Hirdetés
Fotó: parlament.hu (képernyőkép)

Szabó Tímea azt mondta, a Szőlő utcai botrány és a „Zsolti bácsi-gate” nem azért rázta meg a Fidesz és a kormány belső köreit, mert egy emberről kiderült, hogy egy javítóintézetben prostituáltakat futtatott, hanem azért, mert a kormány egész 15 éves hazugságcunamija és trágyája ömlött a nyakukba, és ebből próbálnak kikecmeregni, levegőhöz jutni.

A politikus lepusztítottnak, nem létezőnek nevezte a gyermekvédelmet, és úgy fogalmazott: sorra derül ki, senki nincs biztonságban. Annyit keres egy gyermekvédelemben dolgozó, amennyit Rogán Antal egyetlen luxusebédre költ, csecsemők töltenek 1,5 évet a szülészeteken, mert képtelenek elhelyezni őket családoknál, a pedofil ragadozókat és segítőiket nem börtönbe zárják, hanem állami kitüntetésekkel szórják meg. A Szőlő utcánál valóban nem érintettek kiskorúak, de a probléma rendszerszintű – jelentette ki. Visszanyalt a fagyi – tette hozzá. Szerinte Zsolti bácsi nem egy ember, hanem a Fidesz egész rendszere, a bántalmazott gyermekekről fejét elfordító fideszes politika.

Rétvári Bence: Szabó Tímea próbálja menteni a menthetetlent, de eljött az igazság órája

Rétvári Bence, a belügyi tárca parlamenti államtitkára szerint amit az elmúlt két hétben csinált az ellenzék, az menthetetlen.

Kijelentette: ez egy álhírbotrány, most már a saját baloldali médiájuk is kénytelen volt beismerni, hogy abból, amit állítottak és folyamatosan ismételtek, semmi sem igaz, hiányzanak a ténybeli alapok.

Azt mondták, hogy lányokat vittek ki, pedig egy fiúintézetről volt szó; azt mondták, hogy egy sötét autó állt meg, majd kiderült, nincs olyan hely, ahol megállhatott volna egy ilyen jármű – sorolta.

Álhírcunamival támadt a kormányra az összes baloldali szereplő: politikusok, influenszerek és médiumok. Itt és most ennek megálljt fognak parancsolni, mindenkinek felelnie kell a szavaiért, eljött az igazság órája – jelentette ki Rétvári Bence. Szerinte most próbálják úgy értelmezni a korábban elhangzottakat, mint hogyha nem is azt mondták volna, vagy nem is lettek volna ott.

Az államtitkár úgy fogalmazott: „amit Önök tettek”, az egész egyszerűen felháborító. Ritkán történt meg az elmúlt harminc évben – sőt, ilyen léptékben lehet, soha -, hogy a politikusok, véleményformálók és a médiumok egyszerre rontottak a kormányzatra teljesen alaptalan vádak alapján.

Felidézte azt is, hogy az ellenzék nem szavazta meg a büntető törvénykönyv (Btk.) szigorítását, amely a gyermekek elleni bűncselekményeknél kiugróan magas tételeket állapít meg. Szintén nem szavazták meg a kapcsolati erőszak Btk.-ba emelését, a titkos menedékházak létrehozását, az egységes gyermekvédelmi jelzőrendszer kialakítását, a pedofil-nyilvántartás létrehozását, továbbá azt sem, hogy súlyos pedofil bűncselekmények ne évüljenek el – sorolta Rétvári Bence.

Jakab István kétszer is figyelmeztette Szabó Tímeát: „Nincs már beszéd!” A képviselő asszony azonban azután sem volt hajlandó abbahagyni, miután Ander Balázs ellenzéki képviselőtársának adták meg a szót.

A felszólalást és az arra adott választ az alábbi videóba beletekerve tudják megtekinteni: