Ötvenhat: hatvanöt

1956-ban egy nép nemzetté vált, az egész Kárpát-medence magyarsága tisztességes, független Magyarországot akart. Ma az iskola, az oktatás, a magyarságra nevelés jelenti a jövőt – hangoztatta Szakály Sándor történész, a Veritas főigazgatója.

Az 1456-os nándorfehérvári diadal 50 évre biztosította Magyarország és Európa békéjét, ám 1526-ban Magyarország elvesztette a nemzeti célmeghatározás és az állami cselekvés képességét. A szuverén, cselekvőképes magyar állam helyreállítása lett évszázadok nemzedékeinek legfőbb célja, a Rákóczi-felkelés, 1848-49, majd 1956, a nép forradalma pedig folyamatosan életben tartotta a reményt, akkor is, ha 65 évvel ezelőtt Európán kívüli nagyhatalmak cinikus játszmájának áldozata lett Magyarország – tolmácsolta a hivatalos külföldi úton lévő Kövér László házelnök köszöntőjét Bellavics István, az Országgyűlés Hivatalának közgyűjteményi és közművelődési igazgatója.

Rácz János történész, a Veritas Történetkutató Intézet tudományos munkatársa szerint 1956 döntően a fiataloké volt: a halottak fele 30 év alatti, több mint 22 százalékuk a 20-24 éves korosztályba esett, közel 18 százalékot tesznek ki a 15-19 év közöttiek, 4,2 százalékuk pedig nem töltötte be a 15. életévét. 58 százalékuk a fizikai munkások sorából került ki, mindent egybevetve 90 százalékuk nehézipari dolgozó volt. Ez a nemzedék részben megtapasztalta az 1944-45-ös szovjet megszállás borzalmait, a rablást, az erőszakot, később a származás alapján való hátrányos megkülönböztetést, emellett a kommunista diktatúra militáns nevelésben, partizán szellemben részesítette őket, miközben az eszelős szovjetimádatot hirdették. Ez, valamint az ellenállásra buzdító, segítségnyújtással hitegető nyugati propaganda elég gyúanyagot szolgáltatott ahhoz, hogy fiatalok sokasága ragadjon fegyvert.

Nagy Imre sohasem tagadta meg a kommunista ideológiát, elviekben ugyanazt vallotta, mint akár Kádár. Snagovi naplójából kitűnik, hogy egyéni sértettséggel, de vállalta az 1945-1956 közötti politikát, és amikor 1953-as első miniszterelnöksége idején felszámolták az internálótáborokat, a meghurcoltak hazamehettek, de senki nem kért tőlük bocsánatot, nem rehabilitálták őket. Vagyis a diktatúra bocsátott meg a saját áldozatainak – hívta fel a figyelmet a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum (RETÖRKI) tudományos főigazgatóhelyettese. M Kiss Sándor szerint Nagy Imre nem saját cselekedetei nyomán mártír, hanem a rendszer természetéből fakadóan, annak keretei között. Példaként említette, hogy még 1956. november 2-án is azt követelte, hogy, mivel a népfelkelés győzött, a harcosok tegyék le a fegyvert, aki nem így cselekszik, az ellenforradalmár.

Horváth Miklós, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára előadásából kiviláglott, hogy 1956-ban a Szovjetunió háborút folytatott Magyarország ellen, ezt bizonyítják a korabeli moszkvai vezetés dokumentumai. Beszédes, hogy október 28-ig különböző intenzitással – volt, aki lelkesen támogatta, más beleegyezőleg tudomásul vette – a magyarországi kommunista pártvezetés minden tagja, így Nagy Imre is egyetértett a szovjet csapatok bevetésével. Mi több, október 25-én Nagy Imre kifejezetten kérte a szovjet gyalogság létszámának növelését, másnap pedig a Magyar Rádióban azt mondta, hogy „a szocializmus létérdeke tette szükségessé” a beavatkozást. 1957-ben egyébként a szovjetek felajánlották a kivonulást, Kádár János azonban elutasította a javaslatot, mondván, hogy a kommunizmus Magyarországon a saját lábán csak óriási véráldozatok árán állna meg.

– 1956 vidékről indult – mutatott rá a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnöke. Földváryné Kiss Réka emlékeztetett, hogy október 16-án Szegeden alakult meg a Magyar Egyetemi és Főiskolai Egyesületek Szövetsége (MEFESZ), amelyhez más városok hasonló szerveződései is csatlakoztak. Október 22-én Miskolcon munkástanács alakult a diósgyőri vasműben, számos faluban, többek között Bács-Kiskun megyében az esztelen kolhozosítás nyomán kenyér- és húshiány alakult ki. Október 23-án 21 óra tájban Debrecenben dördült el az első sortűz, ezzel lépett fegyveres szakaszába a felkelés. 1956 vidéki támogatottságára jellemző, hogy mintegy 3000 helyi forradalmi bizottság alakult sok tízezer taggal, megközelítőleg 400 ezren vettek részt aktívan a megmozdulásokban. Ugyanakkor a törvényességre, rendre törekvés és a szolidaritás is jellemvonása a vidéki ’56-nak, a morális alapon kiválasztódott korabeli vezető személyiségek csillapítani igyekeztek az indulatokat. Az Apró Antal vezette kommunista Katonai Bizottság fő törekvése a vidék és a főváros elszigetelése volt, országszerte 1956 októberében 45 sortűzre került sor.