktust saját háborújukká nyilvánították, és ezzel teljesen beleléptek. Benne vannak nyakig. Ha Brüsszel nem akadályozná az amerikai elnök békemisszióját, a háborúnak már vége lenne – sokan úgy vélik, ha Donald Trump maradt volna elnök, a háború ki sem tört volna, és ha most nem gáncsolnák a kezdeményezést, már béke lenne.

Magyarország a béke oldalán áll. Az orosz–ukrán háború nem a mi háborúnk, a kárpátaljai magyarok pedig úgy keveredtek bele, mint Pilátus a krédóba. Innen is üzenjük: nem feledkeztünk meg rólatok, veletek vagyunk, számontartunk benneteket, és segítjük családjaitokat. Csak az országnak van határa, a nemzetnek nincs – egyetlen magyar sincs egyedül. A fronton tízezrével esnek el a katonák; az özvegyek, árvák és gyermeküket vesztett szülők száma már a csillagos égben jár. Ez a háború bár nem a miénk, a mi életünket is sújtja: meggyötri a mindennapjainkat és visszaveti a gazdaságot. A háború blokkolja az európai és a magyar gazdaság növekedését. Már 185 milliárd eurót öntöttek ebbe a reménytelen háborúba, és most újabb tízmilliárdokat akarnak kihúzni az európaiak, köztük a mi zsebeinkből. Az emberek pénze számolatlanul ömlik Ukrajnába, miközben amit cserébe kapunk: magas energiaárak, háborús infláció, a tönk szélén egyensúlyozó nemzetgazdaságok és lakat egykor világhírű európai gyárak kapuján. Amíg tart a háború, nem lesz gazdasági fejlődés Európában. Kész csoda, hogy mi eközben is képesek vagyunk egyszerre működtetni Európa legnagyobb otthonteremtési programját és végrehajtani Európa legnagyobb adócsökkentő forradalmát.

Barátaim!

Brüsszel kifogyott a pénzéből. Pénzük nincs, mégis háborúzni akarnak – ezért akarnak adót emelni, megadóztatni a nyugdíjakat és felszámolni a rezsicsökkentést. Hadisarcot akarnak fizettetni velünk, és ezért igyekeznek bármi áron begyömöszölni Ukrajnát az Európai Unióba: a háborút behozni Európába, a pénzt kimenteni Ukrajnába. Ez a régi gyarmattartó logika: felosztani a legyengült országokat. Ukrajna támogatásáról beszélnek, miközben valójában Ukrajna felosztása van napirenden – így ment ez évszázadokon át. Az Ukrajnának adott milliárdok számukra nem kidobott pénz, hanem befektetés; a háború nekik nem szörnyűség, hanem lehetőség. Országot venni, országot felosztani háborúban a legolcsóbb. Ukrajna ma már rég nem szuverén, nem független és végképp nem önálló – sorsa mások kezében van.

Tisztelt Ünneplők!

Az ukránok rosszul bánnak a magyarokkal – különösen a kárpátaljaiakkal és velünk is. Ennek ellenére Magyarország a béke oldalán áll, és kész segíteni a békekötésben: ezt követeli a keresztény erkölcs és a józan ész. Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol a békét tető alá lehet hozni, és készen állunk erre. Azt akarjuk, hogy Ukrajna kapcsolódjon az unióhoz, és hogy stratégiai partnerek legyünk, de nem kívánunk és nem is fogunk egy szövetségi rendszerbe lépni Ukrajnával – sem katonai, sem gazdasági értelemben. Behoznák a háborút, kivinnék a pénzünket, és tönkretennék a gazdaságunkat. Partnerséget igen, tagságot nem: ezt kívánja a magyar nemzet.

Tisztelt Emlékezők!

Ma Európában egyedül Magyarország áll ki a béke mellett. Vannak, akik békét szeretnének, de nem mernek érte kiállni, inkább együtt masíroznak a háborús szövetséggel – lelkük rajta; talán nem elég erősek. Márpedig a békéhez erő kell, és nekünk van. Nem volt ez mindig így: emlékezzetek, amikor a második ukrán front jött, Magyarország megszállott, gyenge és kiszolgáltatott volt. Ma nem vagyunk német megszállás alatt, Brüsszel eddig nem tudta elfoglalni Budapestet; már nem vagyunk egy birodalom tölteléknépe, akit golyófogóként használnak az első vonalban. Urai vagyunk a saját sorsunknak. Emlékezzetek: az első világháborúban 660 ezer, a másodikban 850 ezer embert vesztettünk – ez másfél millió! Ha ők megmaradtak volna, ma nem kellene így aggódnunk a népességfogyás miatt. Ez még egyszer nem fordulhat elő. Az első és a második nagy háborúból talán nem tudtunk kimaradni, de ebből a mostaniból kimaradunk.

