Szájer József: Demokráciaszivattyú lett az Európai Unióból
Szájer József az Európai Unió hatalomgyakorlásáról, annak a tagállamokra kivetülő hatásairól, a tagállamok cselekvésképtelenségéről és a jövőbe mutató Patrióta-frakció lehetséges megoldási alternatívájáról értekezett a Magyar Nemzet oldalán megjelent véleménycikkében.
A demokráciaszivattyú során a nemzeti többségnek korlátozott befolyása marad, a demokrácia csökkenését, megsemmisítését tapasztalhatjuk.
Szájer József szerint az Európai Unió megszületése óta nem demokratikus szervezet. „Az alapítók elegendőnek tartották, hogy demokratikus országok és azok kétségbevonhatatlan felhatalmazással bíró kormányai működtetik azt. Ez a közösségi konstrukció közben egyre több tagállami hatáskört gyakorolt, és elkezdett versengeni az alapító országokkal.
Hamar előjött az eredetileg bekódolt demokráciahiány, amit azóta sem képes az unió kezelni.”
A listán, ahol az elitek nép elleni totális háborújának az eszközei szerepelnek, az elsők között kell említeni az Európai Uniót, hiszen a fontos döntések kivétele a tagországok belső alkotmányos rendszeréből, és áttételük egy olyan szintre, ahol a nemzeti többségnek korlátozott befolyása marad, a demokrácia csökkenését, megsemmisítését jelenti – írta a volt EP-képviselő.
„A demokráciát egyszerűen elszivattyúzzák a nemzetektől, az új, az uniós szinten nem keletkezik demokrácia, tagországi szinten pedig elolvad, megszűnik.”
Szájer József szerint azonban ennek a fonákja is látható, a bizottság és a parlament folyton méltatlankodnak arról, hogy az önfejű, önző és együttműködésre képtelen tagországi vezetések akadályozzák a közös cselekvést.
További részletek az Origo cikkében.
