Szalay-Bobrovniczky Kristóf a videóban azt mondta: az EUFOR (az Európai Unió bosznia-hercegovinai békefenntartó missziója) 20 éves, Sticz László vezérőrnagy, az ALTHEA-misszió (Európai Unió irányítása alatt végrehajtott balkáni katonai békefenntartó művelet) parancsnoka bizonyította azt, hogy Magyarország felkészült, elkötelezett, pártatlan, professzionális szolgálatokat tud nyújtani a kiemelten fontos régióban.

Hirdetés

„A magyar parancsnoki időszak támogatására extra erőforrásokat is rendeltem (…), így a haderőfejlesztésünk keretében beszerzett új helikopteres képességeket helyeztünk ide, amelyek egészségügyi mentőszolgálatban is kitűnően tudtak tevékenykedni, ahogy az októberi sajnálatos árvizek idején – hála Istennek – még életmentő formában is meg tudott nyilvánulni”

– fogalmazott.

A miniszter hozzátette, hogy a két ország között a katonai kapcsolatok jók, és mindkét ország elkötelezett a folytatása mellett.

Korábban írtuk