Tisztelt Ünneplők!

Most erős és szuverén nemzet vagyunk, méltósággal, amely megőrzi magát és a jövőjét — hiába rikoltozzák az árulók a „szlava Ukrajinyi!”-t. Mi csak annyit válaszolunk: dicsőség Magyarországnak! Aki nemet mond a háborúra, az velünk van. Aki magyar, békét akar; aki magyar, élni akar. Nem adjuk a pénzünket, nem adjuk át a fegyvereinket, nem megyünk a háborúba, és nem fogunk meghalni Ukrajnáért — de élni fogunk Magyarországért.

Barátaim!

Öt hónap múlva hazánknak döntenie kell a saját sorsáról. Akik itt vagyunk, tudjuk, mit tehetünk és mit kell tennünk – és amit kell, azt meg is tesszük. Rendben vagyunk. Láthatjátok: ha mozdulni kell, együtt mozdulunk; ha stratégiai nyugalomra van szükség, kivárjuk a megfelelő ütemet; és ha eljön a pillanat, amikor suhintani kell, suhintani is fogunk – a golyóstollainkkal, csak ki ne szakadjon a szavazólap. A következő öt hónapban beszélnünk kell a megtévesztett magyarokkal is: egyetlen lélekről sem mondhatunk le, mert minden magyar felelős minden magyarért. Nem a vezetőkről beszélek – nekik megvannak a gazdáik, és pontosan tudják, mit tesznek és miért –, hanem azokkal, akik hiszik, hogy jó ügy mellett állnak, amikor Brüsszelt és onnan ideküldött bábkormányjelölteket támogatnak. El kell mondanunk nekik: Brüsszel ma nem segítség, hanem veszedelem. […]

Nos, hát tisztelt Magyar Fiatalok!

A forradalmat mindig a fiatalok robbantják ki – így volt ’56-ban is, és még korábban is. Petőfi 25 éves volt, Rákóczi 27. Mindig a fiatalok álltak az első sorban, ők emelték magasba a szabadság zászlaját. Amikor kellett, a nemzet mindig számíthatott rájuk. De vajon ma, amikor ismét szükség lenne rátok, számíthat-e rátok a hazátok? Más világ lett. A valóság helyét digitális és virtuális terek foglalják el. Nehéz megkülönböztetni, mi a manipuláció és mi az igazság. Van-e még valóság egyáltalán? Mi hisszük, hogy van. Valóság Magyarország, a hazátok. Valóság a szabadság is, amelyért a nagyszüleitek harcoltak és meghaltak. Valóság a támadás is: a békénk, a szabadságunk és a biztonságunk veszélyben van. Ez a való világ. És valóság az is, hogy mindenkire – rátok is – szükség van ahhoz, hogy megvédjük Magyarországot. A hazát védeni igaz ügy. Nem manipuláció, nem kamu, nem átverés. Ha arra vágytok, hogy annak, amit tesztek, súlya és értelme legyen, álljatok az igaz ügy mellé, és kezdjetek hozzá. Merjetek tenni. Kockáztassatok. Védjétek meg azt, ami a legnemesebb. De tudnotok kell: a brüsszeli birodalom nem akarja, hogy hazafiak legyetek. Azt akarja, hogy hazátlan európaiak legyetek, hogy a virtuális világban maradjatok, hogy gépre kötve szunnyadjatok. Ideje fellázadni.

Tisztelt Magyar Fiatalok!

Ti is lehettek hazafiak – lehettek szabad és büszke magyarok. De először le kell jönnötök a gépről, és ki kell hajítanotok a brüsszeli infúziót. Ébredjetek, lázadjatok – vár a hazátok! […]

Barátaim!

Jövőre meg kell mutatnunk a világnak, hogy van egy nemzet Európa szívében, amely nem fél a saját útján járni. Van egy nemzet, amely nem enged a zsarolásnak, amely nem hátrál meg a történelem viharában. Ezek vagyunk mi, magyarok — a szabadság vándorai. Amíg itt vagyunk ezen a téren, és amíg egyetlen magyar is él a Földön, lesz, aki kimondja: itt béke lesz, mert mi békét akarunk. És lesz szabadság, mert szabadságra születtünk.

A Jóisten mindannyiunk fölött, Magyarország mindenek előtt! Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!