Hirdetés

Szabó Rebeka (Párbeszéd) értékelése szerint a kormánypártok vasárnap megnyerték az EP-választást, de arányosan a legrosszabb eredménnyel. Hozzátette, reméli, marad ez a tendencia és egyre rosszabbak lesznek a kormánypártok választási eredményei.

Az önkormányzati választásról azt mondta, Budapest továbbra is szabad, zöld és szolidáris marad, bár a kormánypártok mindent elkövettek, hogy ne így legyen. Szerinte az LMP a kezdetektől tudatosan részt vett a kormánypártok színjátékában, az ellenzéki párt elnöke, Ungár Péter 250 millió forintot költött arra, hogy megbuktassa a főpolgármestert. Az árulók előbb-utóbb elnyerik méltó büntetésüket – hangoztatta.

Jelezte azt is, Karácsony Gergely főpolgármester folytatni fogja a megkezdett munkát, példaként a forgalomcsillapítást, a közösségi közlekedés területén hozott intézkedéseket, a fásítást, a részvételi demokráciát említette.

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára Tordai Bence Párbeszédből történő kilépésére utalva azt mondta, olyat még nem láttak, hogy egy pártelnök nem tudott saját pártja listájára szavazni. Úgy folytatta, nem változott a nagyképűség, ami a magyar liberalizmus velejárója a rendszerváltás óta. Érdekes volt nézni, hogy az ex-LMP-s hogyan támadja korábbi pártját – jegyezte meg.

Az EP-választások kapcsán felhívta a figyelmet arra, soha ennyi támogatója a Fidesz-KDNP-nek nem volt. Ez annak is köszönhető, hogy a békéért küzdöttek – tette hozzá. Elmondta, az európai pártok versenyében a képzeletbeli dobogó harmadik helyén állhatnak a kormánypártok.

Korábban írtuk