Szabó Tímea (Párbeszéd) közölte, Magyarországon 26 ezren haltak meg a koronavírus miatt, ez szerinte lakosságarányosan a legmagasabb szám a világon. Azt mondta, hogy a miniszterelnök szeptemberben azt ígérte, hogy aki megbetegszik, azt meggyógyítják, ha pedig mégsem, a kormány vállalja a felelősséget.

Hirdetés

Az ellenzéki politikus szerint szoros összefüggés van a magas halálozás és aközött, hogy „a kormány az elmúlt 10 évben lepusztította az egészségügyet”. Ki vállalja a felelősséget azért, hogy Magyarország a legrosszabbul teljesített a világon? A miniszterelnök vagy Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere? – kérdezte.

Orbán Viktor miniszterelnök közölte, a baloldali képviselők nem mondanak igazat. Az uniós nyilvántartások pontosan feltárják, mi a helyzet – tette hozzá.

Kifejtette, az országok különböző elvek szerint vezetik a nyilvántartásokat. Magyarországon mindenkit a koronavírus miatt elhunytnak tekintenek, aki halála pillanatában fertőzött volt – magyarázta. Elmondta, a többi ország csak azokat sorolja a koronavírus miatt elhunytak közé, akik a Covid-fertőzés miatt haltak meg.

Korábban írtuk

Ezt a különbséget küszöböli ki az EU nyilvántartása – mondta. Szerinte Magyarország az európai összevetésben „a középmezőnynél hátulról – a legjobb pozíciótól számítva – a kilencedik helyen található”.

Szabó Tímea viszonválaszában közölte, szerinte a miniszterelnök hazudik, és nem hajlandó elismerni, hogy semmi mással nem foglalkozott az elmúlt egy évben, mint a lopással, az emberek megvezetésével és az ellenzék elleni hergeléssel.

Szólt arról is, hogy annál nagyobb álhírgyártás nincs, minthogy a kormány meghamisította a vakcinák hatékonyságáról szóló tanulmányt. Karikó Katalin mondta azt, hogy önök hazudnak – hangoztatta feldúltan.

Orbán Viktor elmondta, a kormány minden erejét megfeszítve azért dolgozik, hogy legyen elegendő vakcina és azt eljuttassák oda, ahol azokat be tudják adni az embereknek. Háborús időket leszámítva ilyen logisztikai műveletet egy országban szinte soha nem kell végezni – jegyezte meg.

A miniszterelnök szerint a halál ellen, a fertőzés ellen csak az oltás segít – közölte oltásellenességgel vádolva az ellenzéket.

3:30:25-tól látható:

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Élő közvetítés az Országgyűlés üléséről

Posted by Nemzeti Televízió on Monday, April 26, 2